Kanada

Olyan jó lett a búzatermés, hogy alig bírják elszállítani Kanadában
Bár a nemzetközi élelmiszerárak fél éve csökkennek, még mindig 5,5 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet, így továbbra is szükség van a jó terméseredményekre azokban a régiókban,...
Megunta, hogy nem kap bérlakást, kukákból épített magának lakóhajót egy kanadai férfi
Lakást nem adnak, a parkokban meg nem látnak szívesen, építek hát egy hajót – gondolta a férfi.
Házakat sodort a tengerbe a Kanadát ostromló Fiona vihar
Egy ember és legalább húsz ház veszett a tengerbe.
Árnyékkormány? A britek profin alkalmazzák, nálunk most kezdik próbálgatni
A Demokratikus Koalíció szeptember 16-án jelentette be, hogy Dobrev Klára vezetésével úgynevezett árnyékkormányt alakít azért, hogy megmutassák, van alternatívája Orbán Viktornak és a Fidesznek....
Sok kérdés van még a kanadai késelős ámokfutás körül
Tíz ember meghalt és 19-en megsérültek, amikor késsel támadtak rá főként egy őslakos közösség tagjaira. A vérengzéssel gyanúsított két férfi néhány nappal a gyilkosságok után meghalt, az indítékaik...
Kanada történelmében először Michelin-csillaggal díjaztak tizenhárom torontói éttermet
A Michelin-kalauz nemzetközi igazgatója elmondta, hogy a csillagokról döntő zsűri tavasz óta látogatta Kanada legnagyobb városának éttermeit.
Ebédszünet közben lőttek le egy rendőrt Toronto közelében
Az elkövető egymás után két kanadai városban lövöldözött, összesen öt embert lőtt le, ketten közülük életüket vesztették.
II. Erzsébet még 15 ország királynőjeként halt meg, kérdés, III. Károly alatt meddig zsugorodik a...
Az utóbbi 80 évben a valamikori Brit Birodalom számos országa vált királyságból köztársasággá, legutóbb 2021-ben Barbados. II. Erzsébet halálával és III. Károly trónra lépésével felmerül a kérdés,...
Kövess minket Facebookon is!