22 hetesen jöttek világra a világ legkorábban született ikrei

2023. március 7. – 12:26

Másolás

Vágólapra másolva

Adiah és Adrial Nadarajah 126 naposan, vagyis 22 hetesen jött világra, ami egy normál terhesség esetén azt jelenti, hogy 18 hetes koraszülöttek. Amellett, hogy az ikrek így most a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ legkorábban született ikrei, ha egy héttel korábban születtek volna, akkor nem lett volna esélyük a túlélésre, írja a BBC.

Az ikrek édesanyja 21 hetes és ötnapos terhes volt, amikor megindult nála a szülés, az orvosok közölték is vele, hogy a babáknak nincs esélyük a túlélésre. A legtöbb kórházban ugyanis a terhesség betöltött 24. és 26. hete között tesznek kísérletet életmentő beavatkozásra, de az ikrek szülei el tudtak utazni a torontói Mount Sinai kórházba, aminek speciális újszülött intenzív osztálya van.

Az ikrek édesanyja két napon át vajúdott, azt mondta, mindent megtett, hogy a túlélésükért még néhány óráig „bent tartsa a babákat”. Az asszonynál végül15 perccel éjfél után folyt el a magzatvíz, kevesebb mint két órával azután, hogy a terhesség a 22. hétbe lépett, így megszülettek az ikrek.

Adiah és Adrial most már egyévesek, és annak ellenére, hogy számos komoly egészségügyi problémával kellett szembenézniük, jól vannak. „A babák többször is majdnem a szemünk láttára haltak meg, és bár az orvosok most is szorosan figyelik őket, most remekül vannak” – mondta az édesanyjuk.

A WHO jelenlegi állásfoglalása szerint az egészséges terhesség 40 hétig tart, koraszülésnek az számít, amikor a baba a terhesség 37. hete előtt jön a világra, extrém koraszülésnek pedig az, amikor a terhesség 28. hete előtt. Minél korábban születik egy baba, annál nagyobb a fejlődés elmaradásának kockázata, különösen a légzés, az agyműködés szempontjából, hallás- és látászavarok is kialakulhatnak, illetve az egyik legjelentősebb gondot a baba táplálása okozhatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!