Indul élő beszélgetéssorozatunk, a Telex Közbeszéd

2023. szeptember 29. – 16:19

Indul élő beszélgetéssorozatunk, a Telex Közbeszéd

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex nemcsak egy újság, hanem egy közösség is, melynek aktív támogatóink is fontos részei. Októbertől ez a közösség már nem csak a Telex oldalain vagy alkalmi rendezvényeinken találkozhat majd egymással. Harmadik születésnapunk előtt néhány nappal ugyanis újabb mérföldkőhöz érkeztünk, és havonta jelentkező élő támogatói eseménysorozatot indítunk, Telex Közbeszéd címmel.

A Telex Közbeszéd célja, hogy közönség előtt indítsunk párbeszédet fontos, aktuális közéleti témákról, minél több különböző nézőpontot bemutatva, egy asztalhoz ültetve olyan szakértőket és véleményvezéreket, akik ritkán láthatóak közös színpadon.

Olyan témákat emelünk majd be a Telex Közbeszédbe, melyek jelentősen befolyásolják az életünket, de kevés szó esik róluk, vagy épp ellenkezőleg: olyan ügyeket vizsgálunk meg új oldalról, melyek régóta foglalkoztatják a közvéleményt.

A kerekasztal-beszélgetések és viták során a nézői kérdéseknek is bőven hagyunk majd időt, a programot követően pedig kötetlen formában találkozhatnak támogatók és telexes újságírók.

Az első negyedév tervezett témái:

  • Október: Miért nem állunk szóba egymással?
  • November: Oktatás, tanítás, tanulás
  • December: A család az család

Az eseményekre rendszeres támogatóink kapnak meghívót, a részvétel ingyenes, de a terem befogadóképességének korlátai miatt regisztrációhoz kötött lesz. A beszélgetéseket a tervek szerint felvesszük, és bár a Telex Közbeszédről és a kerekasztal-beszélgetések, viták legfontosabb állításairól beszámolunk majd az újságban is, a beszélgetések hanganyagát csak rendszeres támogatóinknak fogjuk elküldeni.

Ahogy maga a Telex, ez az esemény sem jöhetett volna létre olvasóink támogatása nélkül, köszönjük, hogy hónapról hónapra támogatnak minket, hogy a Telex létezzen és fejlődjön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!