Fülöp-szigeteki vendégmunkások – tízezren vannak, de sokkal többre lenne szükség

2024. március 9. – 07:40

Másolás

Vágólapra másolva

A Fülöp-szigetekről jöttek, diplomások, de mindketten egy magyar gyárban dolgoznak. Azt mondják, a futószalag mellett is kétszer annyit keresnek, mint a Fülöp-szigeteken gyógyszerészként vagy vegyészmérnökként. Hogyan telnek a mindennapjaik? Miért éri meg itt lenniük? És hogy fogadták őket a magyar kollégák?

Mit lehet tudni a Magyarországon élő és dolgozó vendégmunkásokról? A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 novemberében összesen 98,5 ezer külföldi állampolgárságú ember állt alkalmazásban Magyarországon, közülük több mint 76 ezren harmadik országbeliek, vagyis az Európai Unió és az EFTA tagállamain kívülről érkezők.

A külföldi dolgozók aránya egy év alatt 13 százalékkal emelkedett, leginkább annak köszönhetően, hogy közel 14 ezerrel több harmadik országbeli dolgozó érkezett 2022 novembere óta.

Az ázsiai vendégmunkások behozatalát segítette a kormány is egy 2022 nyarán elfogadott salátatörvénybe rejtett rendelkezéssel, amely megkönnyítette a vietnámi, indonéz, mongol, Fülöp-szigeteki vendégmunkások érkezését. Ugyanez a törvény hozta létre a minősített munkaerő-kölcsönzők intézményét, kijelölve először 13 céget, amelyek a vendégmunkások behozatalát intézhetik. A minősített munkaerő-kölcsönzők száma azóta huszonnyolcra duzzadt. Ilyen foglalkoztatóvá bármelyik munkaerő-kölcsönző várhat, ha megfelel az elég szigorú előírásoknak, például nem lehet adótartozása, legalább ezer főt kell foglalkoztatnia (korábban ötszáz fő volt a minimum), és 50 millió forint letétre is szükség van. Cikkünk a témában>>>

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!