Országos Kórházi Főigazgatóság: 24 védőnő felmond, 21 nyugdíjba megy

2023. június 30. – 20:14

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig 24 védőnőről tudható, hogy felmond, 21 nyugdíjba megy, 6-an pedig másik megyébe mennek, miután szombattól a megyei kórházakhoz tartoznak majd, számolt be róla az RTL Híradója az Országos Kórházi Főigazgatóságra hivatkozva.

A híradó riportja szerint a Pest megyei Csömörön csak egy aktív védőnő marad. Fábri István polgármester arról beszélt, hogy tudomásuk szerint néhány órában fognak átvezényelni más településekről részmunkaidős, helyettesítő védőnőket. Emiatt viszont szerinte azokon a településeken is rosszabb lesz az ellátás.

Az RTL szerint bár szombattól már az államnak kellene működtetnie a védőnői szolgálatokat, még mindig nem lehet tudni, az önkormányzatoknak kell-e fizetniük és milyen számlákat.

Az OKF azt írta, hogy a rezsidíjat, karbantartások és takarítások költségét eddig is a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő biztosította. Szerintük annyi változik, hogy nem az önkormányzatoknak, hanem a kórházaknak folyósítja majd, a kórházak pedig megegyeznek az önkormányzatokkal abban, hogy milyen költségek finanszírozására használják fel az összeget.

Az RTL Híradója szerint sok önkormányzattal azonban még nem kötötték meg a kórházak a szerződést, noha szombattól él az új rendszer.

Kedden járta be a sajtót a hír, hogy a Veszprém megyei Pétfürdőn a falu mindhárom védőnője felmondott. Egyikük azt mondta, régóta fontolgatták kolléganőivel a felmondást, egyre több volt az adminisztráció, és egyre kevesebb idő jutott a valódi munkára. Szerinte akkor döntöttek, amikor kiderült: júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek.

A Belügyminisztérium közleménye – ami konzekvensen két védőnőről írt – azt állította, hogy a védőnők május 23-án adták be a felmondásukat, ekkor még nem tudhatták, hogyan fognak változni a járandóságaik, nőtt volna a fizetésük. A Belügyminisztérium szerint Pétfürdőn július 1-től két helyettesítő védőnő, augusztus 1-től pedig újonnan felvett védőnők fogják biztosítani az ellátást.

A védőnők helyzetével mi is foglalkoztunk bővebben. Miután július elsejétől átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, a hatósági felügyeletet a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a szakmai irányítást az Országos Kórházi Főigazgatóság látja majd el, így a magyar védőnői rendszerben az eddigi 2600 munkáltató helyett csak 23 lesz. Hogy mindez a gyakorlatban pontosan mit jelent majd a védőnők számára, akörül még van bizonytalanság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!