Fordított és 2-1-re nyert a máltai bajnok ellen a Fradi, elérhető a Konferencia-liga főtáblája

2023. augusztus 17. – 20:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az idegenbeli 6-1-es győzelem után hazai pályán is nyert a Ferencváros a Konferencia-liga harmadik körében a máltai bajnok Hamrun Spartansszal szemben. A Fradi azért jutott ide, a harmadik számú kupasorozatba, mert a Bajnokok Ligája első körében hazai pályán megalázó, 3-0-s vereséget szenvedett a félamatőr feröeri Klaksvíkkal szemben.

A csütörtök esti találkozó találkozó nem indult könnyen, a hatodik percben Wingót átverte a szélen Montbello, a középre adása után Pászka nem fért a labdához, Mbong pedig hat méterről a kapuba rúgta. A félidő vége előtt egyenlített a Fradi, Varga Barnabás kapott jó indítást, középre adott, és Adama Traoré három méterről a kapuba fejelt.

A félidőben az M4 stúdiójában azt mondta a korábbi kapitány, Bozsik Péter, hogy egy gramm dinamika sincs a magyar bajnok játékában, és ezt hiányolja.

A második félidőre sem lett sokkal gyorsabb a Fradi, de végül könnyedén kiharcolta a győzelmet. Sigér és Fani a kapufát találta el, Varga Barnabás viszont két méterről perdítette a kapuba a labdát Marquinhos beadása után. Összesítésben 8-2-vel lépett tovább a zöld-fehér csapat.

A következő körben az FTC a litván Žalgiris Vilniusszal találkozik, amely 8-1-es összesítéssel maradt alul a svéd Häckennel szemben.

A Debrecen az osztrák Rapid Wient fogadta a Nagyerdei Stadionban, a 0-0-s első meccs után a Rapid 5-0-ra nyert, ezzel a Debrecen kiesett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!