0
Elfogták a legnagyobb kolumbiai drogbárót
A hatóságok szerint Pablo Escobár 1993-as megölése óta ez a legnagyobb csapás a globálisan is meghatározó kolumbiai kábítószer-kereskedelemre.
Idén nem jár mindenkinek ingyen az influenzaoltás, és egyelőre a patikákban sem vehető meg
Az állam idén is 1,3 millió adag oltást rendelt, amelyet a háziorvosok az időseknek, a krónikus betegeknek, az egészségügyben, idősotthonokban, állattelepeken dolgozóknak adhatnak be.
Három extra lépéssel lezárható a parti, mesteri szinten van, aki három perc alatt megoldja
A sarokba szorított sötét királyt nem könnyű megadásra késztetni.
A nyugati vakcinákkal oltottaknak mostantól egy megérkezés utáni gyorsteszt is elég az angliai...
Az enyhítés nem vonatkozik a kínai vakcinákkal vagy Szputnyikkal oltottakra.
Verstappen hét év után megszakította a Mercedes amerikai sorozatát, övé az időmérő
A vb-pontversenyben második Hamilton közvetlenül a riválisa mellől rajtolhat majd vasárnap. Verstappen a legutóbbi 11 futamból 8-adszor kezdhet az élről.
Ellenzéki tüntető: A legjobb az lett volna, ha Gyurcsány lelép a színről
Párezren voltak az ellenzéki összefogás október 23-i tüntetésén: a színpadon ugyan arról volt szó, hogy Orbán az ellenfél és ellenzéki politikusok egységesen fognak fellépni ellene, de a közönségnek...
Pozitív lett a győri lövöldöző drogtesztje
A rendőrség elfogta a férfit, aki egy lopott riasztópisztollyal garázdálkodott.
Napokkal a halálos lövés előtt kétszer is véletlenül sült el fegyver Alec Baldwin filmjének...
Két stábtag a rossz munkakörülmények és a fegyveres balesetek miatt mondott fel napokkal a tragédia előtt.
A sakkozó Lékó Péter anyja Szegeden lesz a Mi Hazánk képviselőjelöltje
Lékó Julianna Csongrád-Csanád megye 1. választókerületben indul majd a 2022-es országgyűlési választásokon a szélsőjobbos párt színeiben. Egy anyatigris vehemenciájával fog harcolni a lakosokért,...









