Janecskó Kata
Ötből egy a nő a Fidesz ellen jövőre induló ellenzéki jelöltek között
A közel 21 százalék jóval fölötte van az Európában kirívóan alacsonynak számító magyar parlamenti aránynak, de elmarad az uniós átlagtól.
„Azért kellett meghalnia, mert R. Sz. meglátta és megkívánta”
A soroksári futónőgyilkosság ügye nyolc év után eljutott a perbeszédekig. A vádlott az utolsó pillanatban megtett vallomásában azt állítja: már holtan találta az áldozatot.
Szoros versenyben kapott ki a Jobbik karlendítős ózdi jelöltje
Kiss Sándor, az MSZP jelöltje 217 szavazatot vert rá.
Hadházy Ákos ellenfél nélkül vitte Zuglót
Azt lehetett tudni, hogy Hadházy nyer, de azt nem, hogy mennyivel. Nos, nagyon sokkal: négyszer több voksot kapott az időközben visszalépett Tóth Csabánál.
Megvárják a vádlott vallomását, csúszik a soroksári futónőgyilkosság ítélethirdetése
Keddre már a perbeszédek megtartását tervezték, de közbejött, hogy R. Szilveszter írásbeli vallomást szeretne beadni.
Percek alatt tűnt el, 17 éve megoldatlan a rejtélye
A 21 éves amerikai diáklány, Maura Murray különös esete a közösségi média korszakának egyik első, tömegeket megmozgató eltűnési ügye volt. Most emberi csontokat találtak New Hampshire-ben. A család...
Elbukott a perújítási próbálkozás a Balla Irma-ügyben
D. Lajos, aki a büntetését tölti a debreceni fideszes önkormányzati képviselő halála miatt, előállt azzal, hogy mégis Balla Irma fia volt a gyilkos, és ő pedig látta, mit tett. Majdnem egy évig...
Bruce Perry a magyar gyermekvédelem irányítóinak: Ne hagyják magukra az embereiket!
A traumakutatással foglalkozó amerikai sztár-gyermekpszichiáter magyaroknak szóló előadásában arról beszélt: muszáj törődni a nehéz sorsú gyerekekkel dolgozókkal is.
Amerika első női sorozatgyilkosa roppant nagyra tartott egy sajátos magyar exportcikket
A világot meghódító hashajtó keserűvíz a kriminológia történetébe is bevonult a méregkeverő ápolónő, Jane Toppan miatt. A sorozatgyilkos híre Magyarországra is eljutott, a magyar sajtó is beszámolt...









