Fekete Európáról álmodó Soros-terv kellett az ötöshöz az SZTE professzoránál

2021. április 9. – 12:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hallgatói panasz alapján vizsgálat indult Gulyás László egyetemi tanár trágár, szexista és rasszista kijelentései miatt. A hallgatók szerint a Szegedi Tudományegyetem oktatója évek óta ismert volt hasonló megnyilatkozásairól. Igaz, van, akinek éppen ez a szabadszájúság jött be, más esetleg katasztrófaturizmusból maradt az órán, ahol niggerekről, nemzetpusztító Soros-tervről, női szájjal tőrbe csalt Borkai Zsoltról hallhattak. Volt, aki Gulyás védelmére kelt, mondván, nem kell egyetérteni az egyetemi tanárral, de az ellene tett panasz nem több, mint a vélemények ütköztetését ellehetetlenítő cancel culture hazai megjelenése.


„Az első óra után sokan inkább leadták a kurzust, én maradtam, mert egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen mehet az egyetem falai között” – mondta a Telexnek egy hallgató, aki a Migráció és menekültügy a XX. századtól napjainkig című tárgyat vette fel a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). (A Gulyással szemben indult vizsgálatról ebben a cikkben olvashat bővebben.)

„Nem egyszerű téma, érdekelt, hogyan látja ezt egy történészprofesszor” – mondta a neve elhallgatását kérő hallgató. Ehhez képest az első órán így mutatkozott be a 2015-ben egyetemi tanári kinevezést kapott, 66 éves Gulyás, aki március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését is átvehette:

„Tudomásul kell venniük, hogy én egy fehér, heteró, keresztény férfi vagyok. Néha rasszista, néha szexista. Nyugodtan adják le az órát, ha valakinek valami nem tetszik. Az sem érdekel, ha mindenki leadja az órát, és jövő héten egyedül leszek.”

A következő órákon a következőkről is értesülhettek a hallgatók:

  • Az ember színe fehér.
  • Találós kérdés: mi a jó az ebolában és az AIDS-ben? Válasz: Kevesebb lesz a nigger Afrikában.
  • Az egyetlen civilizációt Afrikában is a fehérek csinálták. A fehér faj képes erre.
  • Ez a Borkai-ügy nagyon szerencsétlen dolog. Szegényt jól tőrbe csalták. Nincs olyan férfi a világon, aki képes nemet mondani, ha egy random nő szájjal közelít. Ezt, hölgyeim, jobb, ha tudják.
  • Tudják hogy volt sorrendben Amerika sorvadása? 1) büdös nigger 2) nigger 3) néger 4) afroamerikai. Aztán manapság meg mister president. Mi lesz a következő, egy leszbikus nigger elnök?
  • Legszebb képsor, amit láttam, amikor az a riporternő felrugdosta a kecskebaszókat a határon.

A hallgató szerint ugyanakkor Gulyás tényleg nagy dumás, szórakoztató a stílusa. „Azzal együtt is, hogy borzasztó, ami ott zajlik az órákon, szinte elképzelhetetlen. De bizonyos körökben népszerű” – ami már csak abból is látszik, milyen a hallgatóság reakciója egy-egy niggeres-zsidós viccre.

„Erre az egyetem kreditet ad, miközben más szabadon választott tárgyakon magas színvonalú előadásokat hallgathattam, velük szemben sem fair, ha valaki így beszennyezheti az egyetemet” – mondta a hallgató, aki azt órán többször hallhatta Gulyástól, hogy milyen magas szintű fideszes kapcsolatai vannak, hogy kikkel beszélget jókat Kötcsén, és hogy milyen jó barátja az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Kásler Miklós. (Gulyás egyébként a Kásler által életre hívott, a pozsonyi csatáról kétes tudományos értékű animációs filmet készítő Magyarságkutató Intézet tanácsadója is.)

Gulyás László előadást tart a Magyarságkutató Intézet 2020. júniusi konferenciáján – Forrás: Magyarságkutató Intézet YouTube-csatornája
Gulyás László előadást tart a Magyarságkutató Intézet 2020. júniusi konferenciáján – Forrás: Magyarságkutató Intézet YouTube-csatornája

Cancel culture?

Az SZTE, illetve annak jogelődjeinél előbb óraadóként, majd állandó státusszal 1996 óta oktató Gulyást 2003-ban hallgató szavazatokkal az év oktatójának választották. (Húsz éven át a Mérnöki Karon oktatott menedzsment tárgyakat. Az SZTE-n belül 2017 szeptemberétől a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatója, ennek megfelelően oktatói portfóliója történet- és társadalomtudományi tárgyakkal bővült, úgymint: Kisebbségek Közép-Európában, Trianon érthetően, Migráció és menekültügy, Közép-Európa-koncepciók – olvasható a professzor életrajzában.)

Nem csak 18 éve volt népszerű, most is vannak, akik szerint az előadáson elhangzottak egyrészt vállalhatók, másrészt akkor is el kell őket viselni, ha épp nem értünk vele egyet. Ezúttal több tucat diák írt alá Gulyás védelmében egy petíciót, amelyet a JGYPK dékánjának címeztek.

Eszerint veszélyes precedens lenne, ha a nyugati mintákat követve a magyar felsőoktatásban is meggyökeresedne a „cancel culture”, azaz a fő áramlattól eltérő megnyilatkozások, vélemények elnyomása és képviselőik ellehetetlenítése. Az egyetem nem lehet safe space, teret kell adni a véleményeknek, amelyek ütköztetésére a levél aláírói szerint Gulyás óráin is lehetőség volt.

„A beszélgetések és a vitatkozás lehetősége miatt vagyok az óráin” – mondta Fülöp Viktor. A hallgató szerint lehet, hogy volt, akinek érzékenységét sértette Gulyás néhány megnyilatkozása, de szerinte ezt az egyetemen belül kellett volna rendezni, szélesebb nyilvánosság nélkül.

Sábeszdekli és szalonbayer

„Viták folytak. A tanár úr sosem titkolta, hogy ő markánsan jobboldali beállítottságú. Én meg az órákon a magam liberális lelkiismerete szerint mondom el a véleményemet, ebből sosem ért hátrány” – mondta a harmadéves hallgató, aki szerint tévesen került az is a dékánnak küldött írásos panaszba, hogy őt Gulyás bármikor lekezelte volna roma származása miatt. „Nem is vagyok roma származású, de a tanár úr ismeri az én stílusomat. Amikor szólásra jelentkezem, és ő ironikus hangon szól, hogy »na, mondja, Viktor«️, ebben semmi lekezelő nincs.”

A hallgató szerint Gulyás az a fajta közvetlen tanár, akivel a diákok szívesen beszélgetnének egy sör mellett is, ellentétben sok más, akár már huszonévesen megsavanyodott tanársegéddel szemben.

„Volt, hogy sábeszdekliben, rózsaszín kapucnis pulóvereben jelentkeztem be az órára. Kérdezte a tanár úr, mi ez a szett, mondom, egy kis kulturális színesség. Nevettünk, aztán kezdtük az órát”

– Fülöp szerint az, akinek bejön a „szalonbayerzsolti-stílus”, jókat tud vitatkozni Gulyással.

„Nyilván voltak durva kijelentések, amelyekkel nem értek egyet, de megbeszélhettük mindenki előtt azt is” – mondta Fülöp, elismerve, hogy az online órák 30-40 hallgatója közül csak 3-4 ember kapcsolódott be aktívan, bár ez minden óra esetén így van.

Fülöp szerint az egész történet egy gumicsont, amire ráugrik mind a baloldali, mind a jobboldali értelmiségi kör, és csak arra jó, hogy mindenki az elhallgattatás veszélyéről szónokoljon, tovább mélyítve a politikai árkokat.

„20-22 éves, felnőtt emberek vagyunk egy komoly egyetemen. Ez egy fakultatív beszélgetős óra. Legyen annyi kritikai érzékünk, hogy el tudjuk dönteni, melyik narratíva áll hozzánk közelebb.” A hallgató épp ezért a dékánnak címezve Gulyás védelmére kelt, és kezdeményezésére 13 másik diák is aláírta a levelet.

Fülöp szerint a vizsgákon nem a tanár véleményét kellett visszamondani az ötösért a Horthy Miklós külpolitikájáról szóló tárgy befejezésekor.

Nemzetpusztító Orbán-ellenes Sorosgyörgy az ötösért

Más volt a tapasztalata a migrációról szóló tárgy vizsgázójának:

Volt egy tétel, a migráció okai. Ennek kifejtése az órán elhangzottak alapján akkor jó, ha benne van „Merkel elrontott menekültpolitikája”, „a közel-keleti olajsejkek konspirációja”, a „deep state és a szabadkőművesek” a „titkosszolgálati szervezkedések”, és a Soros-terv.

A Soros-terv lényege egy olyan világösszeesküvés, amelynek végső célja a világkormány kialakítása. Ehhez meg kell szüntetni a nemzeteket és létrehozni „a fekete Európát”.

A Soros-tervből nem maradhat ki a CEU sem:

Ennek megvalósításához segítséget nyújt a CEU, amelynek a feladata: „azt a szellemi elitet kitermelni, akik megdöntik Orbánt és uralkodnak a jövőben”.

„Nem olyan a hangulat az órán, hogy legyen más vélemény. Párbeszéd legfeljebb azokkal volt, akik szélsőjobbosként helyeseltek. Az egész inkább politikai gyűlés volt, mint egyetemi óra. A civilek is szitokszóként jelentek meg. Nekem azzal semmi bajom sincs, ha valaki nyit egy fasiszta klubot, és mindezeket elmondja az oda emiatt jelentkező hallgatóságnak. De az egyetem falai között ez különösen veszélyes, főleg, ha egy egyébként felkészült oktató beszél így a hallgatóknak.”

Dékáni vizsgálat indult

Írásban és telefonon Gulyás Lászlóhoz fordultunk, aki nem reagált a megkeresésre. Az egyetemi hallgatók és oktatók belsős online felületén viszont bővebben is reagált Gulyás a történtekre:

„Kósza információk jutottak el hozzám, miszerint néhány hallgatónak nem tetszik az a világnézeti alap, amelyről a migrációs órát tartom. Sőt állítólag feljelentést írtak ellenem!!! Ez a sunyi magatartás mélységesen felháborított. Az oktató feljelentése világnézeti alapon a legrosszabb kommunista időkre emlékeztet. Ilyet Sztálin és Rákosi [alatt] csináltak az ifjú kommunisták.”

Gulyás levelében azt írja, hogy a hallgatóknak nem kötelező egyetérteniük vele, a hallottakat a saját értékrendjük szerint elfogadhatják, illetve elutasíthatják, de „nemzeti, polgári, konzervatív értékrendet valló oktatóként visszautasítom, hogy bármely hallgató megkérdőjelezze értékrendemet”.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja, Döbör András a Telex kérdéseire korábban elmondta: belső tényfeltáró vizsgálat indult márciusban a február 17-i előadás miatt a hallgatói panasz kivizsgálására. A vizsgálat legkésőbb április 17-ig véget ér majd, annak lezárása után fogja kommunikálni az SZTE a vizsgálat eredményét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!