Karácsony Gergely szerint nem lehet ellenzéki jelölt a karlendítésgyanúba keveredett jobbikos ózdi alpolgármester

2021. szeptember 24. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely szerint a karlendítésgyanúba keveredett jobbikos ózdi alpolgármester, Farkas Péter Barnabás nem lehet jelölt az ellenzéki előválasztáson. Budapest főpolgármestere az MSZP-s európai parlamenti képviselő, Ujhelyi István Heti Kettes Ujhelyivel című műsorában beszélt az ellenzéket megosztó ügyről. „Az ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt. (…) Ez nem fér bele és ne is férjen bele!” – mondta a Karácsony, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP miniszterelnök-jelöltje.

A jobbikos politikus azt állította, hogy a kéztartása nem egy náci karlendítés volt azon a most előkerült képen, ami egy dél-lengyelországi múzeumban, egy zsidóellenes feliratokkal telefirkált épület előtt készült róla. Az Atv.hu-nak azt mondta: „A képet készítő személy mögött, távolabb álltak a többiek, akiknek integettem, hogy a régi városrészlet előtt, mivel a kiállítás többi részéhez képest itt egy nagyobb tér volt, álljunk össze csoportképre. A kéztartásom nem náci karlendítés volt, hanem egy pillanatfelvétel erről a mozdulatomról, aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni.”

A Jobbikból januárban kilépett ózdi önkormányzati képviselő, Fidrus Péter szerint Farkas nem mondott igazat. Facebook-posztjában azt írta, hogy ő is ott volt, amikor a kép készült, és állítja, Farkas nem csak egyszerűen integetett, hanem az egy karlendítés volt a részéről.

Farkas a Facebook-oldalán elismerte, hogy a kép valóban félreértésre adhat okot, de nem kíván tovább magyarázkodni miatta. „Csak a szándékaimról tudok őszintén nyilatkozni: semmilyen bántó, kegyeletsértő, vagy gúnyolódó szándék nem volt bennem” – írta. Később a Mazsihisz meghívta őt a páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központba, amit Farkas el is fogadott.

A Momentumot azonban nem győzte meg Farkas magyarázata, és úgy döntöttek, hogy nem támogatják őt tovább. Közleményükben azt írták: „A Momentum az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálja, így nem tudunk olyan személlyel értékközösséget vállalni, aki ilyen jelképeket használ. A Momentum elhatárolódik Farkas Péter Barnabástól és az ellenzéki előválasztáson nem támogatja a továbbiakban a kampányát.” A párt miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András azt írta a Facebook-oldalán: bízik benne, hogy a DK sem fogja támogatni a Jobbik jelöltjét ebben a választókerületben.

A Farkast támogató DK, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom egyelőre nem reagált arra, hogy a Momentum csütörtökön visszavonta az ózdi alpolgármester támogatását Borsod-Abaúj-Zemplén 3-as számú választókerületében.

Csütörtök óta többször kerestük a Farkas Péter Barnabást támogató pártokat és szervezeteket, hogy megtudjuk, továbbra is őt támogatják-e az MSZP-Párbeszéd által jelölt Kiss Sándorral szemben ebben a választókerületben. Megkereséseinkre ezidáig nem kaptunk konkrét választ. Amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!