Budapest

Egy újabb, hatodik légijárat is elindul Kína és Magyarország között
Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, jelentette be a külügyminiszter.
Karácsonyék 2030-ig lakhatóvá tennék az utcát, és megmutatnák, hogy nem lila a tehén
Karácsony Gergely összegezte az elmúlt öt évet Budapest zöldítése szempontjából: vannak elért célok, de szeretne még felújított Népligetet és szebb körutat is.
Teljes sorcsere a fővárosi Fidesznél: fidelitasosokkal és alig ismert arcokkal töltenék fel a...
A kormánypártok két kivétellel az összes polgármesterüket száműznék a Fővárosi Közgyűlésből. A jelenlegi Fidesz-frakcióvezetőnek, Wintermantel Zsoltnak csak az esélytelen 22. hely jutott. A...
Mennyi szavazólapot fogunk kapni az idei választásokkor? Térképen a válasz
Budapesten kapják a legtöbb szavazólapot, míg a megyei jogú városokban a legkevesebbet, de így is mindenhol több lesz, mint ami szokott lenni.
Tizenötezren tekertek a biztonságosabb és bringázhatóbb Budapestért
A Kerékpárosklub közzétette a főpolgármester-jelöltek következő öt évre vonatkozó vállalásait.
Még a spanyol turisták is Magyar Péterrel akartak egy szelfit a Széll Kálmán téren
Elkezdődött az ajánlások gyűjtése Budapesten és az egész országban a június 9-i választásra. A Tisza Párt alelnöke kezet fogott Szentkirályi Alexandrával, Márki-Zay Péterrel és Vitézy Dáviddal,...
Szentkirályi Alexandra: Egyáltalán nem tartom reálisnak, hogy engem elüssön a sárga villamos
Nem tervez visszalépni a Fidesz főpolgármester-jelöltje, és örülne, ha Orbán személyesen is részt venne a kampányában. Karácsony helyett csak Gyurcsánnyal ülne le vitázni, azt pedig még átgondolja,...
Hídlezárás és forgalomkorlátozások lesznek ma Budapesten egy biciklis felvonulás miatt
A Magyar Kerékpárosklub idén április 20-án tartja a nagy tavaszi bringás felvonulását, az I Bike Budapestet.
Megerősítette Budapest befektetési ajánlású osztályzatát a Moody's
Megjegyezték, hogy csökken és kezelhető a főváros adósságszintje, valamint azt, hogy a költségvetés kezelése a kihívásokkal terhelt működési környezetben is megfelelő.
Kövess minket Facebookon is!