Emlékmű

5000 négyzetméteres Mandela-emlékpark épül Budapesten
A Gellért-hegy északi gyepes-fás lejtőjére tervezett „land art” tervezői szerint a dél-afrikai politikus és emberi jogi aktivista életművéből a megbékélés és megbocsátás útját idézi fel.
Kifestőnek nézte a jászberényi emlékművet, elvitték a rendőrök
A férfi nem adott magyarázatot arra, miért színezte ki a mészkőbe vésett csatajelenetet.
A bolgár kommunista ufó tündöklése, bukása és megmentése
A kommunizmus egyik legfurcsább, de mindenképp legnagyobb balkáni emlékműve, a Buzludzsa a semmi közepén, egy hegy tetején oszladozik. Az ufószerű építmény megmentésén épp a múlttal való szembenézés...
Szinte semmi nem stimmel a darázscsípte katona emlékművén
A püspök is felszentelte a pécsi emlékművet, de rossz rajta a név és a dátum is. Egyáltalán: okozhat-e hősi halált egy darázscsípés? Oknyomozás egy közel száz éve történt tragikus baleset ügyében.
Emléktáblát avattak Cserdiben Bogdán Lászlónak
Az országosan ismert népszerű polgármester tavaly nyáron lett öngyilkos.
Bödőcs beszéde a Hofi-emléktáblánál: Nekünk ő volt a Parlament
„Ő volt a magyar humor aranycsapata, aradi vértanúi” – mondta a paródiabeszédében Bödőcs Tibor.
Felavatták a Hableány áldozatainak emlékművét
Dél-Korea továbbra is feladatának tekinti az eltűntként kezelt áldozatok felkutatását.
A második évfordulóra már átadhatják a Hableány-tragédia budapesti emlékművét
Szombatra két gránittömb is a helyére került a Margit híd pesti hídfőjénél.
Miniszobrot és minikertet kap a Pasaréti téri virágbolt elhunyt házaspárja
Évtizedek óta meghatározó alakjai voltak a környéknek, mígnem pár éve a feleség, majd február végén a 89 éves Béla bácsi is meghalt. Halála nagyon megrázta a helyieket, ezért összefogtak.
Kövess minket Facebookon is!