2020 legjobb zenei pillanata: animált honfoglalók között arról szól a rap, hogy egy az Isten

2020. december 18. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

2020 végére megszületett a valódi, unironikus Nemzeti hip-hop: ami a 2002-es Bëlga-számban még egy túltolt kifigurázás volt, az most valósággá vált. A klip mellékszereplői különleges stílusban animált magyar harcosok, a főszereplői pedig Tóth Gabi és FankaDeli, aki a pozsonyi csatáról rappel.

Kezdjük az elején: készül egy film a pozsonyi csatáról, ami bemutatja, hogy 907-ben hogyan győzték le a honfoglaló magyar seregek a hatalmas Keleti Frank Királyság katonáit. Ezt a projektet a Magyarságkutató Intézet karolta fel: ez az az intézet, ami Kásler Miklós alá tartozik, és feladata, hogy „olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amelyekre eddig nem volt lehetőség”. A vezetője pedig dr. Horváth-Lugossy Gábor, aki nem a történelemtudomány, hanem a jog doktora, és jóban van a kultúrharcos Szakács Árpáddal.

Az animációs dokumentumfilm azt mutatja be, hogy a magyarság megmaradásáért folytatott csatában hogyan védte meg Árpád vezér a magyar népet. És innentől jön a dili.

Árpád vezér
Forrás: A pozsonyi csata, Magyarságkutató Intézet

Az A pozsonyi csata című animációs dokumentumfilmről nemrég megjelent egy előzetes, amiből világosan látszik: az 52 perces magyar alkotás nem majmolja a divatos nyugati trendeket, és nem is próbálja meg kihasználni azt a fejlettségi szintet, ahova 2020 végére eljutott a számítógépes animáció. A dokumentumfilm ehelyett egyszerű, tiszta vonalakkal és darabos mozdulatokkal jeleníti meg a magyarok sorsdöntő ütközetét, nagyjából úgy, mintha egy különösen jól sikerült videójáték intrója lenne a kilencvenes években.

Az alkotást hétfő este sugározzák a tévében, de kedvcsinálóként a trailer után érkezett egy videóklip is. Ez a magyar Won't Back Down, amiben Pink és Eminem helyett Tóth Gabi és FankaDeli mondja el, hogy „Ősök sorsai, sorsok a mostban, aranyló szikra a dobokban lobban. Etesd a szíved a tett erejével, bukása várja ki, soha nem térdel”. A dal bátran játszik a stílusok keveredésével, a tettre buzdító éneket népnemzeti rap követi, és szövegben sem akad le olyan apróságoknál, hogy hiába éneklik el a dalban többször is, hogy Egy az Isten, 907-ben a pogány vallású magyarok egyáltalán nem voltak egyistenhitűek. Ezután különösen bátor választás, hogy a szám címének is megtették az Egy az Isten szófordulatot.

A klip vizuálisan is szokatlan, már-már merész húzása, hogy a stúdióban felvett éneket fel meri dobni az animációs jelenetekkel, még inkább kihangsúlyozva, hogy ez az animáció valójában milyen messze áll attól az emberábrázolástól, ami 52 percen át leköthetné a nézőt. A vállaltan merész húzásoknak meg is lett az eredménye, idéznénk is a top kommentekből:

„Atya ég! 🙏❤️🇭🇺 Sokkal jobb lett mint amit vártam ! A hideg rázott ki az egész szám alatt ! Egyszerűen zseniális!”

„Huu szavak nincsenek... ez brutal ... fantasztikius! Minden tiszteletem !❤️”

„Nagyon jó.Szép munka.”

A teljes filmet december 21-én, 21 órakor vetíti az M5 csatorna, ha lemaradna róla, mi biztosan megnézzük, és írunk róla kritikát.

> A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide <