Belügyminisztérium: Gyakorlatilag egy szó nem igaz a pétfürdői védőnők sztorijából

2023. június 28. – 17:53

Másolás

Vágólapra másolva

A Belügyminisztérium szerdai közleménye szerint a két pétfürdői védőnő még az előtt mondott fel, hogy megismerhette volna az új munkaszerződése tartalmát.

Kedden járta be a sajtót, hogy a Veszprém megyei Pétfürdőn a falu mindhárom védőnője felmondott. Az RTL Híradójának az egyik felmondó védőnő, Gárdonyi Andrea az mondta: régóta fontolgatták kolléganőivel a felmondást, egyre több volt az adminisztráció, és egyre kevesebb idő jutott a valódi munkára.

Akkor döntöttek a felmondás mellett, amikor kiderült: júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek.

A Belügyminisztérium közleménye – ami konzekvensen két védőnőről ír – azt állítja, hogy a védőnők május 23-án adták be a felmondásukat, ekkor még nem tudhatták, hogyan fognak változni a járandóságaik.

„Amennyiben elfogadják új munkaszerződésüket, egyikük illetménye havi 88 764 forinttal, a másikuké havonta 104 129 forinttal növekedett volna” – írják.

Az tény, hogy mindketten havi 20 000 forint cafeteriát kaptak munkáltatójuktól, Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Pétfürdői Gondozási Központtól, amit 2023. július 1-jétől új munkáltatójuk, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház – a vonatkozó jogszabály kizáró rendelkezése miatt – nem folyósította volna részükre. Annak viszont semmi akadálya, hogy Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata ezt a béren kívüli juttatást továbbra is biztosítsa a területi védőnőknek, amennyiben a képviselő testület úgy ítéli meg, hogy munkájukkal kiemelkedő módon támogatják a pétfürdői közösséget. A gondozási központ 2023. május 10-i adatszolgáltatása szerint a két említett védőnő semmilyen más béren kívüli juttatásban nem részesült, jutalmat, ruhapénzt, benzintámogatást nem kaptak – áll a közleményben.

A Belügyminisztérium szerint Pétfürdőn július 1-től két helyettesítő védőnő, augusztus 1-től pedig újonnan felvett védőnők fogják biztosítani az ellátást.

A védőnők helyzetével mi is foglalkoztunk bővebben. Július elsejétől átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, a hatósági felügyeletet a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a szakmai irányítást az Országos Kórházi Főigazgatóság látja majd el, így a magyar védőnői rendszerben az eddigi 2600 munkáltató helyett csak 23 lesz. Hogy mindez a gyakorlatban pontosan mit jelent majd a védőnők számára, akörül még nagy a bizonytalanság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!