Kegyes lesz az időjárás a Szigethez, egyedül csütörtökön számíthatnak esőre a fesztiválozók

2024. augusztus 6. – 17:16

Másolás

Vágólapra másolva

A szerdán kezdődő és jövő hét keddig tartó Sziget Fesztivál ideje alatt döntően száraz, napsütéses napokra és derült éjszakákra lehet majd számítani. Csak a csütörtöki csapadék zavarhatja meg a Budapesten fesztiválozókat, derül ki az Időkép cikkéből.

Aki kedden érkezik a fesztivál helyszínére, valószínűleg nyugodt csapadékmentes időben kempingezhet. Szerda hajnalban 15-17 fokra is lemehet a hőmérséklet, nap közben viszont 30-32 fokig emelkedik majd.

Csütörtök reggel 16-18 közötti hőmérsékletre lehet számítani, délelőtt és délután azonban már felhősebbé válhat az ég. Nap közben 28-30 fok is lehet, de meg is érkezhetnek az első záporok, zivatarok, ezek miatt hirtelen csökkenhet a hőmérséklet, a szél várhatóan felerősödik. Még este is lehet némi csapadék, éjszakára újra kitisztulhat az ég.

Péntek hajnalra 16-18 fokra hűlhet majd a levegő, de nap közben visszatér a napsütötte idő, 31-33 fok várható. Hasonlóan meleg lehet a következő három nap folyamán is. Szombaton és vasárnap 32-34, és hétfőn akár 34-35 fok is lehet majd. Hétfőn és kedden a kora reggeli órákban 18-20 fok alá nem csökken majd a levegő hőmérséklete.

A meleg napokon a legtöbb napsütésre 10 és 16 óra között kell készülni. Ekkor lesz a legerősebb az UV-sugárzás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!