A férfi rúdugrás nagy esélyese is koronavírusos, lemarad a versenyről

2021. július 29. – 07:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön pozitív lett a koronavírustesztje, így kénytelen kihagyni a szombaton kezdődő férfi rúdugrást a szám egyik nagy esélyese, Sam Kendricks. Az amerikai nemcsak azért várhatta a versenyt, mert jó esélye volt megszerezni a második olimpiai érmét, hanem azért is, mert nagy csata volt kilátásban a világrekordot tartó svéd Mondo Duplantis-szal – írja az NBC. A koronavírusos esetek száma közben csütörtökön 198-ra nőtt, ketten pedig már kórházba is kerültek, de nem súlyos az állapotuk.

Az olimpiai bronzérmes Kendricks pozitív tesztjének hírét apja jelentette be, az amerikai szövetség pedig később meg is erősítette a dolgot, és hozzátették, hogy a sportolót egy hotelben elkülönítették. Mint írták, a rúdugró rendkívüli tagja az amerikai küldöttségnek, és nagyon fog hiányozni. A helyére az őt júniusban legyőző Chris Nilsen érkezik. Kendricks pozitív tesztje miatt az egész ausztrál atlétikacsapatot elkülönítették, felmerült ugyanis annak a gyanúja, hogy többen közeli kontaktok lehetnek, Kurtis Marschall rúdugró például dokumentáltan az.

Az ausztrálok végigtesztelték az egész társaságot, pozitív tesztet pedig senki sem produkált, így mindenki a teveknek megfelelően versenyezhet majd. A küldöttség három tagja ugyanakkor szigorúbb protokoll alatt lesz majd, miután ők saját bevallásuk szerint közeli kontaktban voltak Kendricks-szel.

Sam Kendricks a Gyémánt Liga svédországi versenyén július 4-én. Fotó: THOMAS WINDESTAM / DIAMOND LEAGUE AG / DIAMOND LEAGUE AG VIA FACTSTORY
Sam Kendricks a Gyémánt Liga svédországi versenyén július 4-én. Fotó: THOMAS WINDESTAM / DIAMOND LEAGUE AG / DIAMOND LEAGUE AG VIA FACTSTORY

A CNN közlése szerint csütörtökön a szervezők tájékoztatása alapján már 198-ra nőtt a tokióoi olimpiával összefüggő koronavírusos esetek száma. Az olimpiai faluból négy új esetet jelentettek, ezzel innen összesen 24 esetről tudni. A csütörtöki esetek között három érintett sportolót, ők mindannyian az olimpiai faluban laktak, mindenki más a személyzet tagja. Tokióban egyébként szerdán rekordszámú esetet regisztráltak, a helyi illetékes szerv tájékoztatása szerint több mint 3000 új fertőzöttet találtak.

Takaja Masza olimpiai szóvivő azt is elmondta csütörtökön, hogy két, az olimpiára érkezett külföldi került kórházba, de egyikük állapota sem súlyos. Ennél többet a magánszférájukra hivatkozva nem közöltek az érintettekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!