Gazdaság
Valaki megint brutálisan szórta a pénzt februárban: az állam
Az egész évre tervezett hiány 45 százalékát hozták össze.
Idén is Novák Katalin a legbefolyásosabb magyar nő, de ott van a listán Varga Judit, Orbán Ráhel...
A Forbes 9. alkalommal állította össze a listát, amin idén nem szerepel Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc felesége.
Matolcsy György: 2021-ben utat tévesztettünk
A jegybankelnök szerint a kormánynak nincs gazdaságpolitikai célja a következő tíz évre, és részben visszatértek az 1940-es és 1970-es évek. A külföldi akkumulátorgyárak építését pedig csapdának...
Túl a csúcson: kicsit csökkent az infláció, 25,4 százalék volt februárban
Az előző havi 25,7 százalékos infláció után néhány tizeddel mérséklődött az adat, de az előző év februárhoz képest még így is 25,4 százalék volt. Januárban többe került a margarin, a sertés – és...
Orbán infláció elleni 20 pontos csomagjával csak az a baj, hogy annak minden eleme növeli az...
A kormány elvileg az infláció ellen, sőt az egy számjegyű infláció eléréséért harcol, de a miniszterelnök által kiemelt eszközökkel valójában sokféleképpen dagasztja a pénzromlást.
Eladják a Cserpest
A sajtműhely és tejivó hálózat alapítója, Cserpes István úgy érzi, gátja lenne már a cég fejlődésének.
Hitelből állampapírt venni? Jó üzlet lehet, most a semmiből is csinálhatunk milliókat
Van olyan, hogy pénzügyi perpetuum mobile? Lehet a semmiből milliókat termelni? Olykor akad ilyen lehetőség, de csak az mélázzon el rajta, aki megértette, hogy mit vállal.
Súlyosan veszélyeztették a dolgozók egészségét, testi épségét, megbírságolták a bátonyterenyei...
Huszonnégy pontban követett el szabálytalanságot a dél-koreai cég, amely nem először kapott munkavédelmi bírságot.
Gyengén kezdte az évet a magyar ipar: decemberhez képest 5,1 százalékkal csökkent a kibocsátás
A munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,2 százalékkal csökkent.













