A parlament új idegenrendészeti törvénnyel szabályozza a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását

2023. december 12. – 19:07

Másolás

Vágólapra másolva

A parlament elfogadta azt a javaslatot, ami az EU-n kívüli állampolgárok beutazásának és tartózkodásának eddigi szabályait írja át. A „harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról” szóló törvényre azért volt szükség, mert a 2007-ben hozott rendelkezések még a migrációs hullámok előtt születtek, legalábbis ezzel az indoklással nyújtotta be a kormány a javaslatot az Országgyűlésnek.

Az elfogadott módosítás szerint a korábbi szabályozásban a befogadás volt az irányadó: „a külföldi részéről megnyilvánuló jogellenesség esetén is elsősorban a jogok garantálása” volt az elsődleges szempont. Ezzel szemben a mostani törvény a „jogszerű magatartás kikényszerítését” helyezi előtérbe.

A májusban elfogadott vendégmunkástörvényt még az életbe lépése előtt visszavonta a kormány. Gulyás Gergely egy kormányinfón azt mondta, hogy külön törvény nem is lesz, az idegenrendészeti törvényben szabályozzák majd a vendégmunkások foglalkoztatását.

A kedd este megszavazott törvény kimondja, hogy

  • külföldi csak akkor dolgozhat Magyarországon, ha a munka elvégzésére magyar munkavállaló nem vállalkozik.
  • Fontos még, hogy minden egyes álláshely esetében először meg kell vizsgálni, hogy van-e magyar munkavállaló. Amennyiben van, őt kell alkalmazni, ha nincs, akkor lehet a vendégmunkást foglalkoztatni.
  • Csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van.
  • A vendégmunkások csak korlátozott ideig tartózkodhatnak Magyarországon, ezt követően el kell hagyniuk az országot.

Bár az indoklás hangzatosan új, szigorúbb megközelítést ígérő szabályozásról szól, több esetben csak átfogalmazták a régi szabályozást. A harmadik országbeli (EU-n kívüli) állampolgárok esetében három tartózkodási kategória van: rövid (fél éven belül 90 napot nem meghaladó), tartós (legfeljebb négy évre szóló) és huzamos (határozatlan időre is lehetőséget adó) magyarországi tartózkodást.

Változás azonban a korábbiakhoz képest: ezek az új fogalmak bizonyos esetben megkönnyítik a hosszabb tartózkodást a munkavállaláshoz. Létrejön a Nemzeti Kártya, amit ukrán és szerb állampolgároknak adhatnak ki foglalkoztatási jogviszony alapján. Ez a kártya legfeljebb két évig lehet érvényes. A Magyar Kártyát felsőfokú szakmai képesítéssel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok kaphatják majd meg. A kártya tulajdonosa „Magyarország területén történő tartózkodásra és egyúttal a felsőfokú szakmai képesítést igénylő munkavállalásra” van feljogosítva.

Az uniós szabályozás miatt eleve több szabály változatlan marad: a dublini eljárás működése, és a tartós magyarországi tartózkodást lehetővé tévő, harmadik országbelieknek kiadható EU Kék Kártya elfogadása sem változik. A tartós magyarországi tartózkodást lehetővé szempontok széles köre is megmarad.

Az új szabályozással a kormány arra törekszik, hogy a harmadik országból érkezők tartózkodása a munkavállalásra koncentrálódjon. Azaz igyekeznek elkerülni, hogy a munkavállaló letelepedjen Magyarországon, illetve három évnél tovább maradjon. A kormány által szigorításként emlegetett szabályozás a magyar munkavállalókat helyezi előre, de érdemben nem nehezíti meg a külföldi munkavállalók foglalkoztatását.

Magyarországon nagyon sokan dolgoznak, (a lakosság körülbelül fele), miközben már évek óta nincs érdemi munkanélküliség. A munkaerőhiány viszont annál nagyobb, a KSH szerint ma körülbelül százezer betöltetlen pozíció van az országban, de Orbán Viktor szerint néhány éven belül félmillió új munkavállalóra lesz szükség. Ennek csak egy töredékét lehet majd magyarokból kitenni, a többségük valószínűleg vendégmunkás lesz.

A vendégmunkások érkezése a kormány újraiparosítási stratégiájával is összefügg: Orbánék szerint az ország úgy tud majd nagyot fejlődni, hogy az akkumulátorgyártás egyik európai központja lesz. Ez az iparág rengeteg képzetlen munkást szív fel, de mivel ennyi ember nem áll rendelkezésre Magyarországon, muszáj a gyárakban vendégmunkásokat is foglalkoztatni.

A vendégmunkások helyzete a magyar politika egyik fontos kérdése is lett, a Mi Hazánk például a cigánybűnözés mellett hónapokig vendégmunkás-bűnözésről beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!