40 napig tart a 48 csapatos foci-vb, 104 meccs lesz 2026-tól

2023. március 14. – 18:40

40 napig tart a 48 csapatos foci-vb, 104 meccs lesz 2026-tól

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordszámú, 104 mérkőzés lesz a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon, mivel a nemzetközi szövetség (FIFA) vezető testülete kedden úgy döntött, hogy a 32-ről 48 válogatottra bővített mezőnnyel is megtartja a négycsapatos csoportokat, írta az MTI.

A testület egyhangúlag jóváhagyta a 2026-os vb lebonyolítási rendjének módosítását. A 16 háromcsapatos csoport helyett mégis 12 négyes csoportban rendezik meg a torna első szakaszát.

Az első kettő mellett a nyolc legjobb harmadik jut majd a legjobb 32 közé.

Itt azért álljunk meg egy gondolatra: 48 csapatból 32 továbbjut. 32 csapatról csak annyi jut eszünkbe, hogy pontosan 32 csapat volt érdekelt a legutóbbi vb-n.

A FIFA azzal indokolta a változtatást, hogy ezzel csökkenti az összejátszás kockázatát, és minden résztvevő számára legalább három mérkőzést biztosít, miközben megfelelő pihenőidő áll majd a válogatottak rendelkezésére a meccsek között.

Arról nem született hivatalos álláspont, hogy mivel a csoportok harmadik helyezettjei is továbbjutnak, így még inkább elkerülhetik a kockázatvállalást a csoportmeccseken az országok.

Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő vb lesz az első, melyre 48 nemzeti együttes jut ki. Európából 13 nemzet helyett mostantól már 16 biztosíthatja a helyét, vagyis a magyar válogatottnak nem lesz sokkal könnyebb dolga. Ebben a cikkben megnézheti, melyik kontinensek jártak a legjobban a bővítéssel.

Az eredeti, háromcsapatos csoportokat vizionáló terv alapján 80 találkozóból állt volna az esemény, így viszont 104 találkozó lesz az eddigi 64 helyett.

A FIFA az 1998-as, franciaországi vb-re bővítette a 24-ről 32 csapatosra létszámot, azóta változatlan volt a lebonyolítási rend, amelynek első szakaszában nyolc kvartettben zajlottak a csoportküzdelmek.

A FIFA vezető testülete a döntő időpontját 2026. július 19-re tűzte ki. A torna hossza a várakozások szerint 40 naposra nő, de a játékosokat ugyanúgy 56 napra kell elengedniük a klubjaiknak, mint a 2010-ben, a 2014-ben és a 2018-ban. Tavaly a katari vb 29 napig tartott.

A Ruanda fővárosában, Kigaliban tartott FIFA-tanácskozáson arról is döntés született, hogy a 2025 és 2030 közötti versenynaptárban az lesz a változás, hogy a szeptemberi és októberi, egyaránt kilencnapos, kétmérkőzéses válogatott időszakot felváltja egy 16 napos, négymeccses periódus, amely szeptember vége és október eleje között lesz. A márciusi, júniusi és novemberi kilencnapos periódus változatlan marad. A FIFA kongresszusát csütörtökön tartják, melyen újraválasztják Gianni Infantino elnököt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!