Megtartották kétórás sztrájkjukat a pedagógusok

2022. január 31. – 06:51

frissítve

Megtartották kétórás sztrájkjukat a pedagógusok
A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanárai – Fotó: Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum

Másolás

Vágólapra másolva
  • 2016 után újra sztrájkoltak a pedagógusok, reggel 8 és 10 óra között nem volt tanítás az akcióban részt vevő iskolákban, óvodákban. A szakszervezetek béremelést követelnek a kormánytól és a munkaterhek csökkentését.
  • Az Emmi többször is törvénytelennek nevezte a sztrájkot, a minisztérium szerint a baloldal műve a tiltakozás.
  • Több budapesti és vidéki nagyvárosi iskolában is nagy számban csatlakoztak a demonstrációhoz. Többek között győri, szegedi, pécsi, kaposvári és debreceni iskolákról tudni, ahol volt munkabeszüntetés.
  • A kisebb településeken viszont hathatott a minisztérium aknamunkája, és inkább távol maradtak a sztrájktól. Olyan iskola is volt, ahol egy állevél miatt fújták le az akciót.
  • Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és a Freeszfe is a pedagógusok mellett állt ki.
  • 13 órakor ismertetik az összesített részvételi adatokat a szakszervezetek, utána autós demonstráció indul a fővárosban.

A pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban a tanári kar többsége sztrájkolt, jelentette a helyszínen lévő tudósítónk. Az intézmény vezetője korábban levélben hívta fel a tantestület figyelmét arra, hogy hétfő reggel a diákoknak kötelező megjelennie az iskolában, ennek ellenére több osztályfőnök is arról tájékoztatta a szülőket, az első két óra nem lesz megtartva, ezért ne jöjjenek be az iskolába. A folyosók valóban kihaltnak tűntek, diákokkal elvétve, szolidaritási üzenetekkel viszont találkoztunk. 7:30-ig az iskola 79 dolgozója közül 43 jelezte, hogy sztrájkol.

Vatai Éva francia- drámatanár a Telex.hu kérdésére elmondta, a tankerületi figyelmeztetés ellenére a tanárok többsége szerinte elkötelezett a sztrájkban, megfogalmazása szerint a tanári szobában „forradalmi a hangulat”.

Vatai Éva a pécsi Leőwey Klára Gimnázium pedagógusa háttérben a diákok üzenetével – Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex
Vatai Éva a pécsi Leőwey Klára Gimnázium pedagógusa háttérben a diákok üzenetével – Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex

Sztrájkoltak a debreceni Vénkert Általános Iskolában is. A Telex kérdésére az egyik sztrájkoló azt mondta, nem remélnek semmit, de ez a minimum, amit megtehetnek. Náluk nevelési értekezlet lesz 9 órától, így ma a gyerekek eleve nem jöttek volna iskolába. A sztrájk alatt, ahogy többen fogalmaztak, végzik a dolgukat, mindenkinek van mit csinálni.

Hat olyan debreceni intézményről tud a PSZ Hajdú-Bihar megyei elnöke, amelyek csatlakoztak a sztrájkhoz. Tömöriné Tóth Anna a Telex kérdésére azt mondta, hogy sok iskolát elbizonytalanított a jelenlegi helyzet, így nem mertek csatlakozni. Állítása szerint a szülőknek is mentek levelek, amik a visszalépéshez hozzájárultak. Ahol sztrájkolnak, jó hangulat van, beszélgetnek, felvették a kockás inget is.

A síszünet és a Covid is akadályozta a sztrájkot

Mi volt a helyzet a fővárosban? A budapesti Szent István Gimnáziumban 34-en sztrájkoltak az 59 fős tanári karból, kilenc pedagógus pedig támogató nyilatkozatot adott ki, ők betegség vagy karantén miatt nem tudtak részt venni a munkabeszüntetésben. Megnehezítette a sztrájk megszervezését, hogy a tanárok közül sokan megbetegedtek, illetve hogy az iskolában múlt héten volt a síszünet. Arra is volt példa, hogy a tanár elkezdte megtartani az első órát, de 8 órakor abbahagyta a tanítást, és onnantól sztrájkolt. A diákok itt is jellemzően támogatják a tanárok megmozdulását.

A budapesti Madách Imre Gimnázium arról számolt be Facebook-oldalán, hogy 16 kollégájuk csatlakozott a sztrájkhoz, 18-an pedig szolidaritási nyilatkozat aláírásával támogatta a követeléseket.

Az Eduline információi szerint a XI. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban 37-en sztrájkoltak. A VI. kerületi Bajza Utcai Általános Iskolában több mint 20-an vettek részt a sztrájkban. Ott annyiban speciális a helyzet, hogy 9 órától féléves nevelési értekezlet lenne, így a pedagógusok azzal sztrájkolnak, hogy nem mennek be erre.

Volt, ahol egy állevél miatt végül lefújták a sztrájkot

Szegeden, a József Attila sugárúton három iskola, egy általános iskola, egy gimnázium és egy szakképző van egymás mellett, reggel 7-8 óra között folyamatosan érkeztek a diákok, jelentette a helyszínről kollégánk. Az egyik álmos arcú fiatalember elmondta, hogy persze, tudják, hogy sztrájk van 8–10 között, de nekik 7.30-kor kezdődik az óra, azért kell bejönniük. A szakképzőbe járó diákok egy része úgy nyilatkozott, hogy náluk a szokásos menetrend szerint folyik az oktatás, nyolckor megkezdődnek az órák.

A három egymás mellett lévő szegedi iskolában majdnem kétszáz pedagógus tanít. A Krúdy Gyula Szakképző Iskolában 65 tanár, a Deák Ferenc Gimnáziumban több mint 70 tanár, a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában pedig 40 tanár oktat az intézmények weboldala szerint.

Úgy tudjuk, hogy a Deák Ferenc Gimnáziumban a tanárok kétharmada sztrájkolt.

Megpróbáltuk megkérdezni a sztrájkról a munkába érkező tanárokat, de többen is azt mondták, nem nyilatkozhatnak. Az egyik hölgy kockás ingének gallérja kilátszott a kabátja alól, de ő is csak ingatta a fejét, nem válaszolt.

Egy középkorú férfi, aki a kislányát kísérte a bejáratig, azt mondta, szerinte jogos a tanárok sztrájkja, ha másképp nem tudják kiharcolni a béremelést. Volt olyan szülő, aki nem is hallott a sztrájkról, de egyébként elégedetlen az oktatás minőségével. Egy édesanya kerékpáron hozta a lányát, szerinte igazuk van a sztrájkoló tanároknak, és az iskola szolgáltatásai megérdemlik „az ötös alá jegyet.”

Érkeznek a diákok a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumba – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Érkeznek a diákok a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumba – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Guba János tanár, a PDSZ Dél-Alföldi regionális választmányi tagja a Telex kérdésére elmondta, hogy szakszervezetük Szegeden főként a szakképző intézményekben erős. A kilenc iskolából hétben sztrájkolnak, egyről nem tudja, hogy van-e ott munkabeszüntetés, egy iskolában pedig egyáltalán nincsen. Ahol sztrájkolnak, ott a tanárok 26-43 százalék közötti arányban vesznek részt a tiltakozásban. Nem tud olyan esetről, hogy a szakképzőkben előzetes fenyegetés érte volna a munkabeszüntetésben részt venni szándékozókat, és szerinte a sztrájkoló tanárok nem is tartanak megtorlástól.

Tarnay Attila, a Pedagógusok Szakszervezetének Csongrád-Csanád megyei elnöke lapunknak azt mondta a sztrájk vége előtt nem sokkal, hogy az előzetes információk szerint Szeged iskoláiban sokan sztrájkolnak: van, ahol a tanárok nagy többsége, de olyan intézmény is akad, ahol senki. A megye nagyobb városaiban, Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen is sztrájkolnak tanárok, és olyan kisebb településen is, mint Sándorfalva.

  • Információink szerint a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban 30 pedagógusa sztrájkolt a 49 fős tanári karból, 12 pedagógus pedig szolidaritási nyilatkozatot írt alá. Itt is a helyzet, hogy többen betegség vagy karantén miatt nem tudtak csatlakozni a kétórás kétórás munkabeszüntetéshez.
  • A nyugat.hu cikke szerint a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban a tanárok körülbelül 70 százaléka vett részt a sztrájkban, diákok nem is voltak az épületben a munkabeszüntetés két órájában. Simonné Baranyai Zsuzsanna, a sztrájkbizottság elnöke azt mondta: nem hisz abban, hogy a figyelmeztető sztrájk miatt megváltozik a kormány hozzáállása, de abban igen, hogy talán kinyílik a társadalom szeme, és a gyerekek, a szülők és a nagyszülők együttesen kiállnak az oktatásügyért.
  • A Ráckevei Ady Endre Gimnáziumban a tantestület 90 százaléka sztrájkolt, illetve szolidaritási nyilatkozatot írt alá, a diákok pedig távolmaradásukkal fejezték ki támogatásukat, közölte az iskola sztrájkbizottsága.

A nagyobb győri iskolákban is nagy számban csatlakoztak a sztrájkhoz. A Győri Móricz Zsigmond Általános Iskolában mindössze öt kisgyerek ment hétfő reggel iskolába, mondta a Telexnek Neubauer Tamás, a Pedagógus Szakszervezet megyei elnöke. Itt a harminckét fős tanári karból 25-26-an sztrájkolnak. A győrzámolyi iskolában is beleálltak a sztrájkba a tanárok: 23 tanárból 20 nem tanított 8 és 10 óra között. Nyugalom van, vegzálás nincs, mondta a győri helyzetről Neubauer Tamás. A kistelepülési iskolákból ugyanakkor alig van információ, amiből arra következtetnek, hogy azokban bizonyára tanítanak. „Nekem úgy tűnik, hogy ahol több tanár tud megmozdulni, ott azt is érzik, hogy jobban meg tudják védeni egymást. A kisebb számú tanári testületeknél viszont hatott a fenyegetés”.

A PSZ megyei elnöke azonban tud olyan Győr közeli iskoláról, ahol egy állevél miatt végül lefújták a sztrájkot.

Máshol is próbálták akadályozni a sztrájkot. A balassagyarmati Kiss Árpád iskolába reggel a tankerülettől érkeztek – Totyik Tamás helyi szakszervezeti tisztségviselő elmondása szerint – „vegzálni” a sztrájkban részt vevő pedagógusokat. Nagy Erzsébethez, a PDSZ elnökségi tagjához reggel eljutott egy levél, amiben az szerepel, hogy a pedagógusok állítólag elállnak a sztrájktól. Ez azonban nem felel meg a valóságnak, szerintük a kormány akciója ez is, mert a kabinet mindent megtesz, hogy ellehetlenítse a sztrájkot.

A Freeszfe és Karácsony is a sztrájkolók mellett

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester hétfő reggeli posztjában szolidaritását fejezte ki a sztrájkoló pedagógusokkal, amihez saját, egyébként pedagógusként dolgozó feleségének írását osztotta meg. „A politikusfeleségek korában én pedagógus-férj vagyok. A feleségem hosszú évekig tanított a közoktatásban, de pár éve egy alapítványi iskolában dolgozik, ami megadja azt a szabadságot és támogatást, amit minden magyar pedagógus megérdemelne”. Karácsony és a vele szövetséges kerületi polgármesterek korábban közös közleményben álltak ki a pedagógusok sztrájkjoga mellet. Az ellenzéki pártok 13 órakor tartanak közös sajtótájékoztatót a hétfői pedagógussztrájkról.


A Freeszfe is támogatta a pedagógusok hétfői akcióját. „A jövőnkért küzdenek, álljunk ki mellettük! Veletek vagyunk!” – írták a videóüzenetük mellé.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány még múlt héten jelezte Facebook-oldalán, hogy kiállnak a pedagógusok törvényes sztrájkjoga mellett. „Szoktuk mondani, hogy a gyerek akkor van jól, ha a szülője is jól van. Ezért nem önzőség, ha a szülő saját magával is törődik (nehéz élethelyzetekben is), hiszen azzal végső soron a gyereknek tesz jót. Az iskolába járó gyerekekkel is így van ez. Ők is akkor vannak jól, ha az iskolákban olyan felnőtt iskolapolgárok fogadják őket, akik jól vannak.”

Így készültek a sztrájkra

Hétfő reggel 8:00 órakor olyasmire készültek a pedagógusok, amire legutóbb 2016-ban volt példa a közoktatásban: figyelmeztető sztrájkot tartanak, két órán keresztül nem lesz oktatás az iskolákban, óvodákban. 2016. április 15-én szintén két órára állt le a tanítás, amit öt nappal később egész napos munkabeszüntetés követett. Sokan emlékeznek még talán, ez volt az a nap, amikor „álljon le az ország!” felkiáltással mindenkit arra kértek, hogy szolidaritásból öt percre hagyja abba a munkát. Akkor a tanárok és a diákok leterheltségének csökkentését és a Klikk átalakítását akarták elérni.

Hat éve közel 25 ezren sztrájkoltak több mint 1100 iskolában, azóta viszont nem volt jelentősebb megmozdulás a pedagógusok körében. Most 50 ezer részt vevőre számítanak a szakszervezetek, péntekig 46 ezren írták alá a pedagógusok követeléseit támogató petíciót.

A hétfői demonstrációt a két nagy pedagógus szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és Pedagógus Szakszervezet (PSZ) hirdette meg közösen, miután hetekig eredménytelenül tárgyaltak a kormánnyal a követeléseikről. A pedagógusok legfőbb követelései:

  • Béremelés
  • Munkaterhek csökkentése
  • Ne küldjék fizetés nélküli szabadságra azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen.

A szakszervezetek jelezték: március 16-án határozatlan idejű munkabeszüntetés jöhet, ha addig sem teljesítik a feltételeiket. A kormány eddigi hozzáállását látva erre kevés esély van. A sztrájkot erősíti, ha minél kevesebb gyerek lesz az iskolákban, mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Amennyiben nem tudják megoldani a szülők, hogy a gyerekük otthon maradjon, abban az esetben felügyeletet biztosítanak számukra – az elégséges szolgáltatás is ezt írja elő. Több fővárosi iskolából is azt az információt kaptuk a napokban, hogy megkezdték a felügyelet szervezését, és voltak szülők, akik kérték is. Totyik Tamás fontosnak tartja, hogy a szülők ne dőljenek be a minisztériumnak; ők is leigazolhatják, ha a gyerekük csak később megy be az iskolába, nem fog hiányzásnak számítani.

Mi fog történni a sztrájk alatt?

A sztrájk idejére kockásba öltöztetik a PSZ budapesti székházának kerítését, utalva a 2016-os tüntetésekre és a sztrájkra. Arra kérték a sztrájkoló tanárokat, hogy viseljenek kockás inget, és készítsenek csoportképeket erről, a PSZ és a PDSZ Facebook-oldalára folyamatosan töltötték fel ezeket. A kockás szimbólum a „tanárlázadást” kirobbantó Pukli István-féle Tanítanék Mozgalomhoz köthető, ők szervezték azt a 2016-os tüntetést is, amikor 30 ezer ember ment az utcára a zuhogó eső ellenére.

13:00 órakor a Szépművészeti Múzeum előtt tart sajtótájékoztatót a PSZ és a PDSZ, várhatóan ekkor fogják ismertetni az összesített részvételi adatokat. Ezután 14:00 órakor autós demonstráció indul a Hősök teréről, ezt a Magyar Szakszervezeti Szövetség szervezi, a szolidaritáson a bértárgyalások eredménytelenségére is szeretnék felhívni a figyelmet. Egy nagy kört tesznek a városban, a kocsisor az Andrássy út – Károly körút – Kossuth Lajos utca – Erzsébet híd – Attila út – Alagút utca – Fő út – Bem rakpart. – Margit híd – Szent István körút. – Váci út – Lehel utca – Dózsa György út – Hősök tere útvonalon halad majd. A kocsik kockás szalagot tűznek ki, a felvezető kocsiból hangszóró tájékoztatja a járókelőket. A szervezők körülbelül 200 kocsira számítanak. Arra számítanak, hogy akár meg is béníthatják a fővárosi közlekedést, mivel a rendőrség nem hajlandó utakat lezárni a felvonulás miatt. A rendőrség közleménye alapján az autósvonulás akár 17:30-ig eltarthat.

Törvényes-e a sztrájk?

Ez a mostani munkabeszüntetés egyik központi kérdése, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint nem, és ezt sulykolták az intézményvezetőknek kiküldött körlevélben is. A minisztérium még szombaton is arra biztatta a szülőket, hogy nyugodtan vigyék hétfőn iskolába a gyerekeiket, ugyanakkor némi fenyegető éllel azt írták a közleményben, hogy hiányzásnak számít, ha kihagyják az első két órát. A szakszervezetek állítása szerint több helyen maguk az iskolaigazgatók próbálták akadályozni a sztrájk szervezesét. Előkerült a szokásos mantra is, miszerint a pedagógusok sztrájkja valójában a baloldal politikai akciója. (Nincs új a nap alatt, hat év is hasonló nyomásgyakorlással kellett szembe nézniük a pedagógusoknak.) A szakszervezetek azonban nem hátráltak meg, ragaszkodtak ahhoz, hogy jogszerű a sztrájk, hiszen ezt mondta ki pénteken első fokon a bíróság.

Kockás ingek és rajzok a PSZ budapesti székháza előtt – Fotók: Melegh Noémi Napsugár / Telex Kockás ingek és rajzok a PSZ budapesti székháza előtt – Fotók: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kockás ingek és rajzok a PSZ budapesti székháza előtt – Fotók: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Mégis kicsit faramucinak tűnhet a helyzet, mivel a bírósági döntés nem jogerős, a minisztérium még fellebbezhet. A Civil Közoktatási Platform magyarázó anyagában azt írja, hogy a bírósági eljárás az elégséges szolgáltatás megállapítására irányult, ebben volt vita a kormány és a szakszervezetek között. Ezért fellebbezés esetén csak azt vitathatja a kormány, hogy megvalósult-e az elégséges szolgáltatás, a sztrájk törvényességét nem. A bírósági végzés azért említi a jogszerűséget, mert a kormány ezzel is érvelt az eljárásban. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke pánikszerűnek és agresszívnak nevezte a kormány reakcióját. Azt mondta, nem érti, miért fél a kormány ennyire a demonstrációtól, ugyanakkor úgy gondolja, hogy senkit sem fog komolyabb munkahelyi retorzió érni a sztrájk miatt. Nem biztos, hogy a minisztériumban is így gondolják, az RTL Híradó kérdésére, hogy szankcionálják-e, ha valaki részt vesz a sztrájkban, azt írták:

„Azt is szeretnénk azonban leszögezni, hogy egy törvénytelen sztrájk szervezése nem maradhat következmények nélkül.”

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom