Több olvasónk is beszámolt arról, hogy büdös van Budapesten és több, budakörnyéki településen. A legtöbb leírás szerint az emberek állati ürülék, úgynevezett trágya szagát vélik érezni. Történt már ilyen 2019-ben, valamint 2021-ben is. 2019-ben a tésztagyártással foglalkozó Gyermelyi Zrt.-t hibáztatták, de a cég akkor kizártnak nevezte, hogy az ő trágyájuk miatt panaszkodtak a budaiak.
2021-ben aztán a zsámbéki polgármester ismét őket hibáztatta. Az Országos Meteorolgiai Szolgálat még le is modellezte, honnan jöhetett a szag a szélirány alapján, és ebben a vizsgálatban is a Gyermelyi Zrt. felé mutattak a bizonyítékok.
A cég most sem áll gyanún felül, hiszen idén előre bejelentették, hogy augusztus 6-án kezdenek trágyázni. Augusztus 6. és 8. között a Máriahalom és Sárisáp közötti földjeiket szórják, 8. és 13. között pedig Tinnye határában trágyáznak.
A trágyázott földeken egyébként búza terem, amiből az ország legnagyobb tésztagyára tésztát állít elő. Azt meg jóízűen megeszi a magyar lakosság. Szóval valamit valamiért.