Az elküldött vendégmunkások veszítik a legkevesebbet az iváncsai akkugyárban

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Határozott idejű szerződéssel dolgoztak, és ki kell nekik fizetni a hátralévő időre vonatkozó munkabért akkor is, ha nem talál új munkát a kölcsönbe adó cég.

609 kölcsönzött munkavállaló szerződését mondta fel az iváncsai akkumulátorgyárában a dél-koreai SK On, erős indulatokat felkorbácsolva a jórészt kirgiz származású vendégmunkások körében. A még csak tesztüzemben működő gyárban történtek rávilágítanak az ágazat bizonytalanságaira is.

Miért fontos ez? Az autópiac kedvezőtlen helyzete kihat a szektortól már az akkumulátorgyártás révén is függő magyar gazdaságra. A csökkenő ipari termelés mellett már a munkaerőpiacon is érzékelhetők a problémák, noha az épp működni kezdő iváncsai üzem nemrégiben még csak vendégmunkásokkal kielégíthető rendelésállományra számított.

Alulnézet: a magyar munkavállalókat nem érintik az elbocsátások, munkaerő-kölcsönzésen keresztül foglalkoztatott külföldi munkásoktól válik meg a vállalat. Az ő foglalkoztatásukhoz azonban meglehetősen szigorú feltételeket írnak elő a törvények, így a kirúgásuk rendkívüli áldozatokkal jár a munkáltató részéről a magyar alkalmazottak elbocsátásához képest.

  • Ki kell fizetni a szerződés elbocsátást követő időtartamára vonatkozó munkabért. A vendégmunkások határozott időre szóló szerződéssel dolgoznak, amit egy közvetítővel kötnek meg, akinek fizetni kell a munkavállalókat, és a szerződésben foglaltak szerint foglalkoztathatja őket. Lényegében most egy erre alkalmas munkalehetőség szűnt meg.
Igen, de:

kérdés, hogy a vendégmunkások miként értesültek a munkájukat illető változásról. A felháborodásukat kommunikációs hibák gerjeszthették, mondta lapunknak Székely Tamás, a vegyipari és energiaipari dolgozókat tömörítő VDSZ elnöke, aki hozzátette, hogy elsősorban a vendégmunkásokat közvetítő vállalkozónak okozhat fejtörést a helyzet megoldása.

Tágabb kontextus: általában a vendégmunkások az ittlétük alatt a lehető legtöbb pénzt szeretnék megkeresni, jó munkamorál jellemzi őket, ám merev jogszabályi és szerződéses feltételek vonatkoznak rájuk. Ráadásul, ahogy telik a korlátozott itteni tartózkodásukból az idő, egyre nehezebb új állásra közvetíteni őket, mivel nekik és az őket fogadó cégnek is kihívás a beilleszkedésük.

  • A fölöslegessé vált vendégmunkások elbocsátásával tehát mindenki rosszul jár: a dolgozók számára bizonytalanná válik, hogy mit kell csinálniuk a szerződések lejártáig, ám a közvetítőnek addig is fizetni kell őket, amíg nem talál számukra új munkát, és a vendégmunkásokat eddig alkalmazó vállalat is súlyos következmények árán küldhette el őket.
  • Az akkumulátorgyárak jókora állami támogatással létesültek az elmúlt években Magyarországon, amiért cserébe több ezer munkahely létrehozását ígérték – vélhetően ez is szerepet játszik abban, hogy az iváncsai üzemben a magyar munkavállalók állásai megmaradtak, igaz, a béremelési igényüket nem kívánja teljesíteni a cég.

[related_post post_id=„147275”]

[related_post post_id=„148092”]

[related_post post_id=„139560”]

[related_post post_id=„122072”]

Kövess minket Facebookon is!