Verstappen hét év után megszakította a Mercedes amerikai sorozatát, övé az időmérő

2021. október 24. – 00:08

frissítve

Verstappen hét év után megszakította a Mercedes amerikai sorozatát, övé az időmérő
Max Verstappen az Amerikai Nagydíj időmérőjén – Fotó: Mike Blake / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Max Verstappen szinte tökéletes körrel megszakította a Mercedes 2014 óta tartó dominanciáját az Amerikai Nagydíjon, és megnyerte az időmérőt Lewis Hamilton előtt. A vb-cím két esélyese egymás mellől rajtol vasárnap Austinban, ahol a legutóbbi öt futamból háromban a második helyről induló pilóta szinte azonnal át tudta venni a vezetést.

  • Lewis Hamilton csak a 8., Valtteri Bottas pedig csak a 9. legjobb idővel jutott tovább a legjobb 15 közé, hátrányuk 4 tized volt az ekkor leggyorsabb Charles Leclerc, és kevesebb mint 2 tized volt a Red Bullokhoz képest.
  • Szinte már mondani sem kell, de ismét extrát hozott ki a Williamsből a jövőre már a Mercedesnél vezető George Russell, aki a 12. helyen zárta az időmérő első szakaszát, amivel természetesen továbbjutott. Russell motorcsere miatt egyébként mindenképpen a mezőny végéről rajtol majd, de ez sem vette el a kedvét attól, hogy a legjobbját nyújtsa az időmérőn.
  • Az időmérő második szakaszában beindult a taktikázás, a pilóták egy része a közepes keverékű gumival kezdett, ami stratégiailag jobb választást jelentett a futam szempontjából – így tett többek között Leclerc, a két Red Bull, a két Mercedes és a két McLaren is.
  • Max Verstappen, Lewis Hamilton, Leclerc és Valtteri Bottas is beérte az első futott, továbbjutást jelentő körével, többeknek viszont erősen kellett koncentrálnia másodikra, a pályaelhagyás miatt törölt köridők miatt ugyanis bajban volt Sergio Pérez és Daniel Ricciardo is – végül mindketten bejutottak a legjobb 10-be, ahova Verstappen került a leggyorsabb köridővel.
  • Sorban második futamon verekedte be magát a legjobb 10-be a japán Cunoda Juki, aki végül a 10. rajthelyet kaparintotta meg magának az AlphaTaurival.
  • Az időmérő utolsó, legfontosabb szakaszát Pérez kezdte az élen, 89 ezredmásodperccel volt gyorsabb a csapattárs Verstappennél, Bottas majdnem 3, Hamilton közel 4 tizedre jött a mexikói mögött az első mért körök után.
  • Hamilton a végére tartogatta a puskapora javát, az utolsó kísérletével hajszállal, de beelőzte a két Red Bullt, Péreznek 61, Verstappennek 80 ezredet adott, de mint kiderült, ezt is kevésnek bizonyult, mert nem sokkal később Verstappen visszaelőzte, így a bajnoki cím két esélyese egymás mellől indulhat majd vasárnap a futamon – rajt magyar idő szerint este 9-kor.
  • A Verstappen, Hamilton páros mögött maradt a sorminta, a második sorban is Red Bull, Mercedes a sorrend Péreznek és Bottasnak köszönhetően, majd a két Ferrari, a két McLaren és a két AlphaTauri zárja az első tízet.
  • A szombati sikerével Max Verstappen az elmúlt 11 futamból 8-adszor kezdhet az élről, hihetetlen sorozatban van. Ezzel egyébként megszakította a Mercedes 2014 óta tartó sorozatát, a német márka a turbóhibrid éra kezdete óta minden időmérőt megnyerte az Amerikai Nagydíjon.