Helyi tudósítás

A folyamatos csalódásokba lassan már belehalsz, vagy már meg sem lepődsz rajtuk, de még mindig...
Szegeden tüntetést tartottak pénteken este a kormány oktatáspolitikájával szemben az Egységes Diákfront – Szeged szervezésében, tanárok és szülők részvételével.
„Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van a Balaton-part kisajátításában” – szavalta egy tanár a...
A NER-t említette, Lázárra utalt, és kiállt nemrég felmondott kollégái mellett egy makói tanár az október 23-i ünnepségen.
A belváros túlmelegedése ellen indítanak zöldítő programot Szegeden
A szegedieket emellett arról igyekeznek meggyőzni, hogy csökkenti a nyári hőséget, ha nem fednek le mindent mesterséges burkolattal. Az önkormányzat újra zöldsávokat alakít ki az aszfaltozás helyett.
Hat hektár erdőt vágnának ki Szegeden egy egyházi iskola építése miatt
A kormány hat hektár erdőt ad át a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hogy iskolát építsen. Várható, hogy ezzel megszűnik az egyik utolsó, nagyobb szegedi erdő, holott máshol is lehetne iskolát nyitni.
Borkai: Csapattal indulok, minden körzetben lesz jelöltünk
Borkai Zsolt saját lakásának a kanapéján jelentette be, hogy újból ringbe száll a győri polgármesterségért.
Bűzlik és néha árad a makói Nagyér-csatorna, az önkormányzat szerint a helyiek szemetelik tele
Az önkormányzat szerint rendet kellene tenni az emberek fejében, mert a fóliától kezdve az autóalkatrészig mindent láttak már a Nagyérben. Ezen túl azonban nincs igazi válasz a sok helyi életét...
Sárga ivóvíz, lyukas csövek, elégedetlen fogyasztók – több ezer milliárd kellene az...
Az ivóvízhálózat tervezett felújítására volna szükség, ami országszerte 3-7 ezer milliárd forintba kerülne. Pénz erre nincsen, de így egyre több lesz a csőtörés, és a víz a földbe szivárog.
Nagy bajban a soproni Waldorf-iskola: Nem azért dolgoztunk ennyit, hogy most lehúzzuk a redőnyt
Egy adminisztratív hiba miatt veszélybe került a soproni Waldorf-iskola jövője, aminek két évnyi állami támogatást kellett visszafizetnie, és emiatt 110 millió forint tartozást halmozott fel....
Kövess minket Facebookon is!