A református egyház oktatási hivatalának vezetője az írta hittanoktatóinak, hogy a pedagógussztrájk a baloldal műve, akik amúgy eltörölnék a hittant is

2022. január 28. – 19:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyarországi Református Egyház zsinati oktatási hivatalának vezetője azt írta az állami iskolákban tanító hittanoktatóiknak, hogy hétfőn törvénytelen sztrájkot tartanak a pedagógus-szakszervezetek, ezért az iskolaigazgatóikat már pénteken tájékoztassák határozott szándékukról, hogy meg akarják tartani január 31-i óráikat. Azt írta, ha felügyeletet vállalnak az oktatók, azzal a sztrájkkal való együttműködésüket jelzik.

A hittanoktatóknak kiküldött levélben az oktatási hivatal vezetője magáévá tette a kormány narratíváját is, ami szerint a sztrájkra a baloldali pártok és a két szakszervezet (PSZ és PDSZ) a választási kampány részeként tekint. „A református köznevelési és szakképzési intézmények nem engedik befolyásolni pedagógusaikat, s távol tartják magukat a politikai manipulációtól” – írta.

„Feltételezzük, hogy március 16. előtt hasonlóan kell majd eljárnunk. Emlékeztetni szeretnék mindenkit arra, hogy olyan politikai erőkről van szó, akik hatalomra jutásuk esetén a hit- és erkölcstanoktatás megszüntetésére törekednek. A szakszervezetek akkor majd nem állnak ki a hittanoktatók mellett, mint ahogy nem álltak 2002–2010 között az egyházi iskolák pedagógusai mellett sem” – állt még a levélben.

A levélről megkérdeztük a Magyar Református Egyházat is. A kommunikációs szolgálat kérdéseinkre azt válaszolta, hogy az oktatási iroda vezetője saját hatáskörben küldte el a levelet a hittanoktatóiknak. Azt írták, hogy a sztrájk jogellenességéről kötelessége volt tájékoztatni az oktatókat, de a sztrájk szervezőinek politikai minősítésére nem volt felhatalmazása.



Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass