Czeglédy Csaba: Nem én vagyok az Ördög ügyvédje

2021. április 9. – 09:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

913

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Czeglédy Csabát csütörtökön, a DK politikusa ezt a Hvg.hu-nak megerősítette.

A korábbi győri polgármester, Borkai Zsolt adriai hajóútján készült szexfelvételeket, valamint gazdasági visszaélésekre utaló bejegyzéseket az „Ördög ügyvédje” nevű blog tárta a nyilvánosság elé 2019 őszén. A hajóút résztvevői zsarolás miatt feljelentést tettek, Czeglédy úgy került a rendőrség látókörébe, hogy a Facebook-oldal kezelője Győr környékére koncentrálva hirdetést kért, a hirdetés költségét pedig Czeglédy bankszámlájával fizették.

Emiatt bűnsegédként elkövetett személyes adattal visszaélés vétségével és bűnsegédként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés vétségével gyanúsítják.

A politikus szerint nem tényállásszerű a gyanú, mert nem derül ki belőle, hogy magát az oldalt vagy egy posztot hirdetett. Az sem derül ki, mikor történt. Czeglédy vitatta, hogy a hajóút résztvevőit jelentős érdeksérelem érte volna, mert Borkaitól nem vált el a felesége, a felvételeken szereplő Rákosfalvy Zoltán pedig megtarthatta kaszinóját. Czeglédynek fogalma sincs, ki az Ördög ügyvédje, de ha tudná, megveregetné a vállát, derült ki a vallomásából, amit a lap megszerzett.

A blog üzemeltetője a napokban újra aktív volt, és 100 millió forintot ajánl fel annak, aki segít lebuktatni fideszes nagyágyúkat, Orbán Viktorra vonatkozó adatoktól sem ijed meg.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 407,73 Ft
USD 357,73 Ft
További élő árfolyamok!