Külföld
Kamuvideó miatt perli be Erdoğant ellenzéki kihívója
Vasárnap tartják az elnökválasztást, egyre forróbb a hangulat.
Nekihajtott egy autó a Downing Street kapujának
Az autó sofőrjét őrizetbe vették, miután nekihajtott a brit miniszterelnöki rezidenciához vezető utca kapujának.
Rekordsok magyar turista utazott idén Horvátországba
A magyarok 140 ezer vendégéjszakát töltöttek Horvátországban az év első öt hónapjában.
Örményország elismerte, hogy a Hegyi-Karabah Azerbajdzsánhoz tartozik
Ilham Aliyev azeri elnök szerint ezek után lehetőség van a békemegállapodásra is.
Legalább 3 embert, köztük két rendőrt megölt egy utcai támadó Japánban
Majd elbarikádolta magát. Cikkünk frissül.
Nincs megegyezés, folytatják az általános sztrájkot a romániai pedagógusok
Szerintük nemcsak a béremelésért, de az oktatásban dolgozók társadalmi státuszáért is sztrájkolnak.
Elfogták a világ egyik legkeresettebb szökevényét, aki kétezer tuszi legyilkolásáért felelős
A ruandai népirtás 22 éve körözött egyik gyanúsítottja menekültekre gyújtott rá egy templomot.
2022-ben rekordmagas volt a Nagy-Britanniába letelepedők száma
Tavaly 1,16 millióan telepedtek át külföldről Nagy-Britanniába, ugyanakkor tartós kivándorlás céljából 557 ezren távoztak.
„Ha meg kell szabadulni egy holttesttől, ott leszek egy lapáttal és egy zsákkal” – írta Gabby...
A levél azt bizonyíthatja, hogy Brian Laundrie szülei tudtak arról, hogy fiuk ölte meg Gabby Petitót 2021 nyarán.
Hírhedten brutális börtönbe helyezték át a Nobel-békedíjas belarusz írót
Felesége szerint egy hónapja nem hallott felőle senki.












