12 milliárdból fejlesztené a kilátástalan helyzetű munkanélküliek képességeit a Máltai Szeretetszolgálat

2024. február 14. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 12 milliárd forintos keretösszeggel programot indított a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a cél, hogy munkához segítsék a foglalkoztatásból akár generációkkal korábban kiesett embereket – derül ki a szervezet szerdai közleményéből.

A máltaiak tájékoztatása alapján a program uniós finanszírozásból, vissza nem térítendő támogatással a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg, és segítségével csökkenteni szeretnék Magyarország háromszáz leghátrányosabb helyzetű településén élő emberek munkapiaci sérülékenységét. A célok között szerepel a munkaerőpiaci integráció növelése és a nyílt munkaerőpiaci jelenlét erősítése is, „önbecsülést és tervezhető jövőképet” akarnak adni állástalan embereknek.

A közlemény szerint ez olyan komplex, foglalkoztathatóságot elősegítő eszközrendszer kialakításával és működtetésével valósítható meg, amely fenntartható módon, helyi erőforrások mobilizálásával nyújt támogatást a programba bevontaknak. A képességek és készségek fejlesztésén túl helyi gazdálkodásra alkalmas belterületek kialakítása, műhelyek és kisüzemek létrehozása, valamint az értékesítési folyamat megszervezése, a helyi beruházások létrejöttének ösztönzése és hosszabb távú megtartása is cél – sorolták. A projekt alapvető pillére a szervezet közlése alapjn a településeken élők öngondoskodó képességének erősítése.

A szeretetszolgálat a Felzárkózó települések program megvalósításában résztvevő szervezetek számára pályáztatás útján támogatást ad tovább azzal a céllal, hogy a partnerszervezetek hasonló projektjeiket megvalósíthassák. A program 2026. június 30-ig tart.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!