Indonéz és Fülöp-szigeteki buszsofőrök is munkába állhatnak Budapesten

2023. október 5. – 06:46

Indonéz és Fülöp-szigeteki buszsofőrök is munkába állhatnak Budapesten
Az Arriva álláshirdetése egy a cég által üzemeltetett buszon a budapesti Ferenciek terén – Fotó: Zách Dániel / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Novembertől indonéz és Fülöp-szigeteki buszsofőrökkel is lehet találkozni az ArrivaBus Kft. által üzemeltetett járatokon Budapesten – írja a Népszava. A lap szerint a külföldi járművezetőket egy munkaerő-kölcsönző cég fogja alkalmazni, amely csoportosan toboroz és vesz fel buszsofőröket Magyarországra.

A BKV múlt heti igazgatósági ülésén az is elhangzott, hogy már képzik a munkavállalókat, és az Arriva angolul beszélő diszpécsereket is felvesz. A budapesti buszok egyharmadát, mintegy 450 járművet üzemeltet az ArrivaBus Kft., amely a BKK egyik legnagyobb szerződéses szolgáltatója.

„A fővárosi közösségi közlekedésben mindennapossá vált a sofőrhiány. Stratégiánk szerves része, hogy minden lehetséges eszközzel bővítsük saját járművezetői állományunkat, ezért a toborzási kampány részeként külföldi munkavállalók alkalmazásának lehetőségét is vizsgáljuk” – erősítette meg a lapnak az ArrivaBus Kft., míg a BKK azt írta, hogy a járművek üzemeltetéséhez szükséges személyi és infrastrukturális feltételeket a közbeszerzésen nyertes szolgáltatónak, azaz az ArrivaBus Kft.-nek kell biztosítania.

Az Arriva más országokban is foglalkoztat külföldi munkavállalókat, de a válaszuk szerint már most is dolgoznak külföldi munkavállalókkal Magyarországon, az autóbusz-vezetők körülbelül 5 százaléka közülük kerül ki. „Rájuk pontosan úgy számíthatnak a budapesti utasok, mint bármely más járművezető kollégára” – fogalmazott az Arriva, hozzátéve:

„miután a magyar kormány hiányszakmának minősítette a járművezetői szakmát, lehetőséget adott arra, hogy az ArrivaBus megvizsgálja a harmadik országbeli munkavállalók munkába állításának lehetőségét és előkészítse ezt”.

Arról már mi is írtunk korábban, hogy 434 ezer forint nettó fizetés és könnyített jogosítványszerzés mellett is tombol a buszsofőrhiány az országban. Budapesten átlagosan 100-150 buszvezető hiányzik a rendszerből, a BKV a nyáron bruttó 500-500 ezer forintos bónusszal pórbált buszsofőröket toborozni.

„A jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben a BKV folyamatosan keresi a munkaerő utánpótlásának lehetőségeit, mind magyar, mind külföldi munkavállalók toborzása kapcsán. Magyarul beszélő külföldieket már most is foglalkoztatunk, de vizsgáljuk a lehetőségeit angolul beszélő munkavállalók foglalkoztatásának is, felkészülve arra az esetre, amikor a tartós munkaerőhiány miatt valamely munkakörben az szükségessé válik” – válaszolta a Népszavának a BKV.

A társaság múlt heti igazgatósági ülésén a lap szerint arra jutottak, hogy egyelőre tájékozódnak a külföldi sofőrök foglalkoztatása ügyében. A társaságot már korábban is több külföldi munkaerő-kölcsönző cég megkereste, de még egyiktől sem kértek konkrét ajánlatot.

„Nem támogatom, hogy harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzésébe kezdjen a BKV, de ezt a kérdést az érdekképviseletekkel is egyeztetni kell majd” – mondta a Népszavának Nemes Gábor, a BKV igazgatóságának tagja, a DK politikusa, volt szakszervezeti vezető. Szerinte korántsem biztos, hogy ez annyival olcsóbb megoldás, hiszen a külföldi munkavállalóknak a lakhatást, az utazást és az étkezést is biztosítani kell. Kérdéses, hogy a sofőrök itt szereznek-e jogosítványt, vagy a meglévő járművezetői engedélyüket honosítják, de azt is tisztázni kell még szerinte, hogy az ázsiai sofőrök hogyan tudnak kommunikálni a forgalomirányítókkal és az utasokkal.

Az olcsóbb ázsiai munkaerő megjelenése mindemellett nehéz helyzetbe hozhatja a szakszervezeteket is a bértárgyalásokon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!