Karikó Katalin: Négyes átlagom volt az iskolában, miközben a fél osztály kitűnő volt

„A tudni akarás benne van a fiatalokban” – mondta Karikó Katalin a Mathias Corvinum Collegium és a Szegedi Tudományegyetem közös kerekasztalbeszélgetésén szerdán délután, ahová az akkor épp Amerikában tartózkodó Nobel-díjas biokémikus online kapcsolódott be.

A szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében ülő diákok többek között arról kérdezték a tudóst, hogy a tehetséget hogyan lehet felismerni. Karikó erre azt felelte, ő maga sem volt különösebben tehetséges. „Négyes átlagom volt, miközben a fél osztály kitűnő volt. Még beszélgetésből is négyest kaptam. Mondta anyukám, hogy sokat beszélek, ötöst kellett volna kapnom” – mesélt általános iskolai élményeiről. A professzor szerint a tehetség kevésbé számít, akinek vannak álmai, elszántsága és kitartása, az sikeres lehet.

Persze nem mindegy, hogy a sikert abban méri valaki, hogy hány nyelvre fordítják le a Wikipédia-oldalát, vagy abban, hogy hányszor tud felkelni a kudarcok után.

A siker mindenki számára mást jelent. A kutatónő ezt személy szerint nem díjakban, pozíciókban, vagy a cikkek számában méri, hanem abban, hogy fontosnak érzi, és élvezi is a munkáját. Felelevenítette a pillanatot, amikor a Leopoldina Német Természettudományos Akadémián elhangzott, hogy „nincs még száz cikke se Karikónak”, mire az volt a felterjesztő válasza, hogy „de az az egy cikk fontos”.

Környezetében azt tapasztalta, hogy a nagyobb célok, feladatok sokszor elérhetetlennek, megoldhatatlannak tűnnek, de ha kis lépésekre bontjuk fel őket, akkor könnyebb megbirkózni velük. Úgy látja, már az általános iskolásoknak is vannak céljai, vagy legalábbis nagyjából tudják, mit akarnak. Ezért „fontos, hogy foglalkozzunk a legfiatalabbakkal”, de azért „nem kell agyonpátyolgatni a gyerekeket, mert az önállóságuk büszkeséggel tölti el őket”.

Karikó a saját gyerekkoráról is beszélt, amikor elkezdték érdekelni az olyan apróságok, mint például, hogy miért lesz ősszel vörös a falevél, vagy miért van sárga színe a vizeletnek attól függetlenül, hogy kólát vagy tejet iszunk. Ez a világra való rácsodálkozás szerinte nem változott, a mostani diákokkal találkozva is azt tapasztalta, hogy „a tudni akarás benne van a fiatalokban”. Sőt, a kíváncsiság később is megmarad az emberekben, csak átalakul.

„Felnőttkorban is érdeklődőek az emberek, de nem tudományos szinten.”

Úgy látja, az emberek csak akkor keresnek rá dolgokra, ha az közvetlenül érinti őket, például a saját betegségük esetében. „De ha az újságírók nem a celebekről, hanem a tudományról írnak, akkor megmarad az érdeklődés” – mondta a professzor. A kíváncsiság mellett a célok kitűzése sem ér véget fiatalkorban Karikó szerint. Elmesélte, hogy nemrég beszélt Béládi Ilonával, az SZTE első tanszékvezetőnőjével, aki 98 évesen is a jövőbeli terveiről beszélt.

De akármennyire szereti a munkáját a szegedi kutatóprofesszor, elismeri, hogy mindenki számára fontos a pihenés. Az utóbbi három évét reptereken töltötte a sok díjátadó miatt, míg az ezt megelőző időszakban minden hajnalban el tudott járni futni a labormunka előtt. Szintén kikapcsolódást jelentenek neki a detektívtörténetek, mivel a nyomozók lényegében ugyanúgy problémákat oldanak meg, mint a kutatók.

A kritikák kezeléséről is kérdezték Karikót, aki erre azt hozta példának, hogy amikor kiderül: két fél nem értette meg egymást, egyikőjüknek sem szabad a másikat hibáztatnia. Úgy véli, akit kritizálnak, az koncentráljon arra, hogy miért nem értették meg, és legközelebb próbáljon érthetőbben fogalmazni. De aki kritizál, az se a másikat hibáztassa szerinte, hanem gondoljon arra, hogy „utánanézhetett volna jobban annak, vagy odafigyelhetett volna jobban arra, hogy mit mondanak neki” – magyarázta a közönségnek Karikó.

A Telex Közbeszéd című előadássorozatának novemberi rendezvényén meghívott vendégeinkkel arról beszélgettünk, mennyire lenne képes a mai oktatási rendszer újabb Nobel-díjasokat adni az országnak?

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.