Az agrárminiszter az öttusa gyásznapjává nyilvánítja november 2-át a lovak lecserélése miatt
Nagy István szerint ez mélységesen megdöbbentő, megalázó, minősíthetetlen politikai döntés volt.
Két nap alatt másodszor aranyérmes Szabó Szebasztián a rövid pályás úszó-Eb-n
100 pillangó után 50 gyorson nyert. Szabó-Feltóthy Eszter 200 háton, Jakabos Zsuzsa 200 pillangón lett negyedik.
A 2024-es párizsi olimpián még nem cserélik le a lovaglást az öttusában
Még idén döntenek arról, mi helyettesítheti későbbiekben a lovat, és a fiatalok már 2023-tól az új szabály szerint versenyeznek.
Turi György: Soha nem ütöttem meg Cseh Lacit
Azt elismerte az edző, hogy rákoppinthatott egykori tanítványa fejére vagy kezére, de azt cáfolja, hogy lelki terrorban tartotta volna úszóit.
Szoboszlai Neymarnak: Sosem hibázok
Elárulta a magyar középpályás, hogyan próbálta kizökkenteni őt a brazil sztár a tizenegyes előtt.
Szoboszlai gólja hozta a Lipcse döntetlenjét a PSG ellen a BL-ben
A német csapat így is maradt az utolsó helyen. A Liverpool szárnyal, a Real Madrid is az élre állt.
Xavi átigazolásáról tárgyal Katarban a Barcelona vezetése
Ha sikerül megállapodni, a klublegenda lesz a vezetőedző.
Szabó Szebasztián nyert a rövid pályás Eb-n, Milák negyedik 100 pillangón
A 25 éves úszó a táv második felében állt az élre, és 11 századdal győzött.
Börtönbüntetést kapott egy rasszista brit szurkoló, aki az angolok fekete játékosait becsmérelte
A targoncásként dolgozó férfi bűnösnek vallotta magát. Azután vonták felelősségre, hogy egy kollégája jelentette a 18 másodperces videóját a Facebooknak és a rendőrségnek.
A visegrádi várhoz is felteker, a Balatont is megkerüli a Budapestről rajtoló Giro d'Italia mezőnye
Ismertették azt a három szakaszt, amellyel 2022-ben elrajtol az olasz kerékpáros körverseny. Valter Attila már készül arra, hogy megnyerje az első etapot.
Kövess minket Facebookon is!