Kitartanak a tanárok a sztrájk mellett, ami az Emmi szerint törvénytelen

2022. január 29. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is arra bíztatja az oktatásban dolgozókat, hogy szervezzék tovább a hétfőre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot – áll a két szakszervezet közös, szombati közleményében.

„Körlevelében és sajtóközleményében jogellenesen állítja a kormány, hogy a sztrájk nem jogszerű. Erről csak bíróság, egy külön nemperes eljárásban dönthet” – írták.

A szakszervezetek szerint a kormány arra kényszeríti a tankerületi központok igazgatóin keresztül az intézményvezetőket, hogy szóbeli utasítások alapján, jogellenesen akadályozzák meg a sztrájkot, a valósággal ellentétes értesítéseket küldjenek ki a szülőknek, beszéljék le a dolgozókat a sztrájkban való részvételről.

Több helyről kaptunk olyan visszajelzést, hogy fegyelmi eljárással fenyegetik a sztrájk mellett kitartó kollégákat. Teszik ezt úgy, hogy a fegyelmi eljárás jogintézménye lassan tíz éve nem létezik

– olvasható a közleményben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton napközben is kiadott egy közleményt, amelyben törvénytelennek nevezte a hétfőre tervezett sztrájkot, egyben arra biztatta a szülőket, hogy nyugodtan vigyék aznap is iskolába a gyerekeiket.

A koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít.

-olvasható a minisztérium válaszában, amelyet a Telex kérdéseire is küldtek.

Jogszerű, de nem jogerős

A Fővárosi Törvényszék péntek délutáni végzése alapján a január 31-én 8:00 óra és 10:00 óra közötti időszakra meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk megtartása jogszerű, a döntés azonban nem jogerős.

A döntés ellen sem a pedagógusokat képviselő két szakszervezet, sem a minisztérium nem fellebbezett, a döntés megtámadására öt nap áll rendelkezésre. Amíg ez a határidő nem jár le, a döntés nem is emelkedhet jogerőre.

Menjen a gyerek iskolába vagy ne?

Az egyik budai általános iskolában a szülők még a hét közepén kaptak arról tájékoztatást, hogy a munkabeszüntetésben résztvevő pedagógusok hétfőn reggel 8 és 10 óra között nem végeznek nevelő-oktató munkát, de az iskola ez alatt az idő alatt is gyermekfelügyeletet biztosít. „A szülő a saját döntése alapján 9.45-re hozhatja a gyermekét” – olvasható a Telexnek is elküldött levélben.

Egy másik budai általános iskolában péntek reggelig kérhettek ügyeletet azok a szülők, akik nem tudják megoldani a gyermekük felügyeletét hétfő reggel 8 és 10 óra között, a lehetőséggel összesen 9 gyermek szülei éltek.

Olvasóinktól kapott leveleink alapján viszont például a Baranya megyei Kozármislenyben és a Pest megyei Szigethalom egyik általános iskolájában is azt üzente az iskolaigazgató a szülőknek, hogy hétfőn „szokásos munkanap” szerint zajlik majd a tanítás.

Arról, hogy mi történik majd hétfőn az iskolákban és hogyan jutottak el idáig a felek, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!