Közös kampánnyal indul a választásoknak az ellenzék, megalapították az összellenzéki kampánytanácsot

2021. november 22. – 18:06

Másolás

Vágólapra másolva

Üléseztek az ellenzéki vezetők, a megbeszélésen elfogadták a kampány közös döntéshozatali és végrehajtási kereteit, illetve megalapították a közös kampánytanácsot is, derül ki az ellenzéki pártok közleményeiből.

Az ellenzéki vezetők konszenzussal elfogadták, hogy közös kampányt folytatnak, ennek irányítója lesz a kampánytanács. A kampánytanácsban mindegyik párt képviseli magát, így (az ábécé szerinti sorrendben) a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd is.

A közlemény szerint a kampánytanács feladata a 2022-es országgyűlési választásokra való felkészülés szervezése és a kampány lebonyolítása.

Az ellenzék október elején lezárt előválasztásán a bevallottan jobboldali, párton kívüli hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter fölényesen nyert, így ő indul el 2022-ben Orbán Viktor kihívójaként a választásokon. A közvéleménykutató intézetek (így a Závecz, a Medián) szerint a közös ellenzéki fellépés jelenleg vezet a Fidesszel szemben.

Márki-Zay győzelme látszólag a kormányt is meglepte, az előválasztás lezárása utáni nap gyurcsányozással kezdődött, azóta került elő egy dosszié is, amit állítólag a Fidesz rakott össze a DK számára, hogy lejárassák Márki-Zayt: illetve mint kiderült, az ellenzék közös jelöltje még azt is elérte, hogy létezzen olyan téma, ami képes még a fideszesek kommunikációs összhangját is megosztani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!