2025. március 22. – 14:13
Az óraviselés évszázados hagyományokra tekint vissza, hiszen az emberek már a 19. század óta rendszeresen hordanak időmérő eszközöket. Ez idő alatt az óraviselés miértje és mikéntje teljesen átalakult, de az összességében elmondható, hogy ennek az időszaknak a nagy részében az emberek egyszerűen csak azért viseltek órákat, hogy tudják, mennyi az idő.
A karórákat később az időmérésen túl egyéb dolgokra is használták. A búvárórák lünettájával a búvárok mérték az időt, hogy megfelelő ütemben tudjanak feljönni a mélységből, így nem kaptak halálos keszonbetegséget. Az orvosok az úgynevezett pulsation számlap-beosztású kronográfokkal (karstopperekkel) könnyebben tudták mérni a betegek pulzusát, és szintén kronográfokat kaptak a NASA űrhajósai, hogy egy esetleges technikai probléma esetén elvégezhessenek pontos mérési feladatokat.
Erre egyébként szükség is volt, amikor 1970. április 13-án az Apollo–13 fedélzetén egy oxigéntartály felrobbanása miatt egyes rendszerek leálltak. Az űrhajósok és a houstoni irányítóközpont együtt dolgoztak a probléma megoldásán, Jack Swigert űrhajós pedig egy Omega Speedmaster karórával mérte az üzemanyag égési idejét a küldetés legkritikusabb manőverénél. A világ egyik legérdekesebb órás sztorijáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
A telefonok megjelenése és elterjedése alapjaiban változtatta meg az emberek viszonyulását az óraviseléshez. Míg korábban az időmérő eszközök elsődleges és legfontosabb funkciója az idő pontos megjelenítése és mérése volt, addig napjainkra ez a szerep szinte teljesen háttérbe szorult. A modern világban, amikor szinte mindenki zsebében ott egy okostelefon, ami nem mellesleg mindig pontos időt mutat, az órák gyakorlati haszna kis túlzással megszűnt.
Ha mégsem vonjuk kétségbe a karórák létjogosultságát, de kizárólag a praktikusság a döntő szempont, akkor az emberek csak elemes, digitális órákat viselnének, amik megfizethetők, a többségük vízálló, lehet őket gyötörni, lényegében elpusztíthatatlanok, és akkor a funkcionalitásukról még nem is beszéltünk: több időzónát képesek követni, stopperként is használhatók, ébresztenek, sőt az újabbak képesek rádióhullámok segítségével beállítani magukon a pontos időt.
Ha megnézzük, milyen órákat hordanak manapság az emberek, akkor azt látjuk, hogy közel sem ez a helyzet. A hétköznapokban sokan viselnek automata vagy felhúzós órákat, sokszor finom, elegáns darabokat is, de az órás közösségben például sokan kicsi, antik, 50 vagy akár 60 éves darabokat is felvesznek. Mindezek mellett persze rengeteg okosóra és fitness tracker is szembejöhet velünk.
Akárhogy is, az óraviselés lényege már régóta nem pusztán az idő leolvasása, hanem egyfajta státuszszimbólummá, önkifejezési eszközzé és divatkiegészítővé vált. Egy különleges, érdekes vagy éppen méregdrága karóra ma már inkább egyfajta „statement piece”, amely azt hivatott közvetíteni, hogy viselője milyen értékeket képvisel vagy akar képviselni, milyen társadalmi réteghez tartozik vagy szeretne tartozni, vagy hogy milyen az ízlése.
Tehát az, hogy ki milyen órát visel, szinte kizárólag státuszkérdésként értelmezhető.
Akárcsak a ruházkodás vagy más divatcikkek kiválasztása során, minden egyes óra megvásárlásával és viselésével tudatos vagy akár tudattalan döntést hozunk arról, hogy milyen képet szeretnénk közvetíteni önmagunkról a külvilágnak. Egy Rolex, egy Omega vagy egy Patek Philippe nem csupán időmérő eszköz, ezek az órák egy bizonyos életstílus, társadalmi státusz és kifinomultság kifejezőeszközei. Nem véletlen, hogy a hazai gazdagok is szívesen választanak ilyen órákat maguknak.
Státusz, antistátusz, osztálytudat
A drága ruhák és karórák a társadalmi státusz leghatásosabb kifejezési eszközei, amik megkülönböztetik a magasabb státuszúakat mindenki mástól. Ezek a trendek időszakonként változnak, de a legikonikusabb, úgynevezett Wall Street óra talán az arany-acél Rolex Datejust volt. A kilencvenes években a Wall Streeten dolgozó bankárok, tőzsdealkuszok és befektetési tanácsadók jó eséllyel ilyen vagy ehhez nagyon hasonló arany-acél órákat hordtak.
Ez a trend a popkultúrán is lenyomatot hagyott, egy ilyen karórához nagyon hasonló Seiko órát használtak Bret Easton Ellis Amerikai pszichójának filmadaptációjában, de arany-acél Datejustnak kinéző órát viselt A Wall Street farkasában a rövid időre feltűnő, de minden nézőben mély nyomot hagyó Mark Hanna is, akit Matthew McConaughey alakított a vásznon.
A Wall Street Journal (WSJ) nemrég összeszedte, hogy manapság milyen órákat hordanak a magas pozícióban lévő, pénzügyi szektorban dolgozók. A gazdasági lap cikkéből kiderült, hogy a klasszikus, drága órák mellett viszonylag sokan viselnek úgynevezett antistátusz karórákat. A WSJ cikkében mindegyik órát meg is csodálhatjuk.
- Neal W. McDonough, egy New Jersey-i pénzügyi és politikai startup operatív igazgatója egy Charlie Brown-os karórával jár megbeszélésekre.
- Patrick Lyons, egy New York-i befektetési iroda vezető partnere gyakrabban hordja a narancssárga szíjas spongyabobos óráját, mint a drága Cartier-jét.
- Leroy Dikito, a JPMorgan Chase New York-i divíziójának ügyvezető igazgatója rendszeresen a Bosszúálló szuperhőseit felvonultató órát visel.
- Evan Vladem, egy floridai pénzügyi tanácsadó cég partnere a klasszikus Casio számológépes órára esküszik.
- Eli Tenenbaum, egy magántőkealap fejlesztési igazgatója Mickey egérrel vagy Snoopyval díszített Swatch-okat hord a Brioni vagy Zegna öltönyeihez.
- Scott Jay Kaplan, a brooklyni CoverStory filmproducer-finanszírozója egy 25 dolláros, ismeretlen márkájú órát visel a Rolex karórái mellett.
Ezeket az órákat a viselőik sok esetben azért hordják, hogy a komor, meetingekkel teli, hajtós mindennapjaikat feldobják kicsit. Sokan arról beszéltek a WSJ-nek, hogy fontos megbeszélések előtt szándékosan vesznek fel ilyen darabokat, hogy megtörjék a jeget és oldják a hangulatot a tárgyalóban. Leroy Dikito elmondása szerint ő csak a saját szórakoztatására hordja az Avengers karóráját munka közben, mert az apjára emlékezteti, aki rajongott a Marvel képregényeiért. Ez a trend megfigyelhető a nagy, néha milliódolláros gyűjteménnyel büszkélkedő órások körében is, akik gond nélkül felvesznek egy Casio G-Shockot.
Olcsó Casiót hordani highend órás körökben is geg lett, már csak azért is, mert így nagyszerűen be lehet mutatni a közösségi médiában, hogy annak ellenére, hogy több budai villa ára lapul az illető órásdobozában, egy olyan órát sem restell felvenni, amit a tömegek is megengedhetnek maguknak.
Így keletkezik a cool gazdag ember képe.
Az üzenet lényege: nem a drága órától leszel valaki, hanem attól, hogy már bármit megengedhetsz magadnak – akár egy nevetségesen olcsó órát is.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden tehetős ember poénból hord Casio, Timex vagy Swatch órákat, rengetegen valóban szeretik ezeket a viszonylag olcsó, jópofa, vidám darabokat. Rengetegen vesznek fel ilyen órákat például utazáskor, hogy ha véletlenül elhagyják, akkor ne egy autó ára vesszen el, arról nem is beszélve, hogy a drága vagy drágának tűnő órák vonzzák a tolvajokat.
Ami valakinek a játszós órája, az másnak csak álom
Az órás közösségben közismert az úgynevezett beater vagy játszós óra fogalma, ami lényegében egy olyan órát takar, amit lehet bátran ütni-vágni, nem lesz baja, ha meg mégis, akkor annyira olcsó volt, hogy nem fáj annyira újat venni. Az óragyűjtők sokszor a legértékesebb, legnagyobb becsben tartott óráikat nem is vagy csak nagyon ritkán hordják, inkább olcsóbb, strapabíróbb darabokat viselnek a mindennapokban. Persze az, hogy kinek mi számít játszós órának, attól függ, hogy kinek milyen vastag a pénztárcája.
A már említett highend óragyűjtők, akik szuperkomplikált vagy nagyon ritka antik órákat gyűjtenek, gyakran tekintenek úgy a Rolex Submarinerre, mint egy mindennap hordható, kvázi játszós órára. A Rolex Submariner a világ talán legikonikusabb karórája – a legújabb 126610LN referenciájú modell ára a piacon 4-5 millió forint körül mozog –, sokaknak mindörökre csak álom marad, nem véletlen, hogy a mai napig ez az egyik leginkább homage-olt óra a világon.
Sokaknak a legendás, de már nem gyártott Seiko SKX is beater kategória. A nyugati órás magazinok és blogok az SKX-et vagy úgy általában a Seiko búvárórákat az elérhető árú kategóriába sorolják, amik jól néznek ki, van történetük, de mindezek mellett lehet őket nyúzni. A valóság ezzel szemben az, hogy az SKX alapjaira épített és vizuális megjelenésére hajazó, új Seiko 5-ös modellek 130 ezer forint körüli összegért kaphatók Magyarországon, egy másik legendás Seiko búváróráért pedig közel 200 ezer forint kell fizetni.
Nemrég a Telex is megírta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete – kedvezmények nélkül – 483 900 volt 2024 decemberében. Ez azt jelenti, hogy egy sokak által mindennapi órának, tehát nem álomórának számító modell a magyar átlagkereset kicsivel kevesebb mint harmadába, vagy majdnem felébe kerül.
Emiatt magyar viszonylatban a beater óra kifejezésen 30-40 ezer forintos, vagy annál is olcsóbb Casiókat, Timexeket, esetleg Swatchokat szokás érteni. A beater óra nem a gagyi óra szinonimája, hanem egy olyan kategória, amit nyugodt szívvel vesz fel az ember, mert nem történik tragédia, ha valami baja lesz. Amiatt pedig egyáltalán nem kell szégyenkeznie senkinek, ha egy órát szentimentális okok miatt visel, legyen az egy spongyabobos gyerekóra vagy egy ütött-kopott, régi szovjet időjelző.
