Kanada
Kanadai késeléssorozat: az egyik elkövető meghalt
A támadás másik gyanúsítottját három tartomány rendőrei keresik.
Május óta keresik a tíz embert halálra késelő kanadai gyilkosok egyikét
A gyanúsítottak indián közösségek tagjait támadták meg, a halottak mellett legalább 15 sérült is van.
Kanadának is kémkedő férfi csempészett iskoláslányokat az Iszlám Államnak
A férfi 2013 és 2015 között csempészett brit állampolgárokat Törökországból Szíriába, miközben információkat adott át róluk a kanadai hírszerzésnek.
Három napra 36 ezer kilométerről állított ki számlát egy kanadai autókölcsönző
A pórul járt ügyfél valójában 300 kilométert autózott, de a számlájáról nem ennyi megtett távolság után vonták le a pénzt.
Ritka nyersanyagokhoz kap hozzáférést két, Magyarországon is gyártó autóipari csoport
Várhatóan még ma aláírnak a felek egy szándéknyilatkozatot arról, hogy a Mercedes- és a Volkswagen-csoport biztosan hozzáférést kap olyan fontos nyersanyagokhoz Kanadában, mint a nikkel, a kobalt és...
A szellemváros, amit három év alatt felépítettek, belaktak és elhagytak
Azóta is milliókba kerül a fenntartása, pedig már 40 éve teljesen üresen áll.
Nincs beoltva, ezért nem indulhat a montreali tenisztornán Novak Djoković
Oltás nélkül nem utazhat be Kanadába, és az is kérdés, hogy az augusztus 29-én kezdődő US Openen indulhat-e majd.
Egy kanadai cég fizet azért, hogy valaki nap mint nap édességgel tömje magát
Bár elsőre álomszerűnek hangozhat a munka, a hivatásos édességtesztelőnek havonta legalább 3500 terméket kell kipróbálnia.
Hiánycikk lehet a mustár is
A nagy mustárfogyasztó európai országokban már egyre gyakrabban üresek a polcok.
Bocsánatot kért Ferenc pápa a kanadai őslakos gyerekeket ért bántalmazások miatt
A katolikus egyház által fenntartott bentlakásos iskolák „gonoszságáról” is beszélt.









