Koronavírus
Az első és harmadik hullám között kétszer annyian híztak meg
Ez erősen visszavezethető arra, hogy a magyar lakosság a járvány alatt sokkal kevesebbet mozog és 8 óránál többet tölt üléssel egy átlagos hétköznap.
Több, helyben megfertőződött beteget találtak Vuhanban, mindenkit letesztelnek
Már legalább egy éve nem volt helyi fertőzött a városban.
Nézelődünk Tokióban, nézelődünk? A vírussal meg mi lesz?
Két grúz ezüstérmest hazaküldtek Tokióból a járványszabályok megsértése miatt.
Mostantól lehet időpontot foglalni a harmadik oltásra
Az foglalhat időpontot, aki elmúlt 18 éves, és a második oltását már több mint négy hónapja megkapta. Augusztus 1-jétől lehet felvenni az oltást.
A férfi rúdugrás nagy esélyese is koronavírusos, lemarad a versenyről
Csütörtökön 198-ra duzzadt az olimpiával összefüggő koronavírusos esetek száma, ketten kórházba is kerültek, de egyikük állapota sem súlyos.
Izraelben elkezdik beoltani a 5 és 11 év közötti gyerekeket is
Azok kapják csak meg a vakcinát, akiknél fennáll a veszélye annak, hogy súlyosan megbetegszenek vagy meghalnak a vírustól. A kockázati tényezők közé sorolták a túlsúlyt, illetve a tüdő- vagy...
A negyedik hullám árnyékában épp csak lábadozik a magyar szállodaipar
Katasztrofális volt a legnagyobb hotelcégeknek 2020, és most is csak egy hajszállal jobbak a kilátások. Nagy a bizonytalanság, a korábbi nyereségre még éveket kell várni.
Koronavírusos lett a San Diegó-i állatkert hópárduca
Ramil köhécselni kezdett, és az orra is folyt.
Összecsapott a rendőrökkel a szigorúbb járványügyi korlátozások ellen tüntetők egy csoportja...
Kövekkel, palackokkal dobálták a rendőröket, megtámadtak egy járőrt, akinek futva kellett menekülnie. Könnygáz volt a válasz.









