Az LMP kikéri a kormány és a CATL kínai akkumulátorgyár megállapodását
Ez a vállalat építkezne Debrecenben. Csárdi Antal szerint mindenkinek joga van tudni, mit ígért nekik a kormány.
„Megszűnt a bizalmunk a politikusok iránt” – megint tüntettek Debrecenben az akkumulátorgyár ellen
A tüntetők arról beszéltek, hogy tiszta vizet és levegőt akarnak, és nem akkumulátorgyárat, ahol szerintük amúgyis vendégmunkások dolgoznak majd. Egy kard és egy rozsdás lánc is előkerült a...
Ungár Péter szerint moralizáló picsogásokról szól a politika, az ellenzéki összefogás halott
Az LMP társelnöke szerint egyedül ők foglalkoznak a valódi kérdésekkel, a többi ellenzéki párt nem tanult a választási vereségből.
Eltűnt a tanulmány, ami a debreceni akkumulátorgyár hatalmas vízigényéről írt
A dokumentum szerint napi 60 ezer köbméter víz lenne a fogyasztás, a polgármester szerint a szakértő félreérthetően fogalmazott.
Sok a valótlan információ, mondta Debrecen polgármestere, miután megnézte a CATL német...
A gyárépítést ellenző civil egyesület elnöke szerint nagységrendi különbség van a két gyár között, így azokat nem is lehet összehasonlítani.
Kivonná a kormány a területrendezési szabályok alól az épülő akkumulátorgyárakat
A KKM kifejezetten a nagy vihart kavaró iváncsai és a debreceni projektekre szabta a jogszabály-módosítást, amit még nyolc napig ön is véleményezhet.
Számokkal nem készültünk, nem tudjuk, majd válaszolunk írásban!
Bekiabálással, pfujolással és meg nem válaszolt kérdések sokaságával zajlott a Samsung-gyár bővítéséről szóló gödi közmeghallgatás. A helyiek nagy része minden bővítést ellenez, szerintük...
Több százan rekedtek a nyíregyházi kormányhivatal előtt, kizárták őket az akkumulátorgyár...
A tömeg egy részét idővel beengedték, de sokan még mindig az épületen kívülre szorultak. A tiltakozók szerint ez a módszer azt jelzi: van titkolnivaló a beruházás kapcsán.
DK: Aki népszavazást kezdeményez a debreceni akkumulátorgyárról, árt az ügynek
A párt úgy érvel, mire a kérdés átmegy, a gyár már épülni fog.
Lánczi Tamás: Németországban lobbiznak azért, hogy az akkumulátorgyárak inkább ott épüljenek fel
A német gazdaság pocsék állapotban van – vélekedett a politológus, naná, hogy pedáloznának az akkumulátorgyárakért. Az ellenzéket pedig ki kell vizsgáltatni.
Kövess minket Facebookon is!