A meglepő előválasztási sikertől a Fidesz-kétharmadig – Márki-Zay Péter útja
Egy politikai dráma után nyerte meg az előválasztást, és sokan őt látták a legalkalmasabbnak arra, hogy leváltsa Orbán Viktort. Majd jött a Fidesz-kétharmad. Összefoglaló az elmúlt hónapok videós...
Még mindig nem állapodtak meg az ellenzéki pártok a közös listáról
Erről Kunhalmi Ágnes beszélt az ATV műsorában.
Sorsolással dönthetnek az ellenzéki pártok a közös lista utolsó befutó helyeiről
Márki-Zay Péter nem cáfolta a Telexnek, hogy arra tett javaslatot: a listán a még befutónak számított 43-47. helyeket sorsolják ki egymás között, így zárják végre le a vitát.
Dobrev Klára: A mandátumomat nem fogom átvenni, európai parlamenti képviselő maradok
A DK politikusa most mondta ki először azt, hogy a választások után mit tervez.
Visszalépett egy DK-s jelölt, de nem a momentumos második helyezett lép a helyére a parlamenti...
A DK-s Horváth Roland Károly helyett a szintén DK-s Molnár László ugrik be, aki nem indult a helyért, de 2018-ban már szerzett 5 százalékot.
Összeültek az ellenzéki elnökök Márki-Zay nélkül, aztán kiegyeztek vele
Mintegy hárommillió kampányújsággal és ezer óriásplakáton jelenik meg az ellenzék egységes, új arculattal a héten, miután múlt hét elején pártelnöki szinten is napokig egyeztetett. A pártok...
A Völner- és Városháza-ügyek megmutatták, miben erős a Fidesz, és miben gyenge az ellenzék
A Völner-ügy az ellenzék gyengeségét, a Városháza el nem adása körüli történet pedig a fideszes politikai- és propagandagépezet erejét mutatta meg. Telex Magyarázó a kampány előtti legfontosabb...
Terítéken az ellenzéki összefogás legkényesebb kérdése
Alakul, de az idén aligha áll össze az ellenzék közös választási listája. Márki-Zay Péter a pártokra bízza a döntést, de nem szeretne vállalhatatlan neveket látni a listán. Az első öt hely már...
Közös kampánnyal indul a választásoknak az ellenzék, megalapították az összellenzéki kampánytanácsot
Az ellenzéki vezetők elfogadták a kampány közös kereteit is a hétfői ülésükön.
Jogszerűen nevezte gengszternek Tóth Csabát Fekete-Győr András
Az MSZP zuglói képviselője beperelte a Momentum politikusát, a bíróság azonban elutasította a keresetet.
Kövess minket Facebookon is!