A Momentum után az LMP sem támogatja tovább a Jobbik karlendítős jelöltjét Ózdon

2021. szeptember 25. – 12:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb párt jelentette be, hogy kihátrál a Jobbik ózdi képviselőjelöltje mögül. Farkas Péter Barnabásról pár napja került elő egy korábban készült kép, amelyen a politikus lendíti a jobb karját. Először azt állította, csak integetett társainak, de aztán elismerte, hogy mozdulata félreértésre adhat okot, és könnyen lehet náci karlendítésnek is tekinteni.

A Momentumot nem győzte meg Farkas magyarázata, és már csütörtökön bejelentették, hogy nem támogatják őt tovább az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. választókerületében. „A Momentum az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálja, így nem tudunk olyan személlyel értékközösséget vállalni, aki ilyen jelképeket használ” – írták közleményükben.

Sorra hátrálnak ki a pártok az ózdi jelölt mögül

Szombat délelőtt aztán megérkezett az LMP reakciója is:

az utóbbi napokban megjelent információk ismeretében ők sem támogatják és segítik tovább az ózdi Farkas Péter Barnabást

„Az előválasztás első fordulója közben néhány jelölttel kapcsolatban olyan, korábban nem ismert információk kerültek nyilvánosságra, amelyek elfogadhatatlanok, a jó kormányzás eszméjével összeférhetetlenek” – fogalmaznak. Ám a szavazás már folyamatban van, a támogatás megvonása így csak elvi jelentőségű lehet, hiszen a szavazólapokról utólag már nem lehet levenni az ott lévő párt logókat.

„A párt abban bízik, hogy a választók bölcs döntéseket hoznak és az egyéni választókerületben a legesélyesebb, a Fidesz legyőzésére a legalkalmasabb, legelhivatottabb jelölteket fogják megválasztani az előválasztás szeptember 28-áig tartó első fordulójának során” – írják.

Pénteken Karácsony Gergely is kijelentette, hogy a Jobbik politikusa nem lehet jelölt az ellenzéki előválasztáson, majd ezt este, a miniszterelnök-jelölti vitán is megismételte

„Az ózdi képviselőjelöltünk elmondta, hogy mi történt ezen a képen. Ismerem ezt az embert, hiszek neki. Azzal, hogy ő elfogadta az elvi nyilatkozatunkat, ha esetleg bármilyen szélsőséges megnyilvánulása is volt, azt is elfogadta, hogy azzal egyszer és mindenkorra szakít”

– reagált Jakab Péter.

Fekete-Győr András pár napja Facebook-oldalán azt írta, bízik benne, hogy a DK sem fogja támogatni Farkast ebben a választókerületben. Az elmúlt napokban többször is kerestük a DK-t, hogy reagáljanak, de nem válaszoltak.

Farkas mögé a Jobbik-DK-LMP-Momentum mellett mellett a Mindenki Magyarországa Mozgalom is felsorakozott korábban. Márki-Zay Péter megkeresésünkre azt mondta, még nem döntöttek arról, hogy visszavonják-e a jobbikos jelölt támogatását. Az elnökség következő ülésén fogják majd tárgyalni, de azt valószínűleg csak az első forduló után tudják megtartani, így az előválasztásra már nem lesz közvetlen hatása – tette hozzá.

Mindenfajta rasszizmust elítél Márki-Zay Péter, de azt pozitívnak látja, hogy a Jobbik megtisztulása folyamatos, és megdicsérte Farkas Péter Barnabást is, amiért elfogadta a Mazsihisz meghívását. Az MMM miniszterelnök-jelöltje lapunknak arról beszélt, azért kezdeményezték ők elsőként, hogy az ország mind a 106 választókerületében legyen előválasztás, mert így a választók dönthetnek a jelöltekről, jelen esetben pedig arról, hogy elegendőnek tartják-e Farkas P. Barnabás nyilatkozatát.

„Ma Magyarországon egyetlen rasszista párt van, a Fidesz”

– állítja Márki-Zay, és a Jobbik szerinte már elhatárolódott a korábbi szélsőséges nézeteitől.

Az MSZP távozásra szólította fel jelöltjük riválisát

Amikor a fotó szerdán nyilvánosságra került, a jobbikos politikus először azt állította, a kéztartása nem náci karlendítés volt. „A képet készítő személy mögött, távolabb álltak a többiek, akiknek integettem, hogy a régi városrészlet előtt, mivel a kiállítás többi részéhez képest itt egy nagyobb tér volt, álljunk össze csoportképre. A kéztartásom nem náci karlendítés volt, hanem egy pillanatfelvétel erről a mozdulatomról, aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni” – mondta az ATV-nek.

A Jobbikból januárban kilépett ózdi önkormányzati képviselő, Fidrus Péter szerint azonban Farkas nem mondott igazat. Facebook-posztjában azt írta, hogy ő is ott volt, amikor a kép készült Lengyelországban, és állítja, Farkas nem csak egyszerűen integetett, hanem az egy karlendítés volt a részéről.

Farkas a Facebook-oldalán elismerte, hogy a kép valóban félreértésre adhat okot, de nem kívánt tovább magyarázkodni miatta. „Csak a szándékaimról tudok őszintén nyilatkozni: semmilyen bántó, kegyeletsértő, vagy gúnyolódó szándék nem volt bennem” – írta. Később a Mazsihisz meghívta őt a páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központba, amit Farkas el is fogadott. „A meghívást megtisztelőnek tartom, és a legnagyobb örömmel elfogadom” – fogalmazott akkor a politikus.

Az MSZP – akinek a jelöltje Farkas riválisa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3-as választókörzetben az előválasztáson – szerint félreérthetetlen a helyzet a fotón, ezért az ózdi polgármestert a közéletből való távozásra szólították fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!