Szabad Európa: Washington újabb, a magyar kormányt is érintő szankciókra készül

2023. április 13. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Több volt magyar kormányzati tisztviselőt és kormányközeli szereplő kerülhet vízumtilalmi listára egy készülőben lévő, a korrupcióra fókuszáló amerikai törvényjavaslat alapján.

– írta csütörtökön a Szabad Európa washingtoni állami tisztviselők által csepegtetett információkra hivatkozva. Az amerikai kormány által közvetett módon finanszírozott lap szerint ez lehet a következő, a magyar kormánynak célzott figyelmeztető lépés azután, hogy szerdán amerikai szankciós listára került az orosz hátterű, budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank és több tisztviselője között annak magyar alelnöke, Laszlóczki Imre is.

Az ősz óta formálódó törvényjavaslat az ún. „külügyi műveletekről és kapcsolódó programokról szóló törvény” azon cikkelyére épít, amely szerint külföldi kormányok tisztviselői és közvetlen családtagjaik nem jogosultak az Egyesült Államokba való belépésre, ha a külügyminisztériumnak hiteles információi vannak arról, hogy közvetlenül vagy közvetve súlyos korrupcióban és/vagy az emberi jogok súlyos megsértésében vettek részt. A készülő jogszabály hatásmechanizmusáról és a potenciálisan érintett magyarok köréről a cikk nem ír.

A 2014-ben a kitiltási botránynál alkalmazott, Magyarországot érintő 7750-es elnöki proklamációhoz képest a fent említett 7031(c) cikkely alkalmazásánál

a kitiltottak nevét nyilvánosan fel kell tüntetni az amerikai külügyminisztérium honlapján.

A magyar szereplőket is érintő törvényjavaslat tavaly ősz óta készül, és a törvényjavaslat elfogadásához kongresszusi többségre lesz szükség (azaz a republikánus többségű képviselőházban és a demokrata többségű szenátusban is többséget kell szereznie).

A Szabad Európa felhívja a figyelmet arra, hogy a fent említett törvénycikkre 2018-ban hivatkozott először az amerikai külügyminisztérium, amikor Adriatik Llalla volt albán főügyészt és több mint 160 más albán állampolgárt tiltottak el – családtagjaikkal együtt – az Egyesült Államokba való beutazástól, 2021-ben Dobroslav Trnka volt szlovák főügyészt, majd idén április elején négy grúziai, a kormánypárthoz közeli főbírót is a Magyarországgal szemben is érvényesíteni kívánt törvény alapján tiltottak ki Amerikából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!