Koronavírus
Szlovéniában is leállítanák az AstraZeneca-oltás használatát a szakemberek a 60 év alattiak körében
Németország és Hollandia már felfüggesztette az oltóanyag használatát az érintett korosztályban.
Karácsony: Én is megkaptam az első oltást, azzal a vakcinával, ami jutott
Történetesen egy ellenzéki önkormányzat rendelőjében kapta meg az oltást.
Ferenc pápa: Le kell győzni a háborúzás mentalitását
A katolikus egyházfő „botrányosnak” nevezte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait, és méltányos vakcinaelosztást kért a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise utáni beszédében.
Az oltás hatékonyságát gyengítő mutáns terjedhet Tokióban
A júliusban tervezett nyári olimpia előtt Japán a fertőzések új hullámával és a mutációkkal küzd.
A szegedi molekuláris biológus szerint áprilisban nem lenne szabad megnyitni az iskolákat
Boldogkői Zsolt úgy véli, a tanárok oltása addigra ugyanis nem fog elegendő immunitást produkálni.
8000 néző előtt játszanak futballmeccset április végén Angliában
Május közepére már 21 ezer nézős kupadöntőt terveznek.
Megint koronás lett az argentin elnök, pedig az év elején már megkapta az oltást
Alberto Fernándeznek enyhe láza van, a közérzete jó, de karanténba vonul.
Szerdára lehet meg a 2,5 millió beadott oltás, csütörtökön nyithatunk
Nem csökkent a tempó, a tegnapi és a 3 napi oltásátlag is erre mutat.
Védőmaszk nélkül tüntetett tízezer ember Stuttgartban, újságírókat is megtámadtak
Egy olyan mozgalom tagjai demonstráltak, akik tagadják a koronavírus létét vagy a járvány súlyosságát.
2,3 millió fölött a koronavírus ellen beoltottak száma
6566 új fertőzöttje és 211 áldozata volt a járványnak az elmúlt 24 órában. Lélegeztetőgépen 1440-en vannak.













