… Ibolya Tibor fővárosi főügyész korábban az egykori Trump-kormány igazságügyi minisztériumától kért segítséget abban, hogy kideríthessék, ki áll Borkai Zsolt egykori fideszes polgármester jachtos orgiáján készült felvételének kiszivárogtatása mögött, … Ibolya azt szerette volna, ha az amerikaiak segítenek neki adatokat szerezni Az Ördög ügyvédje álnév alatt ténykedő személyről, aki kirobbantotta az egész a Borkai-ügyet. … A napokban több cikk is megjelent a Hvg-n, amelyek a Borkai-ügy eddig nem ismert részleteit tárták fel. … Ezekből többek között kiderült, hogy szó sem volt előre megbeszélt szexről Borkai és barátai, illetve az adriai jachton tartózkodó lányok között, hanem egyszerűen így alakult. … A bulin részt vevő lányok egyébként 800-1000 eurót kaptak Borkaitól és befolyásos barátaitól. …
… Tanúvallomások és dokumentumok alapján tényfeltáró cikksorozatot indított a Hvg360 a Borkai-sztori eddig ismeretlen részleteiről. Az első részt olvasva a három évvel ezelőtti szexbuli kulisszái mögé pillanthatunk be. … Kiderült többek között, hogyan érkeztek a parti résztvevői, kik szervezték, mi történt másnap, és hogyan csúszott ki Borkaiék kezéből az irányítás. Bár összeszokott társaságnak tűnhettek, így együtt először vettek részt ilyen hajós kiruccanáson. … A hat férfi mindegyike a győri vállalkozói elit krémjéhez tartozott, amelynek a motorja három barát: Rákosfalvy Zoltán mellett egy ismert győri milliárdos nagyvállalkozó, János, valamint Győr első embere, Borkai Zsolt akkori fideszes polgármester, olimpiai … Egy szemtanú szerint „Zsoltra kifejezetten nyomultak a lányok”, a vendéglősnek nem tettek ajánlatot, Ervint megdöbbentette, amit látott, nem nagyon érdekelte, ami ott folyt. …
… A Fidesz színeiben, Borkai Zsolt utódjaként polgármesterré lett Dézsi Csaba András döntése az építési szabályzat módosításának elfogadásáig, de legfeljebb három évre marad érvényben – írta a Népszava. … Így tesz például Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt, aki a TESZ színeiben nyert. A szervezet nyerte meg az összes egyéni képviselői mandátumot, a Fidesz csak kompenzációs listán jutott négy képviselői helyhez 2019-ben. …
… Igaz, van, akinek éppen ez a szabadszájúság jött be, más esetleg katasztrófaturizmusból maradt az órán, ahol niggerekről, nemzetpusztító Soros-tervről, női szájjal tőrbe csalt Borkai Zsoltról hallhattak. …
… Azt természetesen nehéz megmondani, hogy ilyenkor eleve hibás volt a metódus, vagy egy finisben bekövetkező erőteljes hatású esemény, például Borkai Zsolt és a többi győri ungabungás ügye valóban az utolsó pillanatokban fordítottak a közhangulaton. …
… Egy éve, amióta ön vezeti a várost, több ember távozott a polgármesteri hivatalból, akik a Borkai-érában vezettek önkormányzati cégeket vagy a hivatalban irodákat. Ismertek voltak Győrben. … Csörgitset aztán elengedem, de őt név szerint is említették a Borkai-évek kapcsán, eddig mégis maradhatott. Aljegyzőként dolgozott mostanáig a városháza hivatalában. … Borkai Zsolttal beszéltek önök az elmúlt egy évben? Kétszer talán. Ki tárcsázta a másikat? Egyszer egy kézilabdameccsen találkoztunk, és egyszer meg talán ő hívott engem. Azt a feszültséget kellett tisztázni, amit mások generáltak. … Illetve még azt, hogy én nem „a mi történt Borkai Zsolt ideje alatt a városházán, tárjuk fel és szolgáljuk fel az ellenzéknek” polgármester vagyok, hanem városfejlesztő szeretnék lenni. …
… katasztrófaturizmusból maradt az órán, ahol niggerekről, nemzetpusztító Soros-tervről, női szájjal tőrbe csalt Borkai … Zsoltról hallhattak. … Ez a Borkai-ügy nagyon szerencsétlen dolog. Szegényt jól tőrbe csalták. Nincs olyan férfi a világon, aki képes nemet mondani, ha egy random nő szájjal közelít. Ezt, hölgyeim, jobb, ha tudják. Tudják hogy volt sorrendben Amerika sorvadása? …
… A korábbi győri polgármester, Borkai Zsolt adriai hajóútján készült szexfelvételeket, valamint gazdasági visszaélésekre utaló bejegyzéseket az „Ördög ügyvédje” nevű blog tárta a nyilvánosság elé 2019 őszén. … Czeglédy vitatta, hogy a hajóút résztvevőit jelentős érdeksérelem érte volna, mert Borkaitól nem vált el a felesége, a felvételeken szereplő Rákosfalvy Zoltán pedig megtarthatta kaszinóját. …
… Még mindig folyik a nyomozás Borkai Zsolt 2019-es szexbotrányának ügyében – írta meg a 24.hu . … Folyamatban van-e olyan eljárás (nyomozás vagy vádemelés), amely érinti Borkai Zsoltot?” Polt Péter legfőbb ügyész válaszából kiderült, hogy zsarolás miatt még mindig tart a nyomozás. … Kábítószerrel visszaélés miatt szintén kihallgattak egy gyanúsítottat, aki ott volt a jachton, de nem tartozik Borkai Zsolt baráti köréhez. … Emellett más egészségét veszélyeztető, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt is nyomoznak, de még senkit nem hallgattak ki, a nyomozás sem Borkai Zsoltot, sem a vele egy hajón bulizó társaság tagjait nem érinti. … Ugyanakkor Borkai Zsolt volt győri polgármestert érintően vagyon elleni és hivatali bűncselekmény gyanúja miatt még tart a nyomozás, de gyanúsítottat még nem hallgattak ki. …
… Még a Borkai Zsolt vezette Magyar Olimpiai Bizottság dolgozta ki a feltételrendszert. … Reklám A gyorsúszó Németh Nándor után két edző is a KEP-lista tagja (Lakatos Roland és Kovács Ottó), noha őt elsősorban Plagányi Zsolt készítette fel. …