Donald Tusk
A szélsőjobb lesz a királycsináló, vagy Lengyelország visszatér a Nyugat kebelébe?
Fej fej mellett Kaczyńskiék és az ellenzék, az utolsó mandátumbecslések alapján bármi megtörténhet.
Egymillióan tüntettek a lengyel kormány ellen Varsóban
Az ellenzék azt reméli, hogy ez lesz az elmúlt évtizedek legnagyobb kormányellenes tüntetése, és ösztönzi a választókat a szavazásra.
Közel félmillió ember vett részt a kormányellenes tüntetésen Varsóban
Élükön a volt lengyel miniszterelnökkel, Donald Tuskkal. A tüntetésre napokkal azután került sor, hogy a Duda lengyel elnök aláírt egy orosz befolyást vizsgáló bizottság felállításáról szóló törvényt.
Én már csak az ördög ügyvédjében bízok
Az ellenzék nagygyűlésén jártunk a Műegyetem rakparton. Arról kérdeztük a résztvevőket, hogy három héttel a választások előtt mennyire bíznak a kormányváltásban.
Itt megnézheti Donald Tusk beszédét az ellenzéki tüntetésen
Az Európai Néppárt vezetője nem a Békemeneten, hanem az egységes ellenzék tüntetésén mondott Putyin- és Orbánellenes beszédet: videónkban a beszédet a magyar tolmácsolással együtt hallgathatja meg.
Ezek már nem azok a lengyelek: meginoghat Orbán legfontosabb európai szövetsége az oroszbarátság...
A magyar kormánypárt elszigetelődhet, miközben Kaczyńskiék a Nyugat legerősebb támaszai lettek a háborús helyzetben a térségben. Varsó abban is bízik, hogy a határozott nyugati elkötelezettsége a...
Donald Tusk is beszédet mond az ellenzék március 15-ei nagygyűlésén
Rajta kívül beszédet mond többek között Iványi Gábor, Donáth Anna, Karácsony Gergely, Jakab Péter, Tóth Bertalan, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter is.
Márki-Zay Péter új pártot alapít, és Donald Tuskkal ünnepel március 15-én
Gémesi György és Pálinkás József pártjaira építene az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, még az is lehet, ő lesz az elnöke.
Tusk: Orbánnak és Szijjártónak a Gazprom igazgatótanácsában lenne a helye az oroszhűségükért
Az Európai Néppárt elnöke azután reagált, hogy Orbán bejelentette, nem engedik át a nyugati fegyverszállítmányokat Ukrajnába.
A KDNP kiborult, hogy Donald Tusk nem egyeztetett velük, hogy az Európai Néppárt elnökeként...
Nagyon remélik, hogy a jövőben nem fog ilyesmi előfordulni.









