Szoros versenyben kapott ki a Jobbik karlendítős ózdi jelöltje

2021. szeptember 30. – 13:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy versenyben maradt alul Ózdon Farkas Péter Barnabás, a Jobbik „karlendítős” jelöltje Kiss Sándorral, az MSZP jelöltjével szemben.

  • Kiss Sándor, az MSZP–P jelöltje 2 734 szavazatot gyűjtött
  • Farkas Péter Barnabás (Jobbik–DK) 2 517 szavazatával szemben.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as választókerületében a helyzet azután vált érdekessé, hogy Ózd jobbikos alpolgármesteréről, Farkas Péter Barnabásról a kampány alatt előkerült egy korábban készült fotó, amelyen a politikus lendíti a jobb karját. Farkas szerint nem náci karlendítésről volt szó, csak integetett, de nem mindenkit sikerült erről meggyőznie.

Farkas Péter Barnabás aláírást gyűjt Ózdon – Fotó: Farkas P. Barnabás / Facebook
Farkas Péter Barnabás aláírást gyűjt Ózdon – Fotó: Farkas P. Barnabás / Facebook

Eredetileg a Jobbik mellett a DK, az LMP, a Momentum és az MMM is őt támogatta a körzetben, de a karlendítésügy miatt kihátrált mögüle először a Momentum, majd az LMP is.

A másik jelölt a szocialista Kiss Sándor, akit az MSZP, illetve Karácsony Gergely és a Párbeszéd támogat. Ők felszólították a Jobbikot és a DK-t, hogy vegyenek részt az úgynevezett tisztulási folyamatban, és vonják meg támogatásaikat azoktól a politikusoktól, akik erkölcsileg megróhatóak viselkedésük okán.

A Jobbik és a DK továbbra is kitartott Farkas Péter Barnabás mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!