Megtáltosodott a Fradi: hatot rúgott Máltán

2023. augusztus 10. – 21:24

Másolás

Vágólapra másolva

A feröeri bajnokkal szemben a Bajnokok Ligájából kipottyanó Ferencváros a vigaszkupában, a Konferencia-ligában kellemes ellenfeleket kapott. Az ír Shamrock Roverset 6-0-s összesítéssel búcsúztatták, most a máltai Hamrun volt soron, és egy küszködős első félidő után a másodikban nagyon simán nyert Máté Csaba csapata.

Az izraeli Abu Fani a harmadik percben nagy gólt lőtt 28 méterről, a második félidő elején is góllal kezdett a magyar bajnok. Akkor a norvég Zachariassen volt eredményes, majd Varga Barnabás percei következtek. A Paksról szerződtetett csatár 12 perc alatt lőtt mesterhármast. Az első találatához kellett egy kis szerencse, mivel nem volt VAR, nem tudták visszanézni, hogy megelőzte-e leshelyzet, amikor bekotort egy kipattanót. A máltaiak a hajrában szépítettek, de a 6-1-es végeredményt Owusu állította be.

Az ötgólos siker formalitássá teszi a jövő csütörtöki visszavágót. A Konferencia-liga főtáblájáért valószínűleg a litván Zalgiris Vilnius lesz az ellenfél, amely hazai pályán maradt alul a svéd Häckennel szemben.

Hamrun Spartans (máltai)–Ferencvárosi TC 1-6 (0-1)
gólszerzők: Montebello (89.), illetve Abu Fani (3.), Zachariassen (51.), Varga B. (53., 56., 65.), Owusu (89.)

A Debrecen az osztrák Rapid Wiennel játszik ugyanebben a sorozatban. A magyar csapat gól nélküli döntetlent ért el a Rapid Wien otthonában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!