Gulyás Gergely: Május elsejéig érvényesek a védettségi igazolványok két oltással

2022. február 3. – 07:03

frissítve

Gulyás Gergely: Május elsejéig érvényesek a védettségi igazolványok két oltással
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány a védettségelismerés szabályainak változtatásáról döntött a szerdai kormányülésen, viszont nem tárgyaltak a Völner–Schadl-ügy kormányzati szerveket és személyeket érintő kérdéseiről, már csak azért sem, mert „a kormány egy komoly testület”, így nem való a napirendjére például Rogán Antal kabinetfőnökének vizsgabotránya. Gulyás Gergely az ügyészséghez irányította a Telexet Antal, Barbara és Ádám nevének hallatán.

Csütörtökök reggel hétre hirdetett kormányinfót a kabinet, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőtől megtudjuk, mit miért tesz a kormány.

Gulyás bejelentette, a kormány megváltoztatta korábbi döntését, és mégsem veszítik érvényüket február 15-én a kétoltásos személyek védettségi igazolványai. A miniszter beszélt az Orbán–Putyin-találkozóról, valamint az Ukrajnát érintő katonai fenyegetettségről is, kijelentette, hogy Magyarország elkötelezett tagja a NATO-nak, végül azonban mégis a Völner–Schadl-ügyben izzasztották meg leginkább az újságírók.

Ezt ígérte legalábbis Szentkirályi Alexandra, mivel Gulyás Gergelynek sietve távoznia kellett a sajtótájékoztatóról fél 9-kor.

Orbán azt mondta, egyfajta békemisszió a putyini látogatása, fel tud mutatni valamilyen eredményt akkor mint közvetítő? – kérdezte a Telex. Gulyás szerint a kormány büszkén mondhatja, hogy Magyarország hozzájárul a békés dialógushoz Oroszországgal, de az nem Magyarországtól függ, hogy a nyugati országok garantálják-e az orosz kéréseket.

Gulyás Gergely nem mondta ki, hogy nincs esély egy Orbán Viktor és Márki-Zay Péter közötti miniszterelnök-jelölti vitára, de többször elmondta, hogy ennek ő személyesen nem látja értelmét.

Mi az oka annak, hogy Orbán Viktor előrébb hozta a kampányidőszakot? – kérdezte a Telex. Gulyás szerint nem teljesen kampányolás, hogy Orbán két vállra fektet egy disznót egy fideszes országgyűlési képviselő mellett, amiről több képet és videót is posztol, de az ellenzék is csinál hasonlókat, mondta.

„Az ügyészség megkeresését javaslom”– mondta a Telex kérdésére Gulyás Gergely. A miniszter tehát nem válaszolt érdemben a Rogán Antal esetleges érintettségét, illetve a véletlen névegyezés esélyét érintő felvetésre.

Gulyás szerint ő mindig valós adatokat ír be a vagyonnyilatkozatába, és reméli, minden politikustársa így csinálja, de azt azért nem mondja, hogy a rendszert ne lehetne szigorítani.

A politikusoknak január 31-ig kellett kitölteniük a vagyonnyilatkozataikat, ezekből például az derült ki, hogy Orbán Viktor kifizette a lakáshitelét, de továbbra sincs egy forint megtakarítása sem.

A politikusok vagyonnyilatkozatairól itt írtunk.

A miniszter az idevágó kérdésre is az ártatlanság vélelmét érintő jogelvet vette elő, de a konkrét kérdésre, azaz a fideszes Simonka György ellen zajló büntetőeljárás ideje alatt kapott állami támogatásokra azt mondta, „inkább nem helyes”, ha ilyen vádak fennállása esetén valaki állami, vagy európai uniós támogatásban részesüljön.

Előfordulhatott-e Gulyás szerint az, amit Völner ügyvédje állít, miszerint törvénytelen volt megfigyelni és követni a volt államtitkárt a mentelmi jogának felfüggesztése előtt?

Gulyás rövid válasza: „Honnan tudjam?”

Gulyás szerint Völner Pál fogja eldönteni, hogy megjelenik-e a parlament tavaszi ülésszakán. Gulyás szerint neki nincs olyan feladata, hogy ha találkozna Völnerrel, bármit is kérdezzen az ügyben tőle, mert ez az ügyészség feladata.

Gulyás szerint Rogán Antal minisztériumában nem kell vizsgálatnak indulnia.

Minden magyar választásra érkeznek EBESZ-megfigyelők, akiket mindig szívesen lát a magyar kormány, az ezen túlmenően felmerült, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa által megfogalmazott megfigyelési igényt azonban Gulyás politikai nyomásgyakorlásnak tartja.

Gulyás szerint Völner Pálnak akkor kell lemondani, ha a korrupciós gyanúk bebizonyosodnak, addig Völnernek magának kell eldöntenie, hogy megy vagy marad. Gulyás szerint ez jelenleg egy olyan kérdés, amire ő maga nem tud igennel vagy nemmel válaszolni.

Ezt állította Gulyás, félreértve a Nagy Ádám kabinetfőnökre vonatkozó kérdést. Arról egyébként Gulyásnak nincs tudomása, hogy Rogán Antal kivizsgálja-e a kabinetfőnökét érintő gyanúkat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány egy komoly testület, ezért nem foglalkozott ezzel az üggyel.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem érintett korrupciós gyanúban több minisztérium, így Rogán Antal kabinetfőnöke sem. A miniszter úgy vélte, a sajtó koncepciózusan dolgozza fel az ügyet.

Értem én, hogy a sajtó nem kívánja megérteni, de azt kétlem, hogy ne is tudná megérteni, hogy a minisztérium alá tartozó egységeken belül a felügyeletem alá tartozóakban nem volt, a Süli János által felügyelt főosztályokon volt házkutatás – mondta Gulyás Gergely, azt pedig a 444.hu kérdésére azzal magyarázta, hogy a kormányban nem is volt téma, hogy több minisztériumban házkutatás zajlott, hogy az ügyészség nyomozása minősített adat volt, titoktartásra köteleztek mindenkit.

Az érintett minisztereket, így Süli Jánost is értesítették ezekről, az ő aláírása az idevágó határozatokon is szerepel. Gulyás szerint ugyan ritka eset, így nincs erre protokoll, hogy mit kell tenni, de nincs abban semmiféle furcsaság, sőt, egyáltalán nem látja annak szükségszerűségét, hogy a kormánytagok értesítsék egymást arról, ha egy-egy minisztériumban „iratbetekintést végeznek és eljegyzéseket készítenek”, avagy házkutatás zajlik.

Gulyás az idevágó kérdésre azt mondta, hogy egyáltalán nem látta szükségét annak sem, hogy egyeztessen minisztertársaival azután, hogy decemberben tudomást szerzett az igazságügyi államtitkár érintettségéről.

Gulyás nem tudott arról, hogy egy magyar banktól kaphatott 10,6 millió eurós (kb. 3,7 milliárd forintos) kölcsönt az elnökválasztási kampányához Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (volt Nemzeti Front) jelöltje. Ugyanakkor Gulyás megnézte a francia szabályokat, és arra jutott, az unión belül a szolgáltatások szabadsága alapvető elv.

Ezt mondta Gulyás Gergely az Orbán-Putyin találkozót érintő, idevágó kérdésre. Ezt követően azonban a miniszter Oroszország NATO-t érintő álláspontját fejtette ki, megismételve: miután a magyarok népszavazáson döntöttek a NATO-tagságról, ez megkérdőjelezhetetlen.

Ebben az időszakban online vizsgák voltak, az, hogy valaki személyesen nem vett részt vizsgákon, nem jelenti azt, hogy online sem – ezt a magyarázatot igyekezte adni Gulyás Gergely arra, miért nem „kormányzati szintű kérdés”, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vizsgacsalási vonalon belekeveredett a Völner–Schadl-ügybe.

A Schadl–Völner-ügy december 7-én robbant ki, amikor a Legfőbb Ügyészség közölte, hogy a fideszes parlamenti képviselő, akkori igazságügyi államtitkár Völner Pál a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

A nyomozati jegyzőkönyvek alapján a 444.hu már több korábbi cikkben is megírta,hogy Schadl György a Magyar Végrehajtói Kamara elnökeként az ügyészség szerint rendszeresen adott át korrupciós pénzeket Völnernek, de azt is feltárták, hogy szakmányban intézett el egyetemi vizsgákat is az ismerőseinek, köztük Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak, aki időnként el sem ment a pécsi vizsgájára, de Schadl kérésére így is átengedték. Rogán kabinetfőnökének és Schadlnak más kapcsolata is napvilágra került.

Szerdán beszélt Süli János miniszterrel a házkutatásról, miután az RTL megkereste ebben az ügyben. Ezt megelőzően nem tudott a Miniszterelnökségen a Völner-üggyel kapcsolatban tartott házkutatásról, mert ezekben az esetekben csak a felügyelő minisztert értesítik, aki nem ő, hanem Süli János – ismételte meg Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kitart amellett, hogy a kormánynak a gyanúsítás nyilvánosságra kerüléséig nem volt tudomása a volt igazságügyi államtitkárt érintő, súlyos korrupciós ügyről. A Központi Nyomozó Főügyészség azonban még tavaly november 25-én összehangolt akcióval készült: reggel nagyjából azonos időben házkutatást tartottak a Miniszterelnökségen, az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is. A hatóságok akkor iratokat kerestek azokról a pályázatokról, amelyekről Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára telefonon beszéltek egymással.

Gulyás szerint az sem helyes, hogy Kósa diplomát tüntetett fel húsz évvel ezelőtt, miközben csak abszolutóriuma van, de az „ténykérdés” szerinte, hogy ez nem ugyanakkora hazugság, mint a momentumos Hajnal Miklósé, aki közgazdászként hivatkozott magára, miközben nem végezte el az egyetemet. Kósa ügye pedig szerinte egyébként is húsz éve volt. A politikusok létező/nem létező diplomáinak kérdéseiről itt írtunk bővebben.

Elbizonytalanodott ugyan, de nemmel felelt az idevágó kérdésre.

Gulyás szerint a bírósági ítéleteket tiszteletben kell tartani, és a kórházigazgatóknak kell dönteni – ennyit reagált arra, hogy a Fővárosi Törvényszék kimondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jogtalanul utasította ki a Telexet és a sajtót a kórházakból. A Telex a bíróságon támadta meg a döntést, amellyel a köztévén és az MTI-n kívül minden más orgánumot kitiltottak a járvány alatt az egészségügyi intézményekből. A bíróság jogerősen kimondta: nem a minisztérium, hanem a kórházigazgatók hatásköre arról dönteni, hogy kit engednek be az intézménybe.

Nem érkezett ilyen megkeresés – válaszolta Gulyás az ATV-nek az idevágó kérdésre. Noha Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Benkő Tibor honvédelmi miniszter is nyilatkozott arról, hogy nincs szükség Magyarországon katonai megerősítésre, és a magyar kormány továbbra is ellenzi Ukrajna NATO-csatlakozását a kárpátaljai magyarokkal szembeni fellépése miatt, Gulyás szerint neki nincs információja ilyen megkeresésről sem, annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök már döntött az amerikai katonák Európába telepítésének lehetőségéről.

Benkő azt mondta,

azt kell mondanom, hogy több más országgal szemben mi nem tartjuk helyénvalónak, és nem is igényeljük azt, hogy ide NATO-megerősítőerők kerüljenek telepítésre, mi ezt a feladatot el tudjuk látni”.

Gulyás azt mondta, neki nincs tudomása ilyen megkeresésről, de a NATO az bonyolultabb kérdés, mint az Egyesült Államok.

Gulyás Gergely szerint akkor tárgyalnak majd a kérdésről. A benzin átlagára tavaly október 25-én lépte át az 500 forintos lélektani átlagárat, a dízelnél már október 11-től lehetett 500 forint fölött tankolni. November 15-től 480 forintban rögzítette a kormány a 95-ös oktánszámú benzin és a dízel literenkénti árát.

Az Országgyűlés a téli szünet előtti utolsó ülés hajrájában pedig törvénybe is foglalta a benzinárplafont. A törvény alapján február 15-ig marad a 480 forintos határ.

Putyin azt mondta, Magyarország ötször olcsóbban kapja a gázt a többi országnál, az újabb egymilliárd köbméter is ennyivel olcsóbb lesz? – kérdezték Gulyást, aki azt mondta, nem tudja, de ez a cél.

Mindezt a miniszter a pedagógusok sztrájkjogait érintő kérdéssel kapcsolatban mondta, fájlalva, hogy szerinte a kormánytól független média nem ismeri el, hogy a kormány álláspontja szerint törvénytelen volt a sztrájk.

Gulyás szerint jogos igény, hogy a tanárok béremelést akarnak, de a sztrájk ettől független kérdés, és „egy politikai sztrájkkal van dolgunk” a miniszter szerint. Erre bizonyíték szerinte, hogy Márki-Zay Péter kékszalag kitűzését kérte. Gulyás szerint „akik a jövő generációját oktatják, azok törvénytelen sztrájkban vettek részt”, mondta, miközben

Arról nincs kormánydöntés, hogy milyen szankciói lesznek a sztrájknak, erről nem gondolkodott a kormány, mondta.

Amiért más állami alkalmazottak számára sem tettük ezt lehetővé – mondta Gulyás Gergely arra, hogy mi az oka, hogy a pedagógusokat nem mentesítik az oltás felvétele alól, és nem tolják ki ennek határidejét sem úgy, ahogyan a rendvédelmiek esetében.

„Bárcsak így lenne” – válaszolt Gulyás arra, hogy az MSZP-s Ujhelyi István azt mondta, két keleti vakcina után elég egy uniós oltás is az EU-s Covid-igazolványhoz, erről kapott tájékoztatást Didier Reynders uniós igazságügyi biztostól.

Gulyás szerint a kormány mindent megtett azért, hogy a keleti vakcinákat is elfogadják az EU-s tagállamok, így aztán szívesen osztozik bárkivel a sikerekben, Ujhelyivel is, de minden ellenére még sok nehézség van az utazásban. Ebben Gulyás szerint az Európai Gyógyszerügynökség a ludas, mert csak az EMA által engedélyezett oltóanyagokat fogadják el gond nélkül az európai országokban, és „nem hatja meg” a tagállamokat az, hogy van olyan vakcina, amit csak a WHO hagyott jóvá. Gulyás szerint keleti vakcinákkal még Franciaországba sem lehet beutazni.

Milyen mozgásteret biztosít Magyarország számára az Oroszország által biztosított, plusz 1 milliárd köbméter gáz, kérdezte az állami média, mire Gulyás elismételte, hogy az orosz gázszállítás a legmegbízhatóbb ma a világon, és ezt még a nyugati partnerek sem tagadhatják. A miniszter szerint a rezsicsökkentés biztosítására biztosan elegendő ez a mennyiség.

A kormány a viharkárokról is tárgyalt, a hétvégén ugyanis nagy szélvihar volt az országban. Az agrártárca vizsgálja, hogy milyen mértékűek a viharkárok a mezőgazdaságban, a kormány pedig úgy döntött, pénzt ad a károsultaknak, különösen a fóliás zöldségtermesztőknek, akiknél a legnagyobb lehet a kár. A kormány arra számít, többmilliárd forintról lesz majd szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!