A Magyarságkutató coming outolt A pozsonyi csatával

2020. december 22. – 05:09

frissítve

A Magyarságkutató coming outolt A pozsonyi csatával
Hátrafelé nyilazó magyarok a pozsonyi csata című filmben – Fotó: Pozsonyi csata / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Sokáig a Jobbik követelte, hogy film legyen a pozsonyi csatáról, ahol a honfoglalók 907-ben legyőzték a bajor seregeket. A nemzeti mitológia szerint a csata „a korabeli NATO” és a szakrális magyarság közötti gigantikus civilizációs összecsapás, tétje a magyarság holokausztja volt, az pedig, hogy a győzelem ma nem eléggé ismert, az egész magyar emlékezet rákfenéje. A pozsonyi csatáról végül Kásler Miklós Magyarságkutató Intézete csinált  animációs filmet, de a gagyi kivitelezést jobboldali megmondóemberek is kínosnak tartották. Megnéztük a bemutatót, és a tartalommal van a még nagyobb baj: legendák, blöffök és jóárusított nemzeti fantasy az elvileg tudományos intézettől. Kritika.

Napok óta tart a Magyarságkutató Intézet (MKI) médiaturnéja a közszolgálati magyar tévében hétfő este bemutatott Pozsonyi csata című animációs filmjük miatt. Interjúk, lelkes beharangozók, a képi világával és szimbólumaival némi meglepetést keltő előzetes és egy klip a film főcímdallal, amiben Tóth Gabi egy kalocsai paprikával, de lehet, hogy borostyánszínű agyarral a fülében énekel Fankadelivel arról, hogy „mikor harcba kell menni és véremet adni”, ő nem feledi, hogy egy az Isten.

Ez a 907-es pozsonyi csata aláfestéseként, amikor az ősi hitüket követő pogány magyarok éppen a keresztény németek ellen harcoltak, kicsit anakronisztikus. Ebben a klipben és magában a filmben azonban a turulmadár alatt jelenik meg a kereszt szimbóluma, ami a történelmi igazság olyan szintű átfordítása egy tetszés szerint alakítható virtuális valóságba, mintha azt mondanánk, hogy Jézus egy párthus herceg volt, aki az isteni nép, a sumérmagyarok oldalán szállt be az üdvtörténetbe.

Vannak, akik mondanak persze ilyeneket is, meg olyanokat, mint Bogár László, aki arról ad elő (itt például egy mítoszoktól nem mentes dokumentumfilmben), hogy 907-ben a szakralitást képviselő, mélyen keresztény magyarok a 3000 éve uralkodó démoni erőkkel csaptak össze, az „elkufárosodott Nyugattal”, akik ki akartak minket irtani, de nem sikerült, mert Dávidként mi pusztítottuk el a korabeli NATO-t.

Baltás Árpád visszatér

A szakrális őstörténet és a politikai ezotéria hívei azonban idáig távol álltak a hivatalos intézményektől, de a Magyarságkutató Intézet A pozsonyi csata filmje több olyan toposzt jelenít meg, történelmi tényként beállítva azokat, melyekben az ismeretterjesztés, a nem kellőképpen igazolt alternatív hipotézisek és a tudományosan megalapozatlan, vagy éppen meg is cáfolt mítoszok keverednek.

A Magyarságkutató Intézet filmje többek között kételyek nélkül állítja, hogy

  • a magyarok ősei a hunok;
  • a magyarok a Kaukázus és a Fekete-tenger között éltek az 5. és a 9. század között;
  • a Kárpát-medencei honfoglalással csak visszatértek ősi hazájukba
  • az itt talált népek kifejezetten örültek neki, hogy megjöttek a magyarok.

Egyik sem igazán elfogadott nézet tudományos berkekben, ráadásul a film tele van bizarr történelmi anakronizmusokkal: az alkotók hol 1500 évvel korábbi szkíta díszeket tettek a magyarok elfaragott lovaira, hol 800 évvel későbbi úri divatot vetítettek vissza az arcformájukban a baltaoid antropológiai típust bemutató pixelminimalista honfoglalókra. A hagyományőrzők már az előzetes kapcsán is sivítozva beszéltek történelmietlen cosplayről és gagyi fantasyről, de a jobboldali sajtóban is nemzeti radikális megmondóemberek kérték ki maguknak, hogy Barbie hercegnős változatot eszkábáltak a szubkultúrában kultikusnak számító pozsonyi csatából. És még csak ezután jött a film.

Szkíta vagyok a saját hazámban

A Magyarságkutató Intézet Kásler Miklós kezdeményezésére jött létre 2019 januárjában, nem utolsó sorban azzal a céllal, hogy átírja „nemzetibbre” a magyar őstörténetet. Az onkológusból lett miniszter történelemkedvelőként korábban is szívesen terjesztette a tudományos főárammal szemben az „alternatívok” nézeteit: a hun leszármazást, a szittya örökséget, a magyarság keleti kapcsolatait, és főleg a finnugor nyelvrokonság megkérdőjelezését.

Miniszterként is nevét adta azokhoz a genetikai kutatásokhoz, melyek nézete szerint ezt igazolták, bár az, ahogy az eredményeket nyilvánosan értelmezte, kétséget keltett, hogy mennyire van birtokában azoknak a tudományos fogalmaknak és alapelveknek, amelyek ehhez szükségesek lennének. Kásler mindenesetre szent meggyőződéssel állította, hogy az Árpád-ház tagjai „nem finnugor, hanem eurázsiai eredetűek”, illetve, hogy „a dinasztia a mai Afganisztán területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt”.

A Magyarságkutató Intézettől azt várta, hogy igazságot tegyen a türk – finnugor vitában. Más kérdés, hogy ez a nyelvtudományban valójában nem igazán volt valós vita már vagy száz éve, de a nemzeti összeesküvés-elméletek, melyek szélsőségesebb verziója szerint a finnugor nyelveredet teóriája egy Habsburg-vatikáni-zsidó összeesküvés, amit csak a magyarellenes MTA cenzúrája kényszerít rá a nemzetre, népszerűbbek, mint valaha.

Az őstörténet pedig, a konteóktól függetlenül, rengeteg igazi nyitott kérdést is rejt még az alapokat illetően is, és ebben a lovasnomád sztyeppei kultúra, a törökségi, perzsa és egyéb kapcsolatok jobb megértése tényleg fontos lenne.

A meglévő szakmai műhelyek helyett azonban egy új kormányzati intézményt hoztak erre létre, a Magyarságkutató pedig eddigi működése alapján legalább annyira tűnik identitáspolitikai előállítónak, mint tudományos kutatóintézetnek.

Magyarok egy jurta előtt – Fotó: Pozsonyi csata / Youtube

„Ezt a sorsfordulót minden magyar embernek ismernie kellene, és persze az is fontos, hogy érzelmi hatásai is vannak, amelyek erősítik a nemzeti identitást” – nyilatkozta a pozsonyi csatáról szóló animációs film kapcsán Horváth-Lugossy Gábor, az MKI főigazgatója. A mostani EU-s jogállamisági és vétóvitára utalva jelezte is a friss politikai szempontokat:

„Az év végére még aktuálisabb is lett a téma. A történelem valóban ismétli önmagát, és mi, magyarok már megszokhattuk, hogy itt, a Kárpát-medencében olykor meg kell védeni magunkat a nagyhatalmi túlerővel szemben. Ilyenkor kerül előtérbe a film által is kidomborított bátorság.”

Más, mint a másság, igaz magyarság

Ebben a tálalásban a 907-es összecsapás a nagy történelmi előképe a magyarság és a Nyugat összecsapásainak, melyek az elmúlt 1100 évben folyamatosan ismétlődnek. Az, hogy a pozsonyi csatáról film szülessen, bő évtizedes követelés a jobboldalon. Korábban a Jobbik állt bele a témába, mostanában pedig a politikai szereplők közül Toroczkai László követeli. Például a Hősök terén, a csata minden évben megtartott július eleji emlékünnepén, ahová időnként ellen-pride-ként vonulnak a résztvevők heves ostorcsattogtatások közepette hagyományőrzők, táltosdobosok és árpádsávos zászlók kíséretében.

A pozsonyi csata emlékezete igazából a 2007-es, 1100. évfordulón erősödött meg, de a szubkultúrában úgy érzik, hogy a csatát a lokális megemlékezések és könyvkiadás ellenére akkor is agyonhallgatták. A pozsonyi csata sokak számára az elhallgatott magyar történelem, a dicsőséges győzelmek kiradírozásának a bizonyítéka a nemzeti emlékezetből. Eszerint a nemzeti büszkeség elleni machináció eredménye, hogy sokkal inkább Mohácsra és a bukott szabadságharcokra emlékszünk, vagy éppen a X. századból az augsburgi és merseburgi vereségre, a győzelmekre kevésbé.

A pozsonyi csata valójában a történettudományban egyáltalán nincs agyonhallgatva: 2008-ban megjelent egy nagy hadtörténeti munka is a lehetséges lefolyásáról, és komoly viták zajlanak a csata paramétereiről. Az alapkérdésekről is, például arról, hogy hol zajlott – a pozsonyi helyszín ugyanis nem egyértelmű, csak a legvalószínűbb lehetőség, de a morva Mosaburg (Zalavár) is felmerült. Az viszont valószínű, hogy a pozsonyi csatáról az iskolában sokkal kevesebben hallhattak, mint mondjuk Augsburgról. Hogy ennek lehettek-e bújtatott ideológiai okai is, kérdéses, az viszont biztos, hogy a magyar történettudomány is csak az utóbbi időben kezdett komolyabb jelentőséget tulajdonítani a 907-es eseménynek.

A csatát figyelő emberek – Fotó: Pozsonyi csata / Youtube

A pozsonyi csata ugyanis úgy 800 évre teljesen kiesett a magyar nemzeti emlékezetből. Anonymus és a magyar krónikaírók meg sem említik, a korszakból csak egészen rövid német források maradtak fent róla, mindösszesen három mondat: „A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Luitpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták. A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.” Illetve: „Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál július Nonae-je 4. napján”. Ezeket a töredékeket csak 1500 körül fedezi fel egy bajor humanista történetíró, Aventinus, aki azóta is fő forrása a pozsonyi csatáról való tudásunknak. Fontos információkat oszt meg a honfoglaló könnyűlovasság hadicseleiről:

„A magyarok ellenfeleiket a távolból támadják nyilaikkal (…) Szokásuk szerint cseleket alkalmazva küzdenek, hol meghátrálnak, hol szorongatják ellenfelüket, s mindezt annyi velük született fortéllyal, akkora gyorsasággal és katonai tapasztalattal teszik, hogy eldönteni nehéz, hogy mikor veszedelmesebbek ránk nézve: amikor éppen ott vannak, vagy már el is vonultak, ha menekülnek, vagy éppen támadnak, éppen békét színlelnek, vagy hadakoznak.”

Aventinus részletesen beszámol a bajor seregek felvonulásáról, a csata menetéről, a stratégiákról és név szerint is az elesett bajor előkelőségekről. Leírásai életszerűek és reálisak a hadtörténeti rekonstrukciók szerint, de nem tudjuk, hogy mi az belőle, amit eredeti, általa még ismert, de azóta elveszett forrásokból vett át, és mi az, amit hozzáköltött, vagy esetleg jóval korábbi, Nagy Károly ideje alatti Duna-menti hadjáratokból másolt. A bajor szerző 700 évvel a leírt események után élt, időben közelebb van hozzánk, mint a pozsonyi csatához volt. Bár ma sokkal megbízhatóbbnak tartják a XVI. századi humanistát, mint akár száz évvel ezelőtt (voltak azóta megtalált források, amelyek elbeszélésének egyes részleteit igazolták), a fantázia és a hiteles eseményleírás számunkra ennyi idő után nem választható el egymástól.

A témával foglalkozó magyar kutatók manapság többnyire egyetértenek abban, hogy nagy, akár döntő jelentőségű csatáról volt szó. Ekkor kivételesen nem a magyarok támadtak, hanem az ellenük szervezett bajor seregek, akik megelégelhették az ekkor már Pannoniában is megtelepedett magyarok csapásait, és talán meg akartak alapozni egy későbbi pannóniai visszahódító hadjáratot. Az összecsapás azonban a magyarok győzelmével végződött, ez pedig a honfoglalás befejezését, végérvényessé tételét, illetve a keleti frank birodalom végét jelentette.

Tükröm, tükröm

Mivel azonban más közvetlen forrásunk nincs, a pozsonyi csatáról való tudásunk két, néhány mondatos krónikafeljegyzésből származik, valamint egy 700 évvel későbbi leírásból. Ezek után a csata lefolyásáról és valós jelentőségéről csak feltételezésekből kiinduló feltételezések vannak, valószerűbb és valószerűtlenebb hipotézisek. Mint a korszak egyik legnevesebb magyar kutatója, Veszprémy László írta: „Sem a csatában részt vevők létszámáról, sem annak lefolyásáról nincs forrás. Mindössze ennyit jegyeztek fel az egykorú évkönyvek, minden más sokkal későbbi kitaláció”.

Ami történettudományi szempontból hiányosság, a nemzeti pszichének lehetőség. A pozsonyi csata a kevés ismeret miatt olyan, mint egy kollektív Rorschach-teszt, az ezeréves sólyom projekciós felülete, amibe szinte bármit bele lehet látni.

A komolyabb politikai hallucinogénekkel operáló megoldások 1990 után jöttek. A zsidó helyett párthus Jézus figuráját elterjesztő Badiny-Jós Ferenc önjelölt ősmagyar-sumerológus volt az egyik népszerűsítője a pozsonyi csatának. Tőle eredeztethető az a nem igazolt állítás is, hogy ebben a csatában esett el Árpád fejedelem is a két fiával együtt. Rajta kívül az alternatív régészet és őstörténet iránt elkötelezett Szörényi Levente hívta fel rendszeresen a figyelmet a pozsonyi csata fontosságára, valamint például az ősmagyar táplálkozást kutató Cey-Bert Gyula, aki már azt hangoztatta, hogy „az akkori NATO támadott ránk azzal a borzalmas paranccsal, hogy irtsátok ki a magyarokat”.

Ez a mondat a Magyarságkutató animációs filmjének is az egyik első mondata: „decretum ... Ugros eliminandos esse” – „rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak” – idézik Gyermek Lajos német király „rendeletét”. A fordítás azonban közismerten téves, illetve tudatos hamisítás eredménye: valójában nem volt semmilyen népirtásra vonatkozó rendelet, ez Aventinus egyik mondatának elferdítése, amiből szándékosan kihagytak egy szót, eredeti értelme pedig a magyarok Bajorországból való kiűzéséről szólt, nem genocídiumról.

A pozsonyi csata, mint a „magyarság eltervezett holokausztja”, az egyik olyan modernkori nemzeti mítosz, ami kritikátlanul bekerült a Magyarságkutató Intézet filmjébe. Ugyanígy bevették azt is, hogy Árpád a pozsonyi csatában esett el. Badinyi-Jós után ugyanezt egyik előadásában Kásler miniszter valószínűsítette, de az állításról még a Magyarságkutató intézet saját kutatója, Szabados György is azt írta egy tanulmányában, hogy városi legenda, és az ilyen álmítoszok „által keltett hamis identitás-elemeket kellene mielőbb eltávolítani a közgondolkodásból”.

Vérszerződés – Fotó: Pozsonyi csata / Youtube

A magyarok megsemmisítésének szándékával együtt a pozsonyi csata legendásítói szeretik nagyságrendekkel növelni az ellenünk törő sereg létszámát és a csata volumenét is. Gyakori állítás, hogy egy 150 ezres összeurópai sereg állt szemben egy 40 ezres magyar sereggel. Mint azonban azt például Torma Béla a témában alapműnek számító munkájában aláhúzza, a menetoszlopok irányíthatósága és védelme, illetve az élelmezés nehézssége miatt ez teljesen irreális. A legvalószínűbb, hogy 2000-2500 körüli seregek álltak egymással szemben.

Kis pénz, nagy identitás

A Magyarságkutató Intézet filmje a Hyperion Interaktív Oktatásfejlesztő Műhellyel együtt készült. Az író-rendező Baltavári Tamás, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke, az M5 felvezető műsorában azzal védte a kivitelezés színvonalát, hogyez vállaltan a videójátékszint, erre volt pénz, egy „nyugati színvonalú, valódi 3D animációs” film ennek a többszörösébe kerülne. Ugyanő azt állította, hogy a filmekben látható magyar viseletek a harcokban hitelesek. Hogy hogy kerül párduckacagány a magyarokra, ami valójában egy XVIII. századi divat volt, nem beszélt.

Ebben a műsorban a Magyarságkutató részéről Makoldi Miklós, az MKI Régészettudományi Intézetének vezetője hitelesítette a filmet szakértőként, és vállalta névvel-arccal azt, hogy elégedett a végeredménnyel. Elismerte, hogy ez „nem egy pontos, oktató jellegű film”, de ha úgy csinálják meg, hogy csak az legyen benne, amit régészetileg alá tudnak támasztani, akkor nem lenne film, mert a pozsonyi csatáról alig tudunk valamit – mondta. Szerinte az is fontos cél, hogy bemutassák a folytonosságot, ami szerinte a magyarokat a szkítákhoz, hunokhoz, avarokhoz köti, ezért jelenítették meg benne elmondása szerint a nagyszentmiklósi kincset, vagy ezért volt a táltosnak szkíta jellegű viselete. A film amúgy is majd az identitásnevelésben hasznosul, úgyhogy leginkább a diákoknak ajánlotta.

Ha a Magyarságkutató Intézet filmje utat talál az iskolákba is, akkor ott arról tanulnak majd belőle, hogy a magyarok évszázadokon át máshol éltek, mint az uralkodó tudományos nézet és a régészeti leletek szerint, hogy a hunok az őseink, a honfoglalással meg csak visszatértünk a Kárpát-medencébe, mindenki örömére – a Nyugat bezzeg ki akart irtani minket. Fankadelinek az MKI saját videójában hallható szavai szerint: „a Magyarságkutató úgy kellett, mint egy falat kenyér, hiszen itt olyan manipulációk vannak, mint a finnugor dolog”. A filmmel kapcsolatban ugyan lehet, hogy vannak kritikák, de mint Toroczkai László a pozsonyi csata emléknapján megfogalmazta: „Nem az a fontos, hogy Oscar-díjat fogunk-e kapni, az minket nem érdekel”.