BKK
Csütörtökön megkezdik a kerékpársáv kialakítását a Jászai és a Nyugati között
A munkálatok előreláthatólag három hétig tartanak majd.
Egy év alatt több mint 27 százalékkal nőtt a BKK jegyárbevétele
A járvány vége, az egészségügyi dolgozók díjmentességének feloldása, az áremelés, a digitális fejlesztés, az első ajtózás együttesen eredményezhette a megugrást.
Elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővülhet a Mol Bubi közbringarendszer
A Budapesti Közlekedési Központ október elején kérdőívet küldött a Bubi felhasználóinak, hogy felmérje, mekkora az igény a pedelecekre. A jelek szerint nagy, mert jövőre elindulhat az új szolgáltatás.
Autóval ütközött és kisiklott az 56-os villamos a Fehérvári úton
Egy ezüst színű Mercedes került a villamos útjába.
Karácsony: Budapesten annyira leamortizálta magát a Fidesz, hogy mindegy, kit indítanak
A főpolgármester szerint heteken belül megállapodhatnak az összes budapesti jelöltről. Magára az ellenzéki pártok közös jelöltjeként tekint, bár a pártok ezt nyilvánosan még nem erősítették meg. A...
Kiss Ambrus: A BKV-nál szóba sem jöhet külföldi munkavállalók foglalkoztatása
A főpolgármester-helyettes reagált arra, hogy novembertől a buszokon indonéz és Fülöp-szigeteki sofőrökkel is lehet majd találkozni.
7,8 milliós prémiumot kapott Mártha Imre, a főváros közműcégének vezetője
A cég szerint a prémiumot szerződés rögzíti: célokat kell teljesíteni, a BKM pedig az elmúlt két évben pozitív eredménnyel működött.
Indonéz és Fülöp-szigeteki buszsofőrök is munkába állhatnak Budapesten
Már képzik az ázsiai sofőröket, novembertől az ArrivaBus járatain lehet velük találkozni.
Karácsony Gergely milliós prémiumokat adott a BKK és a BKV vezetőinek, miközben az önkormányzat...
A főváros azzal védekezik: az érintett szervezetek vezetőinek alapbére csak a fele a MÁV-os vezetőkéinek, de a budapesti cégvezetők javítani tudták a szolgáltatás színvonalát, szemben az állami...









