Tíz százalékkal drágább, de harminccal termelékenyebb – a magyarországi vendégmunkásdömping háttere

A napokban odalépett hozzám egy munkaruhás úr az utcán a belvárosban, hogy fel szeretne tenni két kérdést: egyrészt tudok-e neki adni pár forintot, másrészt nem vagyok-e véletlenül vállalkozó, és nincs-e számára szabad álláshelyem. Mert, mint mondta, nem kap munkát, miközben azt hallja, hogy a cégek már inkább vietnámi vendégmunkásokat vesznek fel a magyarok helyére.

Ezt a történetet csak azért írtam le, mert jól példázza, mennyire átjárta már a magyar pszichét a vendégmunkások ügye. Az elmúlt években Magyarországra egyre több külföldi vendégmunkás érkezett, akik közül nyilván az ázsiai dolgozók jelenléte tűnik fel leginkább az embereknek. A vendégmunkások megjelenése pedig morális pánikot okoz:

• Nagymaroson a helyi lakosok hangosan tiltakozni kezdtek, amikor elterjedt a pletyka, hogy egy koreai cég ázsiai vendégmunkásokat akar elszállásolni egy évtizedek óta üresen álló munkásszállóban.
• Hatalmas felháborodás követte a hírt, hogy a szintén koreai Bumchun salgótarjáni gyárából állítólag kirúgtak magyar dolgozókat, miután azok betanították a frissen érkezett vietnámi vendégmunkásokat (később kiderült, hogy a hír nem pont így igaz, magyar és külföldi munkásokat is elküldtek a gyárból).
• Elterjedt a pletyka, hogy a dunaújvárosi Dunaferr új indiai tulajdonosa elküldi a magyar dolgozókat, hogy indiaiakat hozzon helyettük (amiről kiderült, hogy egyszerűen nem igaz, legalábbis az utóbbi része).
• A BKK egyes járatait üzemeltető Arriva a Fülöp-szigeteken toboroz sofőröket, ami szintén komoly politikai vitákhoz vezetett a fővárosban.
• Bayer Zsoltot azzal támadta a Mi Hazánk, hogy a Trianon Múzeum (amelynek Bayer kuratóriumi tagja) Nagy-Magyarország Parkjában indiai vendégmunkásokat szállásoltak el, amire Bayer kiállt és elmondta, hogy az indiai vendégmunkások még sosem bántottak senkit.

Ezek a példák is mutatják, mennyire foglalkoztatja az embereket a vendégmunkások kérdése, és hogy az idegengyűlöletre évek aprólékos propagandájával rájátszó kormány milyen furcsa helyzetet alakított ki magának.

Az Orbán-kormány – amely 2015 környékén még plakátkampánnyal kondicionálta a lakosságot arra, hogy idegenkedjen bárkitől, aki idejön és elvenné a magyarok munkáját – kidolgozott egy új törvényt a vendégmunkások helyzetének szabályozására, majd azt még annak hatályba lépése előtt visszavonta, hogy nem sokkal később egy újabb, a vendégmunkások behozatalát valamelyest szigorító szabályt hozzon.

Miközben Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy akár 500 ezer munkásra is szüksége lehet az országnak.

A kormány a plakátkampányokon és ellenségképek kialakításán kívül ha szeret valamit, akkor az az ipari beruházások becsábítása. A Magyarországon telephelyet létesítő cégek pedig egyre inkább rászorulnak a külföldi dolgozók segítségére, mert – szól a gyakran emlegetett érv – itthon már nagyon kevesen keresnek munkát, aki pedig munkanélküli, az lényegében nem képes betölteni az egyre sokasodó ipari álláshelyeket. Ehhez vagy nincsenek meg a képességei, vagy nem a közelben él, vagy teljesen alkalmatlan arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon dolgozzon.

Ebben a cikkben azt járom körbe, hogy valójában miért van egyre több vendégmunkás az országban, hogyan jönnek ide és mit csinálnak, veszélyeztetik-e a magyar dolgozók munkáját, és mit tehetne az állam, hogy inkább magyar munkanélkülieket hozzon helyzetbe a könnyen kizsákmányolható, ezért extra költségességük ellenére nagyon népszerű külföldi dolgozók helyett.

Vonzott, közvetített, kölcsönzött munka

Nézzük először, hogy mit lehet tudni a Magyarországon élő és dolgozó vendégmunkásokról. A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 novemberében összesen 98,5 ezer külföldi állampolgárságú ember állt alkalmazásban Magyarországon, közülük több mint 76 ezren harmadik országbeliek, vagyis az Európai Unió és az EFTA tagállamain kívülről érkezők.

A külföldi dolgozók aránya egy év alatt 13 százalékkal emelkedett, leginkább annak köszönhetően, hogy közel 14 ezerrel több harmadik országbeli dolgozó érkezett 2022 novembere óta.

A grafikonról leolvasható, hogy az utóbbi pár évben mekkora robbanás volt a harmadik országbeli vendégmunkások fogadásában. 2020 végéig nagyjából 35-40 ezer fő körül mozgott a számuk, majd 2021-től meredek növekedésnek indult. Korábban a vendégmunkások leginkább a környező országokból, főként Szerbiából és Ukrajnából érkeztek, az ő számuk azonban megcsappant, különösen azután, hogy az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta az ukrán állampolgárok szabadon közlekedhetnek az EU-ban.

A szerbek és ukránok helyét viszont egyre inkább ázsiai munkások veszik át. Egy munkaközvetítő forrásunk szerint legtöbben Vietnámból és a Fülöp-szigetekről érkeznek, előbbiek úgy 16 ezren, utóbbiak nagyjából 10 ezren lehetnek. Vendégmunkások közvetítésével foglalkozók szerint még mindig sokkal kevesebb harmadik országbeli munkás dolgozik Magyarországon, mint Nyugat-Európában: ott nagyjából a dolgozók 9 százaléka vendégmunkás, nálunk ez az arány még nincs 2 százalék.

Az ázsiai vendégmunkások behozatalát segítette a kormány is egy 2022 nyarán elfogadott salátatörvénybe rejtett rendelkezéssel, amely megkönnyítette a vietnámi, indonéz, mongol, Fülöp-szigeteki vendégmunkások érkezését. Ugyanez a törvény hozta létre a minősített munkaerő-kölcsönzők intézményét, kijelölve először 13 céget, amelyek a vendégmunkások behozatalát intézhetik. A minősített munkaerő-kölcsönzők száma azóta 28-ra duzzadt. Ilyen foglalkoztatóvá bármelyik munkaerő-kölcsönző várhat, ha megfelel az elég szigorú előírásoknak, például nem lehet adótartozása, legalább 1000 főt kell foglalkoztatnia (korábban 500 fő volt a minimum), és 50 millió forint letétre is szükség van.

A vendégmunkásokra vonatkozó legújabb törvénnyel, az idegenrendészeti törvény módosításával viszont a kormány valamelyest behúzta a féket a vendégmunkások behozatalával kapcsolatban. Az új szabály szerint ugyanis a kormány minden évben meghatároz egy számot, hogy maximum hány harmadik országbeli munkás érkezhet az országba, ami megfelel annak, hogy mennyi betöltetlen állás van az országban. Ez idén 65 ezer.

A törvény azt is meghatározza, hogy vendégmunkásokat csak akkor lehet felvenni, ha egy munkáltató jelezte a munkaerő-igényét a helyi munkaügyi központnak, amely igazolja, hogy az adott pozíciókra nincs a térségben elég megfelelő magyar munkaerő. (Ez a szabály eddig is vonatkozott azokra, akik vendégmunkásokat közvetítettek, mostantól viszont a kiemelt munkaerő-kölcsönzőkre is érvényes). Ez a két lépés valamelyest lassítja a munkások beáramlását, ráadásul a módosítás miatt január 1. és február 29. között nem lehet beadni tartózkodási engedély iránti kérelmet Magyarországon, ami miatt egyesek már attól tartanak, hogy tervezett nagyberuházások csúszhatnak majd meg.

Érdemes itt kitérni arra, hogy milyen módon dolgozhatnak és dolgoznak Magyarországon vendégmunkások. Ahogy azt Bogdanovits Péter, az Aarenson Consulting vezetője elmondta, a vendégmunkások érkezhetnek munkaerő-kölcsönzőkön és munkaerő-közvetítőkön keresztül. Mindkét cégfajta foglalkozik azzal, hogy külföldön vendégmunkásokat toborozzon, őket Magyarországra hozza, és cégekhez kihelyezze. Van viszont egy fontos különbség. Egy kölcsönző – mint a minősített foglalkoztatónak is nevezett 28 cég – úgy működik, hogy a gyárban dolgozó munkások a kölcsönző céggel állnak munkaviszonyban, ami így valóban kölcsönadja őket ennek vagy annak a munkáltatónak. A munkaerő-közvetítő, amilyen például az Aarenson, viszont csak a külföldi toborzást végzi el, így segít egy vállalkozásnak munkásokat szerezni, akik aztán az adott munkáltatóval közvetlenül kötnek munkaszerződést, vagyis annak saját alkalmazottjai lesznek.

Akármelyik formában is foglalkoztatják őket, a vendégmunkások két évre kapnak tartózkodási és munkavállalási engedélyt, amit korábban egy-két évre, az új szabályozás szerint maximum egy évre lehet meghosszabbítani. Addig viszont a munkások lényegében röghöz vannak kötve, csak annál a cégnél, és annak is csak azon a telephelyén dolgozhatnak, amelyikre az engedélyüket kiadták. A 2+1 év lejárta után pedig vagy hazamennek, vagy elmennek nyugatabbra, mert az uniós tartózkodási engedélyük még tovább érvényben marad.

Nincs magyar és külföldi, csak rubrikák az Excelben

A munkaerő-kölcsönzők és -közvetítők minden lehetséges fórumon szeretik hangsúlyozni, hogy a vendégmunkások foglalkoztatása a cégeknek lényegesen drágább, mint magyar dolgozókat felvenni. Bogdanovits Péter szerint

a foglalkoztatóknak átlagosan egymillió forint egyszeri díjba kerül, mire egy Fülöp-szigeteki munkás megkezdi a munkát Magyarországon

(vietnámiaknál, indiaiaknál ez kevesebb), és erre jön még a szállás biztosításának folyamatos költsége. Ehhez képest a magyar dolgozó jobb esetben nem jelent sem egyszeri, sem folyamatos többletköltséget addig, amíg saját autón vagy tömegközlekedéssel be tud jönni a saját lakásából a gyárba. A vendégmunkások pedig nem kereshetnek kevesebbet az adott feladatot ellátó magyar munkásoknál, legfeljebb annyival, ami egy kezdő fizetés és egy pár éve már ott dolgozó fizetése között fennáll, hiszen a tipikusan huszonéves vendégmunkások általában kezdő fizetést körüli bért kapnak.

Felmerül a kérdés, hogy miért kell a világ másik végéből idehozni munkásokat és őket felvenni a magyarok helyett, ha ez még drágább is a foglalkoztatóknak. A munkaerő-kölcsönzők és -közvetítők erre két választ adnak: nincs elég elérhető munkaerő Magyarországon, a vendégmunkások egy része pedig sokkal termelékenyebb, mint a magyarok.

Ami az első érvet illeti, gyakran elhangzik, hogy Magyarországon 74,8 százalékos foglalkoztatottsági ráta és 4,2 százalékos munkanélküliség mellett már lényegében nincs használható munkaerő-tartalék, vagyis aki nem dolgozik, az lényegében már nem is nagyon foglalkoztatható. Ennek számos oka lehet, vagy készségei hiányoznak, vagy túl messze lakik a szabad munkahelyektől és nem tudja megoldani, hogy elköltözzön/ingázzon, az egészségi állapota nem teszi lehetővé a foglalkoztatását, és így tovább.

Ha viszont egy külföldi termelő vállalat nyitni akar egy üzemet Magyarországon, akkor neki az adott helyen egyszerre van szüksége több száz dolgozóra, hogy el tudja indítani a termelést. Ennyi embert pedig a közvetítők szerint lényegében lehetetlen az országban gyorsan és hatékonyan toborozni. Hogy hogyan lehetne mégis javítani a még állástalan magyarok foglalkoztatását és mit tehetne, de nem tesz ezért az állam, arra később visszatérünk, de egyelőre fogadjuk el ezt az érvelést (ami állami segítség nélkül a jelenlegi helyzetben tényleg igaz). A másik fontos kérdés a termelékenység. Munkaerő-közvetítők szerint míg

a vendégmunkások 10-20 százalékkal nagyobb költséget jelentenek a foglalkoztatóknak, termelékenységben 20-30 százalékkal verik a hazai munkaerőt.

Hogy ez miért van, arra vannak gyakorlatiasabb és cinikusabb megfejtések is. Utóbbi kategóriába tartoznak az olyan, piaci szereplőktől hallott magyarázatok, hogy a magyar/európai dolgozók elkerülhetetlen rossznak tekintik a munkát, de inkább megúszni szeretnék, mint mindent beleadni.

Az ilyen konyhapszichologizáláson kívül persze felmerül érvként az is, hogy a vendégmunkások általában fiatalabbak a magyar munkaerőnél, jobb egészségügyi állapotban vannak, és mivel kontinensekre vannak a családjuktól és barátaiktól, nincs is igazán más az életükben, mint a munkájuk.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke is azt hangsúlyozza, hogy a hazaiaknak és a vendégmunkásoknak nagyon eltérő az élethelyzetük, ami nagyban magyarázza a termelékenységben látható különbséget: a vendégmunkásoknak nem kell a beteg gyerekeiket vagy rokonaikat ápolni, javítást intézni, ha elromlik valami a lakásukban, a munkán kívül nincs semmi, ami úgymond elterelné a figyelmüket.

Ráadásul mivel tudják, hogy pár évig maradnak csak itt, úgy állnak hozzá, hogy abban a pár évben annyi pénzt próbálnak összekeresni és hazaküldeni vagy félrerakni, amennyit csak tudnak, ezért bevállalják, hogy többet túlóráznak vagy betegen is bejönnek dolgozni. László szerint ugyanez figyelhető meg azoknál a magyar dolgozóknál, akik nyugatra mennek dolgozni pár évet, a magyar húsipari vagy autóipari dolgozó termelékenysége hirtelen meg tud ugrani Németországban vagy Ausztriában. Emiatt viszont a szakszervezeti vezető szerint

a vendégmunkások foglalkoztatása olyan helyzetet teremt, amiben objektív faktorok miatt romlik a magyar munkások megítélése a foglalkoztatók között.

Egy vendégmunkások behozatalával foglalkozó forrásunk is úgy fogalmazott, hogy a nagy ipari munkaadók, mint amilyen mondjuk a salgótarjáni Bumchun, mérik a dolgozók teljesítményét, és elsősorban az egyes munkásokhoz tartozó teljesítménymutatók alapján döntik el, kiket tartsanak meg, ha például csökkenő megrendelések miatt leépítést hajtanak végre. Kicsit sarkosabban fogalmazva csak arra figyelnek, hogy az Excel-tábla rubrikáiban mekkora termelékenységi mutatókat látnak. Ha pedig éppen csökkennek a megrendelések, nincs szükség annyi munkásra, és dönteni kell egy 57 vagy egy 84 százalékos rubrika között, hogy kitől váljanak meg, nyilvánvaló, ki mellett fognak dönteni. László Zoltán szerint ráadásul mivel a vendégmunkások alkalmazására már többet költöttek, a cégeknek sokszor jobb megoldásnak tűnik a határozatlan idejű szerződéssel dolgozó magyar munkaerőtől megválni.

De akkor ez azt jelenti, hogy tényleg veszélyeztetik a magyar dolgozók munkahelyeit a vendégmunkások? Erre általában elég határozott nemmel válaszolnak a közvetítéssel és kölcsönzéssel foglalkozók, bár azért az ő nyilatkozataikban is van ezzel kapcsolatban némi ellentmondás.

A Magyar Közgazdasági Társaság 2023 októberében, több munkaerő-kölcsönző cég képviselőjével rendezett kerekasztal-beszélgetésén Kovács Endre, a Prohumán 2004 Kft. EU-n kívüli munkavállalókért felelős igazgatója azt mondta, a vendégmunkások éppen hogy mentik a magyar munkahelyeket: ha a harmadik országból érkező dolgozókkal nem lehetne kipótolni a munkaerőhiányt, a munkahelyeket teremtő beruházások elvinnék innen a termelést, vagy nem is kezdenének beruházni Magyarországon. Kovácsék számítsa szerint így egy vendégmunkás három magyar munkahelyet ment meg.

Horváth Tamás, a Menton Jobs munkaerő-kölcsönző tulajdonosa pedig arról beszélt ugyanezen a kerekasztalon, hogy a külföldi munkavállalók javítják a magyar dolgozók termelékenységét is, hiszen utóbbiak érthető módon nem akarják elveszteni a munkahelyüket. Ez azért arra utal, hogy mikroszinten bizony van verseny a vendégmunkások és a hazai dolgozók között. Bogdanovits Péter mindenesetre azt mondja, hogy azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy cégek magyar dolgozóktól válnak meg, hogy helyettük vendégmunkásokkal töltsék fel a pozíciókat, általában téves vagy félinformációkra alapszanak, amelyek hisztit és pánikot gerjesztenek az igazság teljes megismerése nélkül.

Érdemes megjegyezni, hogy nemcsak verseny, szolidaritás is van a magyar és külföldi munkások között. László Zoltán azt mondta,

a Vasasnak már több mint száz Fülöp-szigeteki, ukrán és szerb tagja van.

Az egyik nyugat-magyarországi gyárban például a Fülöp-szigeteki munkások azután léptek be a szakszervezetbe, hogy a szakszervezeti tagok kisegítették őket érkezésük után: az érkező vendégmunkásokat nem készítették fel eléggé arra, hogy Magyarországon milyen idő van, különösen télen, és nem volt elég meleg ruhájuk, amit végül a gyár magyar szakszervezeti tagjai segítettek nekik gyűjteni. László szerint a magyar dolgozóknak is érdekük, hogy a vendégmunkásokat is képviselje a szakszervezet, mert úgy nem tudják a munkáltatók őket olcsóbb eszközként használni a magyarokkal szemben.

Nincs itthon tartalék?

A vendégmunkások keresettsége felveti a kérdést, hogy miért nincs Magyarországon elég mozgósítható munkaerő, és mit lehetne tenni, a vendégmunkások fogadásán kívül azért, hogy a munkaadók elég dolgozót találjanak itthon.

A vendégmunkásokra vonatkozó új törvény szerint a vállalatoknak fel kell venniük a kapcsolatot a regionális munkaügyi központokkal, és csak akkor vehetnek föl külföldi munkásokat, ha a központ igazolni tudja, hogy az adott pozíciókat nem lehet magyar munkaerővel feltölteni. Szakértők szerint viszont lenne azért még tartalék a magyar munkaerőpiacon, ha nem is biztos, hogy annyi, hogy egyáltalán ne legyen szükség vendégmunkásokra. Csak ennek feltárására, képzésére és mozgatására komoly állami beruházásokra lenne szükség, ami viszont nem történik meg.

Scharle Ágota közgazdász, a Budapest Intézet vezető kutatója szerint a következő problémákat kellene megoldani ahhoz, hogy a magyar munkaerőtartalékot jobban mozgósítani lehessen:

• sok magyar munkanélküli készségei hiányosak, amelyeket célzott képzések segítségével kellene javítani;
• a tömegközlekedés, különösen a vidéki busz- és vasúti közlekedés leromlása miatt az ország több pontjáról egyszerűen megoldhatatlan, hogy az emberek ingázzanak a munkaerőt igénylő üzemekbe, a költözés pedig sokaknak nem opció, mert egy észak-kelet magyarországi ingatlant nem lehet annyiért eladni, amennyiért a gyárakhoz közelebb lehet lakást vásárolni.

A tömegközlekedés fejlesztési igényeiről, illetve a vidéki vasúthálózat leépüléséről már számos cikk született, többek között a Telexen is. A munkaerő mobilitásával kapcsolatban gyakran felmerül mindenesetre, hogy

az 1970-es években még könnyedén és rendszeresen eljutottak a kisebb és távolabbi falvakból is a nagyobb városok üzemeibe a dolgozók, a munkásszállók hálózata pedig biztosított nekik lakhatást, ha nem tudtak naponta ingázni.

Ma már ezek az összeköttetések nagyon nehézkesek, és bár a magyar dolgozóknak is nyújtanak egyes cégek szállást a vendégmunkásokhoz hasonlóan, ez nem minden foglalkoztatottnál bevett gyakorlat. A közlekedési és bérlakásrendszer fejlesztésével és a munkáltatók ösztönzésével tehát a magyar állam megkönnyíthetné, hogy magyar dolgozók is eljussanak oda, ahol szükség van a munkára.

Így nem állna elő olyan helyzet, mint annak a fiatal roma munkásnak az esete, aki évekig úgy tudott bejárni a falujából a miskolci Bosch-gyárba, hogy minden hajnalban egy órát sétált a szomszéd faluba, hogy ott reggel 6-kor fölvegye a Bosch busza, azzal még két órát kavarogjon, mire a busz összeszedte az összes dolgozót és beért Miskolcra, hogy aztán ugyanezt az utat visszafelé eljátszva este 9-kor érjen haza, hogy másnap kora hajnalban megint útnak indulhasson.

De nem elég a dolgozókat eljuttatni a munkához, olyan készségekkel, tudásokkal is fel kell őket ruházni, ami alkalmassá teszi őket az adott munkára. Olyan dolgozóknál, akik már eleve munkaképesek, csak át kell képezni őket, látszik erre is állami akarat. A rohamléptekkel kiépülő akkumulátor-ágazatban például uniós hátszéllel indulnak ilyen tanfolyamok, csakhogy a probléma gyakran sokkal alapvetőbb szinten kezdődik: sok magyar a mostani fizikai vagy mentális állapotában egyszerűen nem lenne képes beállni egy gyárba dolgozni kötött munkarendben.

Scharle Ágota szerint ezt átfogó, de a heterogén igényeknek megfelelő programokkal tudná kezelni az állam, de nem igazán teszi. Vannak ilyesmi programok, de azok elérése nem elég nagy, finanszírozása nem elég stabil és módszertana nem elég megbízható ahhoz, hogy hatékonyan tudjon embereket a munkaerőpiacra terelni.

A közmunkaprogramnak részét képezték olyan képzések, amelyek elvileg ilyen készségfejlesztésről szóltak, de Scharle szerint az esetek többségében ezek nem általános készségfejlesztésről vagy tudásbővítésről szóltak, hanem az esetek döntő többségében egy specifikus, nem igazán a feldolgozóiparban alkalmazható feladatra, például kosárfonásra tanították meg a jelentkezőket. Korábban, még az Orbán-kormány előtt pedig voltak olyan, uniós forrásból finanszírozott programok, mint a Lépj egyet előre nevű program 2007–08-ban, ami a végzettség nélküli felnőtteknek segített befejezni a 8 általánost vagy leérettségizni.

És bár ezek is fontos programok, Scharle Ágota szerint másra lenne inkább szükség: arra, hogy felmérjék és fejlesszék a modern gyári munkához szükséges olyan készségeket és képességeket, mint amilyen az alapvető számolás, írás és olvasás mellett a szabálykövetés, memória, pontos észlelés, stressz- és monotóniatűrés, szem-kéz és szem-láb koordináció, finommotoros mozgás, stb.

Vannak olyan szervezetek Magyarországon, amelyek pont erre dolgoztak ki dokumentáltan működő módszereket. Ilyen például a miskolci Regionális Civil Központ, avagy ReCik, amely egy igazán komplex és innovatív módszert fejlesztett ki az ilyen készségek felmérésére. A szervezet hátrányos helyzetű észak-magyarországi falvakban méri fel elsősorban roma fiatalok képességeit erre kifejlesztett informatikai eszközökkel.

A résztvevőknek több feladatot kell elvégezniük különböző paneleken, amelyekhez egy képernyőn kapják az instrukciókat, akárcsak egy feldolgozóipari üzemben. Van feladat, amelyben különböző csavarokat kell becsavarni valamilyen sorrendben, máskor pedálokkal és nyomógombokkal kell valamit megfelelő módon irányítani. A feladatok gamifikációs megoldásokkal jutalmazzák azok elvégzőit, miközben 28 fontos készséget pontoznak. Ezeket aztán a ReCik szakemberei kiértékelik, és kidolgoznak egyéni programokat a résztvevők további fejlesztésére.

Szendrák Dóra, a ReCik vezetője a Telexnek elmondta, hogy a résztvevők készségeit két összeszerelő multi dolgozóinak készségeihez mérik, akikkel szintén elvégeztették a teszteket. A fejlesztési programok résztvevői pedig általában nagyjából 30 óra fejlesztés után mind a 28 területen elérték, vagy meg is haladták a már a feldolgozóiparban dolgozók eredményeit. A programban részt vevők közül már sokan el is tudtak helyezkedni ipari vállalatoknál Miskolcon vagy Győrben.

A probléma viszont az, hogy ez a fajta készségfelmérés és fejlesztés nagyon költséges, a piaci szereplők pedig nem igazán mutatnak hajlandóságot arra, hogy ezt kifizessék. Egy ember fejlesztése nagyjából 500 ezer forintba kerül, amihez jön még a mentori program költsége.

Ez nagyjából hasonló összeg, mint egy vendégmunkás beutaztatása, viszont a magyar dolgozókat a cégek nem tudják a vendégmunkásokhoz hasonlóan évekhez röghöz kötni, így messze nem olyan biztos a befektetett pénz megtérülése.

Szendrák szerint próbálják értékesíteni a módszert a piacon, és bár más, készségfejlesztéssel és munkaerőpiaci integrációval foglalkozó civil szervezetek már érdeklődtek a fejlesztés iránt, a cégek kevésbé nyitottak.

Ahogy az állam sem igazán, pedig a szervezet már többször ajánlotta állami szerveknek, hogy ismerjék meg és támogassák a fejlesztési módszerüket. Szendrák Dóra úgy látja, ahhoz viszont nincs elég politikai akarat a kormányban, hogy felkarolja és felskálázza a módszertanukat, amivel tényleg hatékonyan lehetne visszaterelni sokakat a munkaerőpiacra. Mint a vezető mondja, az állam lényegében engedi a ReCik működését, a módszer kidolgozását finanszírozó uniós programban 15 százalék állami társfinanszírozás is volt, de azóta már nem kapnak extra támogatást. Így nemcsak hogy nem tudnak több fiatal, hátrányos helyzetű munkanélkülinek segíteni munkát találni, de a szervezet fennmaradása is kérdéses.

Egy ilyen program felskálázásához pedig a regionális munkaügyi központok hálózata alkalmas lenne. Ezek országos hálózatot alkotnak, ráadásul az új vendégmunkás-törvény szerint ezeknek kell a betöltendő helyekre magyar dolgozókat keresniük, és igazolni, ha nem találnak. Scharle Ágota szerint van is jó példa, nem is messze: Ausztriában a munkaügyi központok végeznek a ReCikhez hasonló készségfelmérést és fejlesztést, és utána közvetítenek ki embereket munkahelyekre.

A magyar munkaügyi központokban viszont nincs meg ehhez a kellő kompetencia.

Alapkészségek fejlesztésével foglalkozik a Belügyminisztérium alá tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság, de Scharle szerint ennek sincs elegendő fix finanszírozása és nincs kiépített kapcsolata a munkaügyi központokkal, hogy elérjék a rászorulókat.

A kormány az elmúlt években egyre több társadalompolitikai feladatot szervez ki egyházi szervezeteknek, ez pedig a készségfejlesztésnél és felzárkóztatásnál sincs másképp. Ebben talán a legfontosabb szereplő a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely Jelenlét programjának keretében vezet többek között ilyen programokat másfél tucat cigánytelepen a BM finanszírozásával, nemrég pedig azt jelentette be a szervezet, hogy közel 12 milliárd forintos, uniós forrásból származó keretösszeggel indít kifejezetten munkaerőpiaci integrációs programot. Scharle Ágota a Jelenlét programmal kapcsolatban azt mondta a Telexnek, hogy bár előremutatók az ilyen programok, nem átlátható, hogy azok milyen minőségben, milyen jó célzással képesek fejleszteni a dolgozni vágyók készségeit, és nem is tud egy-egy szervezet programja jelen lenni annyi helyen, ami már a munkapiaci statisztikákban is látható eredménnyel járhat.

Vannak tehát módszerek arra, hogyan lehet a még mindig munka nélkül lévő magyaroknak lehetőségeket teremteni (csúnyább szóval kiaknázni a magyar munkaerőtartalékot), ez viszont a jelenleginél sokkal nagyobb koordinációt, koncentrációt és anyagi ráfordítást igényelne a magyar államtól, és talán több befektetést, nyitottságot és anyagi kockázatot kívánna meg a munkáltatóktól.

Ehhez képest vendégmunkásokat behozni a már kialakult és jól működő csatornákon, kihasználva az érkező munkások sajátos helyzetét, vagyis hogy nem mehetnek máshová dolgozni, és szívesen dolgoznak többet, amíg itt vannak, mindenkinek egyszerűbbnek tűnik.