Az olaszországi gyermekgyilkosság után ismét felmerül a kérdés, hogy vajon elkerülhetők lennének-e az ilyen tragédiák

Egy magyar nő a múlt héten a kétéves kisfiának vérző testét cipelve jelent meg egy olasz szupermarketben, ahol segítséget kért, de a kiérkező orvos már csak azt állapíthatta meg, hogy a gyerek meghalt. A holttesten több szúrt seb is volt, főleg a mellkasán és a nyaka körül. Az olasz hatóságok emberölés gyanújával tartóztatták le a 44 éves nőt, aki a BRFK szerint azért vitte a gyerekét Olaszországba, mert a bíróság az apának ítélte meg a kisfiút, és ő nem akarta odaadni.

A gyilkosság óta az apa és a nagymama (a gyilkossággal vádolt nő anyja) is megszólalt nyilvánosan, előkerült egy, az anyával korábban készített tévériport, illetve a rendőrség is kiadott egy közleményt. Az ezekből kirajzolódó történet szerint a szülők a gyerekük születése óta pereskedtek egymással a gyermekelhelyezésről, az anya korábban távoltartást is kért az apa ellen. A kisfiú az anyjával élt, de a bíróság másfél héttel a gyilkosság előtt egy azonnal végrehajtandó végzéssel ideiglenesen az apának ítélte a gyereket. Az anya a saját ügyvédjétől értesült a határozatról, mégsem adta át az apának a gyereket, hanem Olaszországba vitte.

A gyilkosságot megelőző események – rendőrség által is részben megerősített – időrendje a jelenlegi információk szerint így nézett ki:

• szeptember 20.: a bíróság ideiglenes hatályú végzéssel az apának ítélte a gyereket,
• szeptember 21.: az anya nem adta át a gyereket az apának,
• szeptember 22.: az apa a rendőrségtől kért segítséget, a rendőrök nem találták otthon az anyát és a gyereket, de szerintük ekkor még nem merült fel bűncselekmény gyanúja,
• szeptember 23.: az apa ismét bejelentést tett a rendőrségen arról, hogy bár a bíróság ideiglenesen neki ítélte a fiát, az anya nem adta át a gyereket, és azóta eltűntek, a rendőrség szerint továbbra sem lehetett bűncselekmény gyanúját megállapítani,
• szeptember 29.: az apa, miután megtudta, hogy az anya Olaszországba vitte a kisfiukat, feljelentette a rendőrségen a nőt, a rendőrség ekkor indított büntetőeljárást, ekkor adott ki nemzeti elfogató parancsot, és ekkor értesítette a gyámhatóságot,
• október 1.: az anya autóját megállították Olaszországban a rendőrök egy rutinellenőrzés során, ekkor a kisfiú még életben volt, néhány órával később jelent meg a nő a gyerek holttestével a Città della Pieve nevű olasz település szupermarketjében.

Az ehhez hasonló tragédiák után mindig felmerül a kérdés, hogy történtek-e mulasztások, meg lehetett-e volna előzni a gyilkosságot, illetve hogy jól működik-e a gyermekvédelmi rendszer, ha ilyesmi megtörténhet úgy, hogy az ügy már korábban a hatóságok látóterébe került. Ebben a cikkben végigvesszük azt, hogy a konkrét ügyben mit lehet tudni arról, ahogyan a hatóságok a tragédiába torkolló esetet kezelték, és ez hogyan viszonyul ahhoz, ahogy a gyermekvédelmi rendszernek a törvény szerint működnie kellene.

Kinek kellene jeleznie, lépnie, ha baj van?

Bárki jelezheti, akár név nélkül is a gyámhatóságnál, ha egy családdal probléma van, de az úgynevezett jelzőrendszeri tagoknak (például pedagógusoknak, védőnőknek, orvosoknak) ez 72 órán belül kötelező feladata lenne. Annak, hogy a veszély jelzése a gyakorlatban miért marad mégis sokszor el, több oka is lehet. Egyrészt az, hogy a megfelelő útmutatások és pontos protokollok nélkül szubjektív, hogy mi számít egy gyerekre nézve veszélyeztetőnek. Másrészt, hogy azokban, akiknek adott esetben lépniük kellene egy veszélyeztetettnek tűnő gyerek ügyében, dolgozhat egyfajta félelem is: ha rosszul döntenek, indokolatlanul intézkednek, akkor bajba kerülhetnek. Nem alaptalanul, elő-előfordul, hogy utólag pert indít ellenük az, akivel szemben léptek, és az is, hogy az illetőnek igazat is ad a bíróság, mert – mondjuk a családból való kiemelés – alaptalan volt.

Nemrég a rendőrség is így járt egy Kúriáig jutott esetben, egy 2017-es ügy miatt, amikor eljárást indítottak egy apa ellen, aki nem adta vissza a gyermekét az anyának a megbeszélt időben, és nem volt otthon, amikor ezért kiérkeztek hozzá a rendőrök. Miután a nyomozást később bűncselekmény hiányában megszüntették, az apa az illetékes rendőrkapitányságot beperelte azzal, hogy az alaptalan meggyanúsítással megsértették a személyiségi jogait, és tavaly a Kúria végül az apának adott igazat. Az anonim bírósági határozatok tárában ezen kívül is több ilyen jogi esetet lehet találni. Van, amikor a védőnőt, illetve a munkáltatóját perelik utólag, amiért hatósági fellépése során elmulasztotta a fokozatosság elvének érvényesítését.

Lényegében a gyermekvédelmi rendszer bármelyik szereplője – a háziorvostól a gyámügyesekig – találhatja magát olyan helyzetben, hogy per indul ellene, ami még akkor is kellemetlen, ha végül neki adnak igazat.

Nem meglepő tehát, mégis nagy probléma, hogy sok esetben a gyermekvédelem már ott elakadhat, hogy nem érkezik be jelzés arról, ha egy gyerek gyaníthatóan veszélyben van otthon.

Az olaszországi gyermekgyilkosság esetében azonban nem ez történt. A Telex információi szerint a jelzőrendszer több tagja, több alkalommal értesítette a gyámügyet és a rendőrséget is arról, hogy a később meggyilkolt kisfiú veszélyben lehet az anyjánál.

Ha nagy a baj, azonnal ki kellene emelni a gyereket

Amikor egy gyereket akut veszély fenyeget ott, ahol él, akkor nincs idő nyomozni, az lenne a cél, hogy minél hamarabb kikerüljön a veszélyes helyzetből. Ez jogilag ideiglenes hatályú elhelyezéssel történhet meg – nyilatkozta a Telexnek a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Gyermekjogi Központját vezető dr. Bárdossy-Sánta Nóra.

A gyámhatóság vagy más erre feljogosított szerv (például a rendőrség, vagy a bíróság) a veszélyes helyzetre utaló erős bizonyítékok alapján dönthet úgy, hogy „emeljük ki ezt a gyereket a családból és helyezzük el 30 napra egy olyan biztonságos helyen (más családtagnál, nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban), ahol neki biztonságosabb, addig amíg kiderítjük, hogy a veszélyeztetés gyanújának van-e alapja.” Bárdossy-Sánta azt is elmondta, hogy ez a 30 nap meghosszabbítható, de ez alatt az idő alatt kellene a gyámhatóságnak felmérnie azt, hogy a család, ahol a gyerekveszélyeztetés felmerült, biztonságos-e, megerősíthető-e annyira, hogy oda az ideiglenesen kiemelt gyerek visszatérhessen. (Az ugyanakkor, hogy a gyakorlatban a hatóságok gyakran túllépik ezt a határidőt, a magyar gyermekvédelmi rendszer működésének egyik komoly problémája, ahogy egy korábbi ombudsmani jelentés is rámutatott már.)

Ideiglenes hatályú elhelyezéssel a gyerek elhelyezéséről a bíróság is hozhat határozatot olyan hosszan elhúzódó peres ügyekben, (például váláskor, vagy gyermekelhelyezési jogi viták esetében) amikor a szembenálló felek a gyerek szülei. Ha a gyerek érdekében áll, akkor akár a szülők kérelme nélkül is dönthet a bíróság az ideiglenes elhelyezésről – szülői felügylet gyakorlása vagy kapcsolattartás kérdésében, ami azonnal végrehajtható és a per végéig marad érvényben. Itt is az az elv érvényesül, hogy ha a gyermek veszélyben lehet, akkor az ő érdekében, az elhelyezéséről szóló döntéssel ne kelljen megvárni a per végét – magyarázza a Hintalovon szakértője.

A gyámhatóságot mulasztásra hivatkozva jelentették fel

A tragédiával végződő esetben úgy tudjuk, a gyilkosság előtt több bejelentés is érkezett a gyámhatósághoz, ami arról szólt, hogy az anyánál veszélyben lehet a kisfiú. A nőtől korábban a ma már felnőtt nagyobbik fiát is elvették a hatóságok és saját bevallása szerint pszichiátriai problémákkal küzdött. A Telex információi szerint az ügyben több olyan szakértői vélemény is született, amelyek szerint az anya nem volt gyereknevelésre alkalmas állapotban. Az apa a Blikknek előadott egy olyan történetet is, ami szerint

a nő egyszer a családlátogatáson lévő védőnő szeme láttára, a kisfia jelenlétében vágott a falhoz egy macskát idegességében, ennek ellenére „engedték, hogy nála legyen” a gyerek.

Vagyis a nyilvánosságra került információk szerint az illetékes fővárosi kormányhivatal (BFKH) gyámhatósága nem döntött ideiglenes elhelyezésről ebben az ügyben. Azt, hogy ez valóban így történt-e, nem tudjuk, ugyanis hiába érdeklődtünk erről a BFKH-nál, a kérdéseinkre nem válaszoltak, csak azt közölték, hogy a együttműködnek az olasz és a magyar hatóságokkal illetve hogy „a gyermekek védelméről szóló törvény alapján a gyámügyi és gyermekvédelmi eljárásban hozott döntés nem nyilvános”.

Az ugyanakkor nyilvános, hogy egy másik ügyben született tavalyi ombudsmani jelentés szerint az alapvető jogok biztosához folyamatosan érkeznek a panaszbeadványok a BFKH „Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya késedelmes eljárásával összefüggésben”. Egy férfi- és apajogi szervezet pedig az olaszországi gyermekgyilkosság miatt mulasztással vádolja a gyámügyet (sőt, a rendőrséget is, ahogy erre rögtön visszatérünk), és erre hivatkozva feljelentést is tettek a Központi Nyomozó Főügyészségnél.

A rendőrség egy héttel az apa első segítségkérése után indított eljárást

A gyámügyet feljelentő szervezet a rendőrség ellen is feljelentést tett, arra hivatkozva, hogy a rendőrség szerintük nem adott ki időben körözést az anya ellen, mivel csak egy héttel az apa első segítségkérése után indított eljárást. A kérdés itt az, hogy mikor merült fel a Btk. 211. § szerinti bűncselekmény, azaz a „kiskorú elhelyezésének megváltoztatása”. Dr. Csapucha Bernadett, az OKRI munkatársa, akinek a szakterülete a kiskorúak és a család büntetőjogi védelme, a Telexnek azt nyilatkozta, hogy ez a bűncselekmény akkor valósul meg, ha:

• van egy végrehajtható hatósági határozat arról, hogy kinél helyezték el a kiskorú gyermeket,
• annak a személynek a beleegyezése nélkül viszik el, tartják rejtve, titokban a gyereket akinél a határozat szerint lennie kéne
• és a célja a gyermek elvitelének, rejtve és titokban tartásának az „elhelyezés tartós megváltoztatása”.

Itt a tartósság az, amire a rendőrség hivatkozott, a nő és a kisfiú eltűnése utáni napokban ez nem valósult meg szerintük. Csapucha azt mondja, „nincs kőbe vésve, hogy mennyi időnek kell eltelnie” ahhoz, hogy tartósságról beszélhessünk. A bírói gyakorlat alapján a szakértő szerint az látszik, hogy ez a tényállás nem valósul meg, ha 1-2 napos eltűnésről van szó, így a szeptember 23-án tett apai bejelentéskor a bűncselekmény gyanúja nem volt még megállapítható. Erre akkor lehetett első ízben következtetni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermekkel az anya Olaszországba távozott, ez volt az a körülmény, amiből joggal lehetett arra következtetni, hogy az anya a gyermeket nem fogja egyhamar átadni.

A rendőrségnek egyébként ahhoz, hogy intézkedjen, egyetlen esetben sem kellene megvárnia, amíg bűncselekmény történik. A gyermekvédelmi törvény alapján sürgős esetben akár maga a rendőrség is meghozhatná az ideiglenes hatályú elhelyezésről szóló határozatot, ahogy arra már korábban is utaltunk. A legfontosabb Bárdossy-Sánta Nóra szerint pedig az lenne, hogy a rendőrök tudják, hogy ők is a gyermekvédelmi jelzőrendszerhez tartoznak, és minden olyan esetben, amikor felmerül, hogy egy gyerek veszélyben lehet, azonnal értesítsék a gyámhatóságot.

Nincs azonnali megoldás

Amikor a bíróság hoz ideiglenes határozatot egy gyerek elhelyezéséről, és ennek nem tesznek eleget a szülők – ahogy történt az az olaszországi gyilkosság előtt – akkor a határozat szerint egyébként nem a rendőrséghez, hanem elsődlegesen a bírósághoz kellene fordulni annak betartatásáért. De ahogy arra Bárdossy-Sánta Nóra is felhívja a figyelmet, a szülők nem értik feltétlenül pontosan a jogi nyelven megfogalmazott határozatot, ezért gyakori mégis, hogy egyből a rendőrségtől kérnek segítséget. Pedig a szakértő szerint nagyon fontos lenne látni azt, hogy

általában nem ez a büntetőjogi út az, ami segít egy-egy gyerekjogi ügyben, már csak azért sem, mert egy bűncselekmény kivizsgálása hosszadalmas.

Amikor gyámügyi vagy bírósági döntés ellenére egy szülő nem adja oda a másiknak a gyermeket, mindig ahhoz a szervhez kellene segítségért fordulni, aki a gyerek elhelyezéséről, de ezekre a helyzetekre Bárdossy-Sánta szerint igazából soha nincs azonnali megoldás:

„Abból már nagyon nehezen tud jó dolog kisülni, ha a jog beleavatkozik a családi életbe és olyan helyzetekbe, amiket a legjobb lenne békés úton rendezni. Egyszerűen a jogi eljárások annyira befeszítenek mindenkit, hogy a gyerekről, akit a leginkább meg kellene védeni egyszerűen elterelődik a fókusz. Ilyenkor sajnos gyakran azt látjuk, hogy már minden a szülők konfliktusáról szól és arról, hogy hogyan tudnak egymáson bosszút állni, nem pedig arról, hogy hogyan lenne a gyereknek a legjobb.”